Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. június 24. 10:32 Világ

Máris nagy szolgálatot tett az orosz puccskísérlet az ukránoknak

Mostanra ki lehet mondani, hogy puccskísérlet, avagy fegyveres felkelés zajlik Oroszországban. A Wagner-csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin pénteken jelentette be, hogy az orosz hivatásos hadsereg rakétákkal megtámadta a magánhadsereg bázisait, ezért elindulnak, hogy igazságot szolgáltassanak a bűnös katonai vezetéssel, Szergej Sojgu védelmi miniszterrel és Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel szemben.

Sokak szerint a Prigozsin által említett támadás meg sem történt, ettől függetlenül a Wagner erői elindultak kelet-ukrajnai bázisaikról, és az éjszaka elérték a dél-oroszországi Rosztovot. Ez az ország 11. legnagyobb városa több mint egymillió lakossal, és egyben a központja annak az orosz déli katonai körzetnek, amely napi szinten irányítja az ukrajnai orosz hadműveleteket.

A felvételek alapján úgy tűnik, hogy a Wagner és személyesen Prigozsin is bejutott a katonai körzet főhadiszállására, lényegében megszállta azt, és nem túl kedélyesen elbeszélgetett az ott lévő Junusz-bek Jevkurov védelmi miniszterhelyettessel, valamint a katonai elhárítási vezetővel.

Szintén videók vannak arról, hogy egy másik Wagner-hadoszlop a Rosztovtól északabbra lévő Voronyezs megyében halad előre – szintén lényegében ellenállás nélkül -, egyes hírek szerint Voronyezs városát is már elérve. Innen Moszkva már csak 500 kilométer, ellenállás nélkül ez a távolság pár óra alatt megtehető.

A helyzetet Vlagyimir Putyin ötperces tévébeszéde tette teljesen egyértelművé, amelyben az orosz elnök árulásnak minősítette a történteket, és felszólította a hadsereget, hogy semlegesítse a lázadókat.

Az oroszországi helyzet tehát lényegében percről percre változik, de érdemes arra is kitérni, hogyan hathat mindez a harcokra Ukrajnában, amelyet az előző éjszaka is súlyos orosz rakétatámadás ért. Korábban azért fogalmaztunk úgy, hogy szinte ellenállás nélkül vonul a Wagner, mert szórványos harcok azért voltak. Maga Prigozsin azt mondta, hogy három orosz harci helikoptert is lelőttek a katonái, és ezt orosz katonai repülési források is megerősítették. Eszerint két elektronikai harcászati változatú Mi-8-ast és egy Mi-35-ös csatahelikoptert lőttek le a wagneresek.

Ez már önmagában is nagy nyereség az ukrán erők számára, mert az elektronikai harcászati Mi-8-asokból nincs sok, és ezeket nagyon értékes harci eszközökként jellemezték orosz források, amikor tavasszal a nyugat-oroszországi Brjanszk fölött kettőt is sikerült lelőniük az ukránoknak. (Bár hivatalosan azóta sem derült ki, hogy miért zuhantak le.)

Emellett olyan, egyelőre meg nem erősített hírek jelentek meg, hogy Bahmut térségében egymásra támadtak az orosz hadsereg és a Wagner katonái, az ukránok pedig már el is kezdték kihasználni a helyzetet. Ezt egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni, de az biztos, hogy nem tesz jót az orosz hadműveleteknek az operatív vezetést végző parancsokság megszállása. (Bár Prigozsin hangsúlyozta, hogy nem zavarják a rosztovi főhadiszálláson dolgozók munkáját.)

Az események menete megjósolhatatlan, de az máris biztos, hogy Vlagyimir Putyin rendszere a 23 éves fennállásának legsúlyosabb válságával néz szembe, az ukránok pedig mindent megtesznek majd ennek kihasználása érdekében. A külvilág számára pedig természetesen finoman szólva sem megnyugtató, hogy polgárháború robbanhat ki a világ legtöbb atomfegyverével rendelkező országában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz zsoldosvezér egy Ikarusszal a háttérben osztotta ki a védelmi minisztériumotHanyatlik a Wagner-csoport alapítójának befolyása, ami már az ukrajnai harcok menetére is hatással van. Jevgenyij Prigozsin ezt nem is hagyta szó nélkül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiderült, hogy nem lehet minden orosz katonát mészárszékre küldeniA Wagner-csoport katonáival ellentétben az orosz hadsereg nagy részét nem lehet kivégzés terhe mellett számolatlanul kilátástalan rohamokra küldeni az ukrán állások ellen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Wagner-zsoldosok halálával is szürkül az orosz gazdaságA digitális banki szolgáltatások helyett a rubelmilliókkal kitömött zsákok felé menetel az orosz hadigazdaság.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ jevgenyij Prigozsin orosz-ukrán háború Oroszország polgárháború puccs Vlagymir Putyin wagner csoport Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.