Az ukrajnai orosz invázió februári kezdete óta visszatérő kérdés, hogy az Egyesült Államok és Európa meddig lesz hajlandó támogatni Ukrajnát pénzügyi és katonai szempontból. A nyugati támogatás eddig folyamatos és jelentős volt, és nyilvánosan egyelőre nem merült fel komolyabban annak visszafogása, sőt inkább a pénzügyi és fegyverzetbeli támogatás növelése irányába haladnak a dolgok.

Ugyanakkor az ukrán hadsereg őszi harctéri sikerei, valamint az ukrán civil infrastruktúra elleni, erősödő orosz támadások ellenére a háború permanens finanszírozásával kapcsolatban az év vége felé több szkeptikusabb vélemény is felszínre buggyant Washingtonban és nyugat-európai fővárosokban. Ezek farvizén pedig az amerikai sajtóban az is napirendre került, hogy az orosz ellenállás letörésének potenciális költségei fényében mennyire reális Ukrajna teljes felszabadítása.

Amerikai sajtóértesülések szerint Joe Biden kormánya a háttérben elkezdte puhítani az ukrán vezetést a potenciális béketárgyalásokról. Mark Milley amerikai vezérkari főnök nyíltan arról beszélt, hogy az orosz haderő hiába szerepelt le Ukrajnában, az ukrán hadseregnek kevés esélye van az oroszok kiűzésére és Ukrajna területének teljes – a Krím félszigetet is magába foglaló – felszabadítására, erre hivatkozva pedig valamiféle tárgyalásos rendezés lehetőségét villantotta fel. Angolszász katonai szakértők szintén azt taglalják, hogy különösen a Krím félsziget és a Donbasz visszaszerzése az ukrán hadsereg eddigi teljesítménye ellenére is erősen kétséges.

Ukrajna támogatásának fenntarthatóságával kapcsolatban az is kételyeket vetett fel, hogy a republikánusok a novemberi félidős választásokon többséget szereztek az amerikai törvényhozás alsóházában, a képviselőházban, és januártól a kongresszus költségvetési jogköreit felhasználva szeretnék spórolásra kényszeríteni a szerintük kiköltekező Biden-kormányt – amelyet a párt populista szekciója részben Ukrajna segélyezésének megfogásával akar elérni. Ukrajna segélyezése a párt táborán belül is egyre kevésbé népszerű, bár a republikánusok többsége és az amerikaiak több mint kétharmada továbbra is jó ötletnek tartja a dolgot.

Az orosz érdek iránt hagyományosan érzékeny Emmanuel Macron francia elnök ennél messzebbre ment, és bár kiállt Ukrajna függetlensége és szuverenitása mellett, és az ország anyagi támogatását is felkarolta, az év vége felé többször is arról értekezett, hogy egy potenciális jövőbeli rendezésnek figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági érdekeit, és garanciákat kell nyújtania a moszkvai rezsim számára. De az elődjénél harciasabb külpolitikát hirdető Olaf Scholz német kancellár Ukrajna katonai támogatása iránti hosszú távú elkötelezettségével is felmerültek kételyek, elsősorban a német hezitálással régóta elégedetlen kelet-európai és amerikai körökben.

Adakoznak, de még többet kellene

A retorikai ingadozás eddig az Ukrajnának nyújtott anyagi és katonai támogatásra nem volt hatással. A magyar vétó elhárítása (illetve megkerülése) után az Európai Unió decemberben elfogadta az ukrán állam 18 milliárd eurós támogatásáról szóló csomagját, amely a közszolgáltatások fenntartásának finanszírozását és az államszervezet összeomlásának elkerülését célozza. A Kieli Világgazdasági Intézet gyűjtése szerint az EU-s intézmények és tagállamok eddig közel 52, az Egyesült Államok 48 milliárd eurónyi támogatást ajánlott fel Ukrajnának, további donorok pedig 13,5 milliárdot.

A harctéri segítséget illetően az Egyesült Államok 18,5 milliárd euró értékben ajánlott fel fegyvereket Ukrajnának, és további 4,4 milliárdot ad katonai beszerzések finanszírozására. Az Európai Unió intézményei 3,1 milliárdos hadi segélyt különítettek el Ukrajna számára a márciusban létrehozott Európai Békekeret nevű pénzügyi alapból. Az Egyesült Királyság 1,9 + 2,2, Németország 2,3, Lengyelország 1,8 milliárdos hadi segélyt adott november végéig bezárólag.

Az Egyesült Államok kormánya hamarosan Patriot légvédelmi rendszert szállít majd Ukrajnának, hogy az ország képes legyen hatékonyabban védekezni az energetikai infrastruktúrája elleni, sokasodó orosz támadások ellen. Csütörtökön pedig kiderült, hogy a németek szintén átadnak egy Patriot-üteget Ukrajnának.

A németek számára jól láthatóan fontos, hogy ne legyenek elsők egy-egy új fegyverzeti kategória, illetve fegyvertípus átadásában. Miután Macron bejelentette, hogy országa nagy tűzerejű löveggel felszerelt felderítő páncélosokat (AMX-10RC) ad át Ukrajnának, Scholz áldását adta arra, hogy Marder német lövészpáncélosokat is kapjanak az ukránok – egyelőre 40 darabot -, miközben korábban ezt többször elkaszálta. Jellemző módon ez az amerikai Bradley gyalogsági harcjárművek Ukrajnába küldésével együtt vált hivatalossá.

Az 50 darab Bradley annak a valamivel több mint 3 milliárd dolláros – ez az összeg már az előbb említett összegzés felett értendő – amerikai fegyverzeti csomagnak a része, amelyet pénteken jelentettek be. Ez egyebek mellett különböző páncélosokat, vontatott és önjáró tarackokat, valamint Ukrajna számára eddig nem szállított légvédelmi rakétákat^*RIM-7 Sea Sparrow, ezt az eredetileg hajók légvédelmére szolgáló típust az ukránok a hírek szerint a saját, szovjet korszakból örökölt Buk légvédelmi páncélosaikból lövik majd ki. is tartalmaz.

Ugyanakkor a háború elhúzódása és az orosz taktika változása a Wall Street Journal amerikai védelmi forrásai szerint kétségbe vonja, hogy ez a bőkezűség meddig tartható, illetve felveti a kérdést, hogy pontosan milyen célokat szolgál. Az orosz csapatok teljes kiűzése az eddigieknél is jóval komolyabb anyagi támogatást, több hadianyagot és súlyos emberáldozatokat követelne Ukrajnától a lapnak nyilatkozó szakértők szerint.

Bár az ukránok az ősszel az utánpótlási útvonalak elvágásával képesek voltak komoly előretörést elérni, az oroszok azóta megerősítették védelmi vonalaikat, és továbbra is Ukrajna területének közel ötödét tartják ellenőrzés alatt. A kifüstölésükhöz az eddigieknél keményebb tüzérségi csapások, nagy létszámú gyalogság és ideális esetben légi támogatás kellene – amelynek híján van Ukrajna. Egyes washingtoni értékelések szerint az ukránok már most is olyan tempóban használják az amerikai hadianyagot, hogy az eddigi szállítások fenntarthatósága is kérdéses, nemhogy a tempó növelése.

Meddig és mennyiért?

A hogyan tovább kérdése az amerikai kormányt és Európa államait is megosztja. Az Egyesült Államokban Joe Biden elnök külpolitikai csapatának erős emberei – Anthony Blinken külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó – sajtóértesülések szerint támogatják az ukrán ellentámadást, és úgy vélik, miután az ukránoknak áll a zászló, komolyabb orosz engedmények hiányában korai lenne diplomáciai megoldás felé terelni a konfliktust.

A washingtoni kongresszus egyes tagjai ennél is messzebbre mennének, és kifejezetten azért bírálják a kormányt, mert szerintük túlságosan óvatoskodik a fegyverszállításokat illetően, és nem hajlandó nagyobb hatótávolságú, fejlettebb rendszereket átadni az ukránoknak. A kongresszusi politikusok egy másik csoportja, a fent idézett populista republikánusok viszont pont hogy Ukrajna támogatásának visszafogását követelik.

Az amerikai héjákhoz hasonló álláspontot képviselnek Lengyelország és a balti államok vezetői, akik hónapok óta igyekeznek rávenni Németországot és Franciaországot, hogy nyújtsanak jelentősebb katonai segítséget Ukrajnának. Bár a 18 milliárd eurós pénzügyi segéllyel Európa összegszerűen már felzárkózott az Egyesült Államok mellé, katonai téren egyértelmű, hogy Ukrajna elsősorban Washingtonra, kisebb mértékben Londonra számíthat, és ha a németeken és franciákon múlt volna, az ukrán csapatok sokkal rosszabbul állnának.

Mike Milley vezérkari főnök és a katonai vezetés egyes tagjai ugyanakkor amellett érvelnek, hogy az őszi offenzíva sikerei ellenére a további ukrán területi nyereségek kétségesek, és a magukat beásó oroszokat egyre nehezebben és nagyobb költségek mellett lehetne csak kiszorítani Ukrajna területéről. Az utóbbi álláspont szerint – amelyet egyes, magukat realistának nevező akadémikusok is támogatnak – a konfliktus elnyújtásánál és/vagy befagyasztásánál jobb opció, ha az ukrán és amerikai fővárosban minél hamarabb elkezdenek gondolkodni a diplomáciai rendezés kontúrjairól.

