Az orosz népszavazási blöff után jöhet a háború még durvább szakasza

Még elcsalt népszavazásnak sem igazán lehet nevezni azt a színjátékot, amit az oroszok az általuk megszállt ukrajnai területeken az elmúlt napokban végrehajtottak. Miután múlt kedden váratlanul bejelentették, hogy Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyékben referendumokat tartanak az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról, előre megküldték a teljesítendő irányszámokat a helyi „választási bizottságoknak”: 90 százalékos részvétel mellett a két nyugatabbra lévő megyében 80 százalékos, a Donbaszban pedig 90 százalékos sikerét várták el az igeneknek.

A „népszavazásokat” azóta már le is zavarták, és a normát a politikai komisszárok ötvenes éveket idéző számokkal papíron túl is teljesítették. A hétfői bejelentés szerint Donyeck megyében 99,9, Luhanszkban 98, Zaporizzsjában 93, Herszonban 87 százalék szavazta meg, hogy visszatérne Oroszország anyácskához. Péntek délután Moszkvába hirdettek meg nagyszabású népünnepélyt, ahol a Kreml közlése szerint aláírják a csatlakozásról szóló megállapodást, és várhatóan Putyin is beszédet tart majd. Ezután a Duma fogja ratifikálni a területek Oroszországhoz csatolását.

Ez persze csak formalitás, ahogy az eddigi díszletek is azok voltak. A moszkvai Vörös téren felállított óriáskivetítőkön már ott van az üzenet:

Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja, Herszon – Oroszország!

A most elszakítani kívánt részek Ukrajna teljes területének durván a hatodát teszik ki, a háború előtt Herszon és Zaporizzsja lakosságának 75-80 százaléka vallotta magát ukránnak. A négy megyéből legalábbis papíron most egy új orosz tartományt hoznak létre. Ennek a elnevezése még bizonytalan: lehetséges, hogy az egészet Krímeának fogják hívni, de a történelmi Novorosszija, „Új-Oroszország” újjáélesztése is benne van a pakliban – miután a 18. században Nagy Katalin uralkodása alatt az Orosz Birodalom először elfoglalta a mai Dél-Ukrajnát, így nevezték az Odesszától az Azovi-tengerig húzódó területet. A tartomány legesélyesebb vezetőjének Dmitrij Rogozint, az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz hírhedten putyinista vezetőjét tartják – az ő irodáját korábban állítólag egy Sztálin-kép díszítette, mostanában pedig arról posztol, hogy egy nukleáris háborúban Oroszország fél óra alatt elpusztítaná a NATO tagállamait.

A népszavazás eredményét Oroszországon kívül lényegében senki nem ismeri el, azt néhány olyan oroszbarát „nemzetközi megfigyelő” volt hivatott szentesíteni, mint a Moszkvától függő szíriai Aszad-rezsim delegáltja, a szintén Moszkva-barát venezuelai küldöttek, egy Putyinról magasztaló könyvet író, húsz éve Moszkvában élő német újságíró, vagy az orosz propaganda külföldi terjesztésére létrehozott Szputnyik amerikai beosztottja. Szerintük minden a legnagyobb rendben történt, bár egy olasz megfigyelő kicsit elsiette a dolgot, és már szombaton, amikor még három nap hátra volt a népszavazáson, arról értekezett az orosz állami hírügynökségnek, hogy a Donbaszban éppen „az Oroszországgal való önkéntes és szabad újraegyesülés” zajlik.

Ennek módjáról elég annyi, hogy az ötnapos „népszavazások” első napjaiban a legtöbb helyen biztonsági okokra hivatkozva egyáltalán nem voltak szavazókörök, ehelyett házról-házra jártak az urnákkal fegyveres orosz katonák kíséretében. Luhanszkban van olyan falu, ahol úgy lett hivatalosan 90 százalékos a részvétel, hogy korábban az orosz nyelvű sajtó is beszámolt róla, hogy a 2000 lakosból alig tízen maradtak helyben a harcok miatt. Eközben az oroszok által megszállt területekről tömegével menekült el az ukrán lakosság. Ez elé az orosz katonák sem hárítottak a napokban komoly akadályt – a terület eloroszosítását ez is szolgálja.

A kamu népszavazásoknak akkor is lehet azonban érdemi relevanciája, ha senki nem hisz a közölt számoknak. Itt érdemes felidézni, hogy mi volt az Ukrajna elleni invázió közvetlen előjátéka. Február 21-én Vlagyimir Putyin vészjósló, Ukrajna létét megkérdőjelező beszédében elismerte a szakadár donyecki és luhanszki népköztársaságok önállóságát, ami aztán a Kreml narratívája szerint jogalapot teremtett az Ukrajna elleni „különleges katonai művelet” megindításához.

