A magyar kormány egyik leggyakrabban hangoztatott állítása az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy az Európai Unió tagállamaival és az Egyesült Államokkal szemben „a globális többség, Magyarországhoz hasonlóan, mielőbb békét akar”. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ New York-i Közgyűlésének margóján – az Ukrajnát megszálló orosz hadseregnek otthont adó Fehéroroszország külügyminiszterével való találkozója után – idén szeptemberben is azt hangoztatta a kormánymédiának, hogy „a globális többség hangja egyre erősebb”, és Európának a globális közvélemény előtt meghajolva fel kell hagynia a „konfliktus tüzelésével”.  

Az ENSZ Közgyűlés globális többségének emlegetése október óta ugyanakkor kevesebbet szerepel a magyar külpolitikai retorikában. Az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatos közgyűlési szavazásokon Magyarország az utóbbi másfél hónapban gyakran találta magát egy nagyon szűk kisebbség tagjaként, a világ országainak döntő részével szemben, ám a magyar kormány által gyakran átkozott Egyesült Államok oldalán.  

Magyarország a világszervezetben leadott voksai ugyanakkor a palesztin és az ukrajnai kérdésen túl is számos érdekességet tartogatnak. Miközben Orbán Viktor, Szijjártó Péter, valamint a Fidesz külügyi holdudvara részéről visszatérő állítás, hogy Magyarország a változó világrendben saját sarkára áll, és az amerikai és európai ukázt meghaladva egyéni kapcsolatépítést folytat a világ minden térségével, a közgyűlési szavazási magatartás ennek ellenkezőjéről tanúskodik.

Amikor nem sajtónyilatkozatot kell adni, hanem gombot kell nyomni a világszervezetben, akkor az adatok alapján Magyarország egy kórusban van Nyugat-Európával, egyre közelebb áll az Egyesült Államokhoz, és egyre távolodik Oroszországtól, Kínától és más, nem nyugati országoktól. 

Magyarország nem hallgat a globális többségre

A Közgyűlés október 27-i plenáris ülésén a civilek védelméről és a jogi és humanitárius kötelezettségek betartásáról szóló határozatot például 170 állam támogatta, és 45 tartózkodás mellett mindössze 14-en szavaztak ellene. Utóbbi táborban volt Magyarország is, Izrael, az Egyesült Államok, Ausztria, Csehország és Horvátország mellett. A nyugati országok nem szavazata mellett (Izrael támogatása mellett) az volt a fő érv, hogy a határozat nem ítélte el külön a Hamász palesztin fegyveres szervezetet október 7-i izraeli terrorakcióját, és pusztán az „erőszak legutóbbi eszkalációját” emlegette – az arab világ és a nem nyugati világ döntő többségének elképzeléseit tükrözve.

Hasonló helyzetet hozott egy november 11-i bizottsági (tehát nem plenáris) szavazás, ahol 145 ország képviselője voksolt igennel egy, az annak idején a világszervezet által Palesztinának ítélt, azóta a környező arab államokkal szembeni fegyveres konfliktusok során Izrael által ellenőrzése alá vont területek, köztük Kelet-Jeruzsálem megszállását illegálisnak nevező előterjesztésre. A 18 tartózkodás mellett a beadványra 7 nem szavazat érkezett, Izrael mellett Magyarország, az Egyesült Államok, Kanada, valamint Mikronézia, a Marshall-szigetek és Nauru tartott ki. 

Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy egy kormány külpolitikájának célja általában nem a globális közvéleménynek és a távoli kis államok elképzeléseinek való megfelelés, hanem önös biztonsági, politikai és gazdasági érdekeinek képviselete. 

Az Orbán-kormány izraeli–palesztin konfliktust érintő önös érdekei pedig elég világosak: Orbán Viktor Benjámin Netanjahu jobbpopulista izraeli kormányfő régi elvbarátja és politikai–ideológiai szövetségese, kormánya részrehajlásra hivatkozva rendre megvétózza a konfliktusban Izrael felelősségét is firtató uniós külügyi nyilatkozatokat, izraeli kémszoftvert használ vélt ellenségeivel szemben, és Netanjahu politikájának jelképes támogatásaként első európai uniós tagállamként Jeruzsálembe költözteti Magyarország izraeli nagykövetségét (a képviseletek jellemzően Tel-Avivban vannak Jeruzsálem rendezetlen jogi státusa miatt). 

Ezzel együtt az is tény, hogy az ENSZ Közgyűlésben és annak bizottságaiban persze jó pár további voksolás folyik az izraeli–palesztin konfliktusról, és ezekben Magyarország gyakran a többségi álláspontot képviseli, jellemzően az EU összes többi tagállamával együtt. Szijjártó Péter és Orbán Viktor retorikája pedig eddig sem feltétlenül tükrözte Magyarország ENSZ-beli és európai uniós lépéseit: az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatos fontosabb közgyűlési szavazásokon Magyarország rendre az EU-s álláspont mentén voksolt, és a nyilvános hepciáskodás ellenére az összes uniós szankciós csomagot is megszavazta Oroszországgal szemben. 

2010 óta jobban igazodunk Amerikához

Magyarország a világszervezetben leadott voksai ugyanakkor a két konfliktussal kapcsolatos állásponton túl is számos érdekességet tartogatnak. 

A közgyűlési szavazásokat összesítő, a Georgetown Egyetemen tanító Erik Voeten által összerakott és karbantartott adatbázis, illetve az adatokból készített kvalitatív mutatók alapján Magyarország 2010 óta a világszervezetben egyre gyakrabban szavaz úgy, ahogy az Egyesült Államok, és egyre ritkábban ért egyet Oroszországgal és Kínával. Sőt: 2002 és 2010 között kifejezetten nagy szakadék volt Washington és Budapest voksai között, és Magyarország többször szavazott együtt Kínával és Oroszországgal, mint a katonai szövetséges Egyesült Államokkal.

Ehhez képest a 2010-es évek nagy változást hoztak, amerikai szempontból pozitív irányba – bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez jelentős részben nem a magyar, hanem az amerikai külpolitika változásának lenyomata: George W. Bush republikánus elnök és kormánya az ENSZ-szel és általában véve a multilateralizmussal szemben ellenséges politikáját folytatott, és terrorellenes háborújának egyes vetületeivel kapcsolatos globális aggályok is tükröződnek a korszak ENSZ-voksolásaiban.

Az is érdekes jelenség, hogy az Európai Unióval és annak egyes tagállamaival szembeni permanens retorikai háború ellenére hazánk nagyjából teljesen azonosan szavaz a globális ügyekben, mint Nyugat-Európa: mint a grafikonon Franciaország értéke jelzi, az 1990-es évek közepe óta a szavazások nagyságrendileg 90 százalékán nézetazonosság van Magyarország és az unió vezető országai között.

Hasonló trendek rajzolódnak ki, ha nem a szavazatazonosságot nézzük meg, hanem azt, hogy egyes országok az ENSZ-szavazásokon mutatott külpolitikai preferenciái mennyire igazodnak a “liberális világrend” ideáltípusához. Voeten és szerzőtársai erre egy 2017-es tanulmányban fejlesztettek ki egy, térstatisztikai alapokon nyugvó módszert, amelynek segítségével nem csak a szavazatok azonosságát vagy különbözőségét lehet kimutatni, hanem azt is, hogy az országok azonos vagy eltérő szavazatai között eltérő preferenciák állnak-e,^*Bár a kettő elsőre azonosnak tűnhet, a gyakorlatban számos olyan eset előfordulhat, ahol nem ez a helyzet: ha például az ENSZ Közgyűlés egy ülésszakán hat kérdésben szavaznak, de az utolsó határozattervezetet valamilyen okból az előterjesztő országok egymás után ötször citálják a szerv elé, előfordulhat, hogy két olyan ország, amely hatból öt tartalmi kérdésben egyetértett, de az utolsóban nem, az első módszer szerint 50 százalékos egyetértési mutatót kap, miközben valójában 83 százalék a helyes érték.
A szavazategyenlőség azt illetően is félrevezető lehet, hogy az államok politikai preferenciái jellemzően nem binárisak, hanem egy skálán helyezkednek el, emiatt egy határozattervezet szövegének kisebb változásai is jelentősen átalakíthatják a támogatók és ellenzők táborát. Ebből fakadóan jobb eredményt ad egy olyan modell, amely az államok közti preferenciabeli különbségek távolságát próbálja ábrázolni, mint a szimpla szavazatszám. illetve hogy ezek a preferenciák mennyire állnak közel vagy távol a „liberális nemzetközi rend” 1945 után amerikai bábáskodás mellett lefektetett alapelveihez (gazdasági liberalizáció, demokrácia, emberi jogok, stb.).

