Hírlevél feliratkozás
Avatar
2022. szeptember 10. 19:03 Világ

A háború eddigi leglátványosabb sikereit aratták az ukránok az utóbbi órákban

A vártnál is gyorsabb és nagyobb az ukrán hadsereg ellenoffenzívájának sikere az ország keleti részén, Harkiv térségében, ahol szombaton minden jel szerint visszafoglalták Kupjanszk és Izjum városát, legalábbis azok meghatározó részét. A térség két nagyobb városát az oroszok a háború eleje óta tartották az ellenőrzésük alatt, most azonban az ukrán előretörés miatt az orosz egységek számos helyen harc nélkül feladták állásaikat. Az orosz menekülés olyan gyorsan ment végbe, hogy több állásban még az ebédjüket is ott hagyták, és az ukránok jelentős mennyiségben zsákmányolhatnak orosz lőszert és fegyvereket is.

A Harkivhoz közeli váratlan ukrán ellentámadásról pénteken írtunk részletesebben. Erre a frontