Bizonytalanságban és lesújtó iskolai eredmények után, de elindult az úgynevezett státusztörvény elfogadása utáni első iskolai tanév az évek óta romló magyar közoktatásban. A pedagógus szakszervezetek hosszan tartó tiltakozása ellenére a kormány átvitte a rendszeren a munkavállalók és iskolák autonómiájából lefaragó törvényt, és jelenleg nincs is sztrájk, így a közbeszéd fókusza átkerült a méltatlanul alacsony magyar tanárbérekről előbb a lehangoló kompetenciamérés-eredményekre, majd a tanárhiányra.

Utóbbival kapcsolatban fogalmi- és számháború alakult ki a kormányzat és a szakszervezetek/szakmai csoportok között. Kormányzati szereplők, miniszterek előszeretettel idézik, hogy az EU-átlagnál alacsonyabb az egy főre jutó diákok száma Magyarországon, tehát van elég tanár, nincs tanárhiány. A szakszervezetek viszont tömeges távozásról, összeomló oktatásról beszélnek, és tény, hogy a tanártiltakozások során több ezer tanár nyilatkozott úgy, hogy a törvény elfogadása esetén elhagyja a pályát, de arról is érkeztek hírek, hogy a távozókat “trükkökkel” igyekeznek maradásra bírni.

Azt, hogy a státusztörvény elfogadása után bő két hónappal, a tanév első heteiben pontosan mekkora a hiány a rendszerben, még nem látjuk, csak a sajtóban megjelenő egyedi eseteket olvashatjuk. A pedagógusok jogviszonya január 1-től változik meg, az új jogviszonyról szeptemberben kell tájékoztatást adni, és a változást elutasító tanároknak szeptember második felében kell erről nyilatkozniuk, ám csak november végén szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonyuk. Vagyis ha drasztikus hatása is lenne a törvénynek, az elhúzódhat. A kormányzati szereplők állítása mindenesetre adat szinten igaz, mint látjuk az alábbi grafikonon, de a következtetés már hamis. 

Mindig alkalmazkodik

A Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból az látszik, hogy az idei második negyedévben kilőtt a betöltetlen álláshelyek száma az oktatásban – ez már az az időszak, amikor már nyilvánosságra került a státusztörvény első változata. 

Ugyanakkor a tavalyi azonos időszaki hiányszámot így sem éri el az adat.

Ezzel jó pár éves trend szakadt meg: a szezonális hatásnak köszönhetően hagyományosan az évi legmagasabb, második negyedéves adat most nem haladja meg az előző évit – tavaly a tanév végén több betöltetlen álláshely volt a rendszerben, mint idén. Ugyanakkor ebből nem vonható le messzemenő következtetés, az is lehet a csökkenés mögött, hogy a felpörgő-élesedő tanárellenállás miatt több távozni szándékozó pedagógus inkább maradt, remélve, hogy pár hónapon belül jobb munkakörülményeket kényszeríthetnek ki.

Bár a kormáyzati nyilatkozatokból így tűnhet, a tanárhiány nem azt jelenti, hogy minden tanóráról hiányzik minimum egy fél pedagógus, és nem is azt, hogy majdnem minden osztályt összevontak egy másikkal. Hanem azt, hogy az oktatási rendszer időben előrehaladva egyre kevésbé tudja biztosítani a megfelelő szaktanári-tanári ellátottságot. A tanárhiány nem egy olyan jelenség, ami miatt egyszer csak össze fog omlani vagy egyik napról a másikra működésképtelenné válik az oktatási rendszer – hanem olyan, amire különböző adatsorokból, eseti beszámolókból, felmérésekből következtetnek a szakemberek.

Varga Júlia, az ELKH Közgadaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója nemrég megjelent tanulmányában ennél pontosabban határozza meg a fogalmat:

• a tanárhiány a tanárok iránti kereslet és a tanári munka kínálatának egyensúlyhiánya.
• Akkor alakul ki különböző területeken és helyeken, ha nincs elegendő olyan képzett tanár, aki hajlandó az érvényes bérek és munkafeltételek mellett munkába állni.
• Az ezt befolyásoló tényezők pedig regionálisan is jelentősen különbözhetnek.
• De mivel pedagógushiány esetén az iskolák nem küldik haza a tanulókat, hanem alkalmazkodnak, a tanárhiány leírására az adott régiós osztálylétszámok vagy a betöltetlen álláshelyek száma mellett alkalmas például a nem megfelelő képesítéssel rendelkező tanárok aránya vagy a helyettesítések gyakorlatának leírása.

A hiány fővárosa

Ezeket a mutatókat statisztikai módszerekkel vizsgálva Varga kimutatja, hogy 2010 és 2020 között minden településtípusban – község, város, megyei jogú város, Budapest – és minden képzési típusban – óvoda, általános iskola, szakképzés, gimnázium – nőtt azoknak az iskoláknak az aránya, ahol minimum egy pedagógus álláshely betöltetlen volt, tehát ahol jelen volt valamilyen formában a tanárhiány.

2019-ben Budapesten ez közel 40 százalék, a városokban több mint 20 százalék volt, de a szakképzés esetében országosan átlagosan megközelíti a 60 százalékot.

Hatalmasak a területi eltérések és Nógrádban különösen kedvezőtlen a helyzet. Az összes tanári álláshely szerinti betöltetlen pedagógus-álláshely arány az általános iskolai, gimnáziumi és érettségit nem adó szakképzésben Nógrádban a legmagasabb az összes megye közül, és az óvodai nevelést nézve is csak Veszprémben magasabb a hiány 2020-as adatok szerint.

A tanulmány megállapítja azt is, hogy ugyanezen időszakban csökkent a tartósan távollevők állandó helyettesítésének gyakorlata, és nőtt a szaktárgyakat szakos képesítés nélkül tanítók százalékaránya.

Az általános iskolákban 2017, a középfokú oktatási intézményekben 2016 után hirtelen elkezdett nőni az arány minden településtípusban – 2020-ra az arány megkétszereződött-háromszorozódott.

Az összes képzési formában a budapesti intézményekben nőtt leginkább a szakos képesítés nélkül szaktárgyat tanítók aránya: a fővárosi általános iskolákban például 2010 és 2020 között a szakos tárgyakat megfelelő szakképesítés nélkül tanítók aránya 1 százalékról 6 százalékra nőtt.

A tanulmány végkövetkeztetése: 2016 után hirtelen és rendkívüli mértékben megnőtt a pedagógushiány csaknem minden képzési és településtípusban. Látványos, hogy a fővárosban gyorsabban nőtt a hiány, mint az ország többi részén. Ez eltérő a más országok oktatási rendszereiben jelentkező pedagógushiány-jelenségektől, ugyanis jellemzően a tanárhiány általában kisebb településeken, deprivált területeken szokott koncentrálódni.

Varga hipotézise az, hogy a magyar adatok hátterében a tanárbérek gyors inflálódása és az ezen időszakban amúgy is feszesebb – diplomásokat igénylő – munkaerőpiacon az alternatív munkalehetőségek bővülése állhat elsősorban. Mindezt egyébként alátámasztják az ezekben években hazai nemzetközi összehasonlításban, diplomás bérekhez viszonyítva is egyértelműen alacsony tanárbérek. 

Itt nincs, ott pazarol

Ha átlagosan országosan a tanárok lassan csökkenő létszáma elég a tanulók csökkenő számához képest, viszont regionálisan és képzési területenként, szaktárgyak szintjén hiány alakul ki, az azt is jelenti, hogy a magyar oktatási rendszerben a pazarlás is jelen van. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megbízásából a T-Tudok Zrt. által készített átfogó tanulmány korábban pont arra hívta fel a figyelmet, hogy a látványosan alacsony egy pedagógusra jutó gyerekszám nem feltétlenül mutat pozitív oktatási jellemzőkre, ugyanis az adat a rendszer pazarló, hatástalan, a tanárokat aránytalanul leterhelő mivoltát is jelezheti.

Ezt egy érdekes grafikonnal világították meg: nemzetközi összevétésben vásárlóerő-paritáson számítva a magyar oktatásban egy PISA szövegértési pont pedagógusi költsége nagyon alacsony. 

Ez azt jelenti, hogy a rendszer bizonyos értelemben – a megszerzett PISA-pontok szempontjából – hatékony. Ahhoz képest, hogy Magyarország kevés pénzt költ közoktatásra és bérekre, a magyar diákok relatív jól teljesítenek, bár ezzel együtt a magyar teljesítmény nem magas. Csakhogy az oktatás célja éppen nem ez a fajta hatékonyság, hanem egyrészt a minél több PISA-pont vagy más módon meghatározott teljesítmény – mondhatjuk azt is, hogy a minőség -, valamint ennek a fenntarthatósága. 

A pedagógusok és tanulók számának egymásra vetítéséből képzett arányszám azért is félrevezető, mert ha van délutáni műszak, napközi, délutáni foglalkozás, akkor az ezekben részt vevő tanulókat valójában még egyszer hozzá kellene adni a tanulólétszámhoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet közoktatás munkaerőpiac pazarlás tanárbérek tanárhiány Olvasson tovább a kategóriában