Magyarország ezen mutató alapján is közeledik az Egyesült Államokhoz 2010 óta (bár részben azért is, mert Amerika egyre kevésbé szavaz összhangban a liberális rend értékeivel), és majdnem teljesen azonosan voksol Franciaországgal.

Kína és Oroszország esetében inkább távolodást hozott a közelmúlt, különösen a 2022-es év, amikor az ukrajnai orosz agresszióval kapcsolatban Magyarország a globális többség hangjához igazodva Moszkvával és Pekinggel szemben voksolt, és számtalanszor elítélte az orosz háborúzást.

További adalék az általában a nyugati világról erős negatív felhanggal nyilatkozó, a nyugati értékek globális relevanciáját megkérdőjelező, a keleti és nem nyugati világgal való kapcsolatépítést hirdető hazai retorika fényében, hogy Magyarország ENSZ-szavazási preferenciái rendkívül távol állnak a befolyásosabb nem nyugati országokétól. Nem csak Kína és Oroszország, hanem Ázsia, Afrika és Dél-Amerika feltörekvő szereplőihez viszonyítva is a nyugati blokk hű és stabil tagjának tűnhet hazánk.

Olcsó jelzés

Az ilyen adatbányászattal szemben visszatérő érv, hogy az ENSZ Közgyűlés határozatainak általában kevés gyakorlati jelentősége van, ezért a világszervezetben leadott voksoknak sem feltétlenül érdemes nagy politikai súlyt tulajdonítani. A nemzetközi kapcsolatok régi alapvetése, hogy egy állam külpolitikai jelzéseit akkor érdemes komolyan venni, ha azok komolyabb politikai költségekkel járnak; miután egy közgyűlési szavazat semmibe sem kerül, és önmagában kis hatása van, nem ezek azok a helyzetek, ahol igazán kiderül, ki kivel van.

Ezzel együtt a politikatudomány számos művelője mégis szereti az ENSZ Közgyűlésben leadott szavazatokat vizslatni, miután hosszabb távon azok jó képet adnak róla, hogy egy adott állam, illetve annak vezetése milyen elveket és érdekeket képvisel, mennyire konzisztens álláspontja egyes kérdésekben, illetve melyik más államokkal mutat elvi és érdekazonosságot. 

Ezeket a jelzéseket pedig a politikai szereplők is figyelik, és a voksokkal kifejezett elvek és érdekek mentén óhatatlanul is értékelik partnereiket. Washingtonban, Brüsszelben, Moszkvában és Pekingben sem voltak közönyösök azt illetően, hogy melyik állam hogyan szavaz az ENSZ-ben Oroszország ukrajnai agressziójának elítéléséről; ahogy vélhetően az arab világ országaival is nehezebb úgy barátkozni, ha egy kormány konzisztensen a palesztin ügy ellen szavaz. 

A jelzéseket pedig a jelek szerint az üzleti világ is figyeli: a Bloomberg adatgyűjtése szerint az utóbbi két évben a korábbihoz képest mérhetően kevesebb zöldmezős tőkebefektetést kaptak azok az országok, amelyek nem ítélték el az ENSZ-ben a háborút. Persze ez még nem feltétlenül jelent ok-okozati összefüggést, de jelzi, hogy nem rossz biznisz a nyugati világrend tagjának látszani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ egyesült államok ensz Izrael Kína külpolitika Magyarország Orbán Viktor orosz-ukrán háború palesztin-izraeli konfliktus szavazás Olvasson tovább a kategóriában