Bár nemzetközi jogi szempontból az orosz érvelés alapvető pontokon súlyosan hibádzott, annak megvolt a maga belső logikája: miután az elmúlt években tömegével adták meg az orosz állampolgárságot a Kelet-Ukrajnában élőknek, az ő védelmükre és az állítólagos ukrán népirtásra hivatkozva ismerték el a szeparatista entitásokat, hogy szintén a „genocídium” megállításának indoklásával „humanista intervenciót” hajtsanak végre. Alig 60 órával a Putyin-beszéd után erre hivatkozva kezdték meg az Ukrajna elleni inváziót.

Oroszország most a két korábban elismert szakadár régió mellett két másik, részben megszállt megye elszakadását ismeri majd el a megrendezett referendumok alapján, és rögtön mindegyiket magához is csatolja. Többször kipróbált receptet követnek: az elmúlt 15 évben számos posztszovjet államban hoztak létre moszkvai segítséggel szeparatista entitásokat, melyekben aztán az ő védelmükre hivatkozva tartózkodnak orosz katonák, idegen államok területén. Ez történt Abháziában, Dél-Oszétiában, Transznyisztriában, majd 2014-ben a Krímben is.

Azzal, hogy Oroszország mostantól a sajátjának tekinti az Ukrajnától elszakított részeket, a harci cselekményeket Oroszország elleni támadásnak fogja minősíteni. Az ukránok idáig nem véletlenül voltak óvatosak az oroszországi célpontok elleni akciókkal (ez alól egyes határközeli orosz hadi raktárak és a krími légibázis jelentettek kivételt), a NATO-országokban is attól tartottak, hogy ez tovább eszkalálhatja a háborút.

Most azonban a frontvonal az orosz narratíva szerint hirtelen Oroszországon belülre fog kerülni, hiszen a névlegesen elszakított megyék is valójában részben ukrán ellenőrzés alatt állnak. Egy-két falu Luhanszkban is az ukránok kezén van jelen pillanatban, Herszonban mintegy 2500 négyzetkilométer, Zaporizzsjában közel a megye harmada, benne az azonos nevű megyeszékhellyel, Donyeck megyének pedig 40 százalék most is ukrán ellenőrzésű terület.

A barna árnyalataival Ukrajna orosz megszállás alatt álló részei, az elcsatolni tervezett területek része az ukrán kézen lévő Zaporizzsja, Kramatorszk és Szlovjanszk környéke is. Forrás: Militaryland

Az ukrán hadműveleteket így Moszkva mostantól hivatalosan egy ellenséges állam Oroszországon belüli terrorizmusának, saját területe elleni támadásnak fogja minősíteni, noha ezek az összecsapások ukrán vidékeken, a tényleges határtól helyenként több száz kilométerre zajlanak, egy olyan védekező háborúban, amit az ukránok azért vívnak, mert az orosz hadsereg általános támadást indított ellenük.

Ezzel az átminősítéssel Moszkva újabb eszközöket ad magának. Ezek – mint azt az elmúlt napok újabb nukleáris fenyegetőzéseivel az orosz vezetés hangsúlyosan igyekezett a világ tudtára adni – bármik lehetnek, hiszen az orosz katonai doktrína még atomfegyverek használatára is jogot formál, ha szerintük Oroszország szuverenitása van veszélyben.

Érthető hát, hogy a négy ukrán megye elszakítását a legtöbb értelmező a NATO-tagállamoktól Kínáig a konfliktus súlyos eszkalációjaként értelmezi. A bejelentett orosz mozgósítás (hivatalosan 300 ezres létszámról, nem hivatalosan akár egymilliónál is nagyobb hadseregről van szó), ami elől több százezer katonaköteles férfi próbál éppen kijutni az országból, a nukleáris fenyegetés, a népszavazási hajcihő és a „csatlakozási kérelmek” gyors elfogadása egy irányba mutat:

az eddigi, orosz részről létszámban korlátozott hadviselés után egy általános háború jöhet, ahol az orosz hadsereg komoly létszámfölénybe kerülhet

akkor is, ha a kényszersorozottak és behívottak harcképessége és morálja jóval alacsonyabb.

Oroszországban sokan azt várják, hogy Putyin a hadiállapotot is napokon belül bejelentheti, akár már ma, amikorra Moszkvába nagy népünnepélyt hirdettek az „egyesülés” alkalmából. Ez még tovább fokozná a helyzetet. Hogy innen nem nagyon van visszatérés, azt az ukrán reakciók is gyorsan jelezték: ha idáig volt esetleg minimális esély a tárgyalásos megoldásra, az ukrán megyék elszakítási kísérlete után már végképp nincs miről beszélni – mondják Kijevben.

Kérdés, hogy a háborút a korábbiakhoz képest sokkal inkább a saját bőrén érző orosz lakosság mennyire értékeli a területgyarapodást, amikor sokaknak most az a legfontosabb, hogy ki kap behívót, és hogy lehetne mentesíteni a gyereket a katonai szolgálat alól. Nem hivatalos források szerint a megrendelt állami közvélemény-kutatás adatai nagyon lanyha lelkesedést mutatnak Kelet-Ukrajna elcsatolásával kapcsolatban. A még legmegbízhatóbbnak tartott orosz közvélemény-kutató cég, a Levada friss nyilvános felmérése szerint az oroszok 47 százaléka félelemmel vagy szorongással reagált a mozgósításról szóló hírekre, büszkeséggel ez csak az emberek nem egész negyedét töltötte el. Az orosz katonai műveletek társadalmi támogatottsága is az eddigi mélypontra zuhant – 44 százalék azonban még most is „határozottan”, 28 százalék pedig „inkább támogató”-nak mondja magát.

Forgalomban van azonban egy olyan, kívülről nézve elég valószínűtlennek tűnő feltételezés is, hogy Putyin a csatlakozások végső elismerése előtt időt szeretne nyerni, és abban bízik, hogy diplomáciai úton kaphatna koncessziókat. Eszerint az orosz elnök a NATO meghatározó országaival akar tárgyalni a rendezésről, és hajlandó lenne némi kompromisszumra: Donyeck és Luhanszk Oroszországhoz csatolásához ragaszkodna, de Zaporizzsja és Herszon esetében esetleg megelégedne az orosz katonai megszállás fenntartásával.

Ez több szempontból sem tűnik reálisnak: túl nagy a fanfár, az orosz közvéleményt már mind a négy megyére beizzították, és irreális lenne azt várni, hogy a Nyugat hirtelen 180 fokos fordulatot vesz, és teljesen szembemegy az Ukrajna teljes területi egységét támogató eddigi politikájával és retorikájával. Az a forgatókönyv azonban nem zárható ki teljesen, hogy Oroszország az eszkaláció felé mutató lépései közben a számára elfogadható kilépési pontot is keresi. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán egy újságírói kérdésre, mely azt tudakolta, hogy mi lesz a folytatása a „különleges műveleteknek”, miután az ukrán megyéket elcsatolják, azt válaszolta, hogy „mivel a Donyecki Népköztársaságnak még nincs a teljes területe felszabadítva, az a minimum, hogy Donyeck egészét” el kell foglalnia az oroszoknak.

Az orosz háborús célok persze folyamatosan változtak, miután a kezdeti villámháborús tervek nem jöttek be, és ez bizonyára ezután is így lesz. A Donbasz elfoglalása ugyanakkor már a háború kezdetén is a legközvetlenebb deklarált cél volt. Elképzelhető, hogy az ismét előtérbe kerül a retorikában, és azt követően az oroszok eldönthetik, hogy megpróbálják-e realizálni az addigi hozamot, vagy folytatni akarják a harcokat.

Nem lenne meglepő, ha ehhez egy új kommunikációs offenzíva is társulna: az orosz propaganda és annak képviselői odahaza és a nemzetközi színtéren is azt hangsúlyozhatják, hogy a „népszavazások” után ezek orosz területek, amiket Ukrajna támad, miközben Kijev és nyugati szövetségesei nem hajlandóak tárgyalni, nem keresik a diplomáciai megoldást. Az elcsatolási színjáték így egyszerre illeszkedik a háború kiterjesztésével való fenyegetés orosz stratégiájába, és ágyazhat meg az információs háború régi-új propagandaüzenetének: Oroszország áldozat, a békét pedig a tárgyalni sem hajlandó Nyugat gátolja.

Frissítés Putyin beszéde alapján

Az orosz elnök beszéde tökéletesen visszaigazolta a cikkünk utolsó bekezdésében írtakat. Ami a területeket illeti, Putyin nem tett különbséget a négy ukrán megye között, Oroszország immár mindegyiket saját területének tekinti. Hadiállapotot viszont nem hirdetett ki az orosz államfő.