Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. október 3. 09:55 Világ

Az orosz repülőgépipar szeretné ontani magából a saját gyártású utasszállítókat, csak figyelmen kívül hagynak egy fontos tényezőt

Oroszország 2030-ra 1000 utasszállító repülőgép gyártását tűzte ki célul helyben gyártott alkatrészek felhasználásával – közölte szerdán a Reuters hírügynökséggel a Rosztek nevű állami tulajdonú mérnöki és hadiipari vállalat.

Ahogy arról a G7-en korábban is írtunk, az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók önellátásra kényszerítik az ország légiközlekedési ágazatát. Az országban használt, jelentős részben nyugati repülőgépflotta javítását a szankciók például szinte teljesen ellehetetlenítették. A Reuters például augusztusban írta meg, hogy az orosz légitársaságok, köztük az állami irányítás alatt álló Aeroflot a meglévő repülőgépekből kiszerelt alkatrészekkel igyekeznek helyettesíteni a nyugati importot. A Rosztek ezért most azzal próbálkozik, hogy az eddig importált alkatrészeket helyi alkatrészekkel helyettesítse.

Az állami cég a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a külföldi gépek folyamatosan kikerülnek majd az Oroszországban repülő flottákból, mivel úgy vélik, hogy az amerikai székhelyű Boeing és a francia székhelyű Airbus már soha nem fog repülőgépeket szállítani Oroszországba.

Az importhelyettesítés lehetőségeivel kapcsolatban nem mindenki ennyire optimista. Oleg Vjugin, volt pénzügyminiszterhelyettes és jegybanki alelnök a Reutersnek adott múlt heti interjújában azt mondta, hogy Oroszország a szankciók miatt évekig tartó technológiai fejlődési visszaesés elé nézhet.

A világ halad előre, de Oroszország másodosztályú technológiákat fog használni, és hatalmas erőforrásokat költ majd arra, hogy létrehozza azt, ami már van a világon, de nem lehet importálni

– mondta Vjugin a hírügynökségnek.

Richard Aboulafia repülőgépipari elemző, az amerikai székhelyű AeroDynamic Advisory ügyvezető igazgatója szerint teljesen irreális, hogy az orosz cég 2030-ig 1000 utasszállító repülőgépet építsen. Szerinte még akkor is nagyon nehezen tudnának néhány tucatnyi gépnél többet gyártani, ha sikerül félvezetőket és más létfontosságú alkatrészeket beszerezniük nyugatról. A Reuters által megismert orosz kormányzati dokumentum szerint az orosz repülőgépiparban 2021-ben felhasznált alkatrészek és technológiák fele külföldről származott.

A Reuters cikkéből az is kiderül, hogy az orosz cég teszteli az Airbusok és Boeingek helyett bevetni tervezett modelljének hazai alkatrészekből épített változatát, de egyelőre nehezen megy még az olyan kulcsfontosságú alkatrészek, mint például a motor helyettesítése is.

A brüsszeli székhelyű Bruegel agytröszt márciusi elemzése szerint Oroszország jelentősen függött csúcstechnológiai termékek behozatalától, az import értéke évente mintegy 19 milliárd dollárt ért el ebben a termékkategóriában. Ennek legnagyobb része (45 százalék) az EU-ból származott, 21 százaléka az USA-ból, 11 százaléka Kínából és 2 százaléka az Egyesült Királyságból. A csúcstechnológiai importon belül kiemelt volt a repülőgépipari termékek kategóriája (közel 6 milliárd dollár értékben) és az információs és kommunikációs termékeké (közel 4 milliárd dollár 2019-ben).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szankciók legalább két évtizedes stagnálásba küldik az orosz gazdaságotTóth-Czifra András, Oroszországgal foglalkozó politikai elemző szerint a felszín alatt látszik, hogy az orosz gazdasági modell komoly kihívásokkal küzd. G7 Podcast!

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ légiközlekedés Oroszország repülőgép repülőgépgyártás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.