Hasonlókat nyilatkozott Emmanuel Macron is, bár emögött más motiváció áll: a francia elnököt – elődjeihez hasonlóan – régóta zavarja az Egyesült Államok és a NATO európai védelmi politikai hegemóniája, és szeretné, ha Európa nagyobb „stratégiai szuverenitásra” tenne szert – lehetőleg francia vezénylet alatt. Ezen terveknek sokat ártott az ukrajnai háború, amely megerősítette a keleti tagállamok amerikai függését, és szkeptikusabbá tette őket a francia elképzelésekkel szemben. Macron ugyanakkor még mindig bízik benne, hogy központi szerepet játszhat a rendezésben. 

Óvatos katonai támogatás

Az ukrán offenzíva potenciális erejét az is visszafogja, hogy az amerikai kormány az orosz eszkalációtól tartva korlátozza az Ukrajnának adott fegyverrendszerek képességeit és hatótávolságát. Ezt jelzi, hogy csak mérsékelt hatótávolságú fegyvereket hajlandóak átadni az ukránoknak, és a Wall Street Journal forrásai szerint az ukrán ellenállásban fontos szerepet játszó HIMARS (High Mobility Artillery Rocket System, „nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer”) rendszereket is lebutították, mielőtt átadták az ukránoknak.

Ennek ellenére az ukránok képesek voltak pár feltűnő támadást elkövetni az orosz állam területén, decemberben például a határtól több száz kilométerre csaptak le saját kútfőből tuningolt drónjaik egy orosz légi támaszpontra. A brit Times értesülései szerint a polgári infrastruktúra elleni, fokozódó orosz támadások miatt decemberre az amerikai védelmi minisztérium is megengedőbb lett az orosz területeket célzó ukrán támadásokat illetően, bár továbbra is inkább Ukrajna védelme és a civil területeket támadó eszközök kiiktatása érdekében, mintsem egy kiterjedt offenzívát támogatandó.

Az amerikai katonai támogatást ugyanakkor a készletezési követelmények és a hadiipari kapacitáshiány is korlátozza. A Pentagon részben azért nem tud több hadianyagot szállítani Ukrajnának, mert az esetleges Oroszország–NATO háború hadi követelményeire vonatkozó tervek értelmében jelentős készleteket kell tárolnia azokból a tüzérségi fegyverekből és lőszerekből, amelyekre az ukrán erőknek is egyre nagyobb mennyiségben lenne szükségük. Az ukránok támogatását az is nehezíti, hogy a NATO az utóbbi két évtizedben nem kifejezetten egy konvencionális, szüntelen tüzérségi támadásokkal tarkított konfliktusra készült, ezért jelentősen leépítette konvencionális eszközparkját és muníciótartalékait. Így most a készletek szűkösek, és az ukrajnai vérfürdő a gyártás felpörgetésének igényét vonta maga után. (Ugyanez az orosz oldalra is igaz, ahol szintén lőszerhiánnyal küzdenek.)

A republikánusok pazarlásra vonatkozó bírálatai miatt a Pentagon újabban igyekszik jobban nyomon követni az Ukrajnának küldött fegyverek és muníció sorsát, felhasználásának módját is. Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra panaszkodik, hogy nem kap elég fejlett fegyvert Nyugatról, és az oroszok tüzérség és rakétaarzenál továbbra is erősebb az ukránnál. (A legutóbbi fegyvercsomagot azért természetesen megköszönte.) Az ukrán légvédelem ugyan magas, Kijev szerint 87 százalékos hatásfokkal hatástalanítja az orosz légi támadásokat, de egyre nehezebben bírja munícióval a sorozatos csörtéket.

Miről tárgyalnának?

A diplomáciai megoldást természetesen megnehezíti, hogy a konfliktus közvetlen résztvevői nem érdekeltek a tárgyalásban, és egyelőre nem világos, hogy minek hatására lennének hajlandóak engedni. 

Zelenszkij retorikailag elkötelezett az ország egész területének felszabadítása mellett – máshogy eleve nehéz lenne fenntartani a gyakran fűtés és áram nélkül tengődő ukrán nép és a hasonlóan kemény körülmények között kitartó ukrán fegyveres erők motiváltságát.

A másik oldalon Vlagyimir Putyin orosz elnök hasonlóképpen beásta magát, és december elején azt hangoztatta, hogy bármiféle tárgyalás alapja az orosz „annexió” nemzetközi elismerése. (Az orosz rezsim szeptember végén deklarálta, hogy innentől Oroszország részének tekint négy ukrán megyét, a keleti Luhanszkot és Donyecket, valamint a déli Herszont és Zaporizzsját.) Az orosz csapatok már az annexió bejelentésekor sem uralták teljesen ezeket a területeken, és azóta keleten és délen is jelentős területeket foglaltak vissza az ukránok az orosz megszállóktól. Ez azonban egyelőre nem puhította meg Putyint, ahogy gazdasága kivéreztetése és fegyveres erőinek és hadiiparának problémái sem.

Az Ukrajna-párti elemzők és jellemzően kelet-európai politikusok szerint ebben a helyzetben az oroszokkal való tárgyalásnak nem sok értelme van. A Putyinnak tett engedményekről és a tárgyalásokról szóló homályos felvetésekkel szemben a helyes stratégia szerintük az ukrán állam és fegyveres erők további megerősítése Kijev jövőbeli alkupozíciójának javítása érdekében. 

Ebből a nézőpontból egy korai és Ukrajna számára kevésbé előnyös megállapodás nemcsak elvtelen dolog lenne, hanem stabilitást sem hozhatna. Belpolitikai szempontból a konfliktus egyik legfontosabb eleme, hogy az ukrán nép (és egyre inkább a gazdasági elit is) az utóbbi két évtizedben rendre elutasította az orosz gazdasági–politikai befolyást, azaz Moszkva ukrajnai befolyási igényének kielégítése egyáltalán nem oldaná meg a feszültségeket. Külpolitikai szempontból Lengyelország és a balti államok számára alapvető biztonsági érdek, hogy Oroszország ne kapjon semmiféle engedményt, és a moszkvai rezsim kénytelen legyen belátni, hogy a területi agresszió nem járhat haszonnal. Tágabb értelemben pedig a nyugati fősodor szerint ha komolyabb büntetés nélkül maradna az orosz rezsim agressziója, az a világ más izgága autokratái felé azt az üzenetet hordozná, hogy megtorlás nélkül kikezdhetnek gyengébb szomszédjaikkal, ami rossz hatással lenne a nemzetközi stabilitásra, és ebből fakadóan ellentétes a nyugati érdekekkel.

Az ellentábor, elsősorban Macron és az amerikai „realisták” ugyanakkor azzal érvelnek, hogy egyrészt a szembenállás gazdasági és politikai költségei nem nőhetnek a végtelenségig, és határt kell húzni annak, hogy a nyugati világ meddig megy el Ukrajna támogatásában. Az oroszok kifüstölésével szemben szkeptikusabb értékelések visszatérő eleme az is, hogy Oroszország mégiscsak egy atomhatalom, és bár a nukleáris eszkaláció veszélye jelenleg minimális, nem teljesen kizárható, hogy egy elsöprő vereség megakadályozása érdekében Putyin atomhoz nyúl.

Másrészt régi érvük, hogy Ukrajna megsegítése mellett megoldást kell találni az orosz kérdésre is. Akárhogy is zárul majd az ukrajnai konfliktus, Oroszország nem fog megszűnni létezni, és a jelen állás szerint Vlagyimir Putyin és rezsimje se fog belebukni a történetbe – vagy ha esetleg mégis, a történelmi tanulságok és az orosz közállapotok alapján akkor sem valószínű, hogy másnap egy békés, demokratikus, a nyugati világban megbízó és birodalmi beütésektől mentes orosz rendszer váltja majd fel. Ebből a nézőpontból a realitások azt diktálják, hogy Európa a jövőben is kénytelen lesz együtt élni Oroszországgal, és ennek fényében akkor is engednie kell valamennyit, ha ez elvi és erkölcsi szempontból nehezen vállalható. Egyelőre ez még messze a kisebbségi álláspontnak tűnik az európai és amerikai politikában, de az idei ukrajnai harctéri események és pénzügyi folyamatok fényében ez akár változhat is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinek a lőszere fogy el hamarabb Ukrajnában?Az időjárás mellett valószínűleg az oroszokat és az ukránokat is leginkább a lőszerhiány akadályozza a terveik megvalósításában, és hamarosan kiderülhet, hogy melyiküket erősebben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz rakéták elzárták Ukrajna legfőbb bevételi forrásátA lakosság szenvedéseihez képest kevesebb figyelmet kapott eddig az ipar megbénulása, pedig Ukrajna képességét a háború folytatására ez legalább annyira befolyásolja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegérkezett a kemény tél az ukrán csataterekre, de ki tudja jobban kihasználni?A téli viszonyok minden katona dolgát megnehezítik, stratégiai szinten viszont nagy előnybe kerülhet a képzettebb és jobb morállal rendelkező hadsereg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Emmanuel Macron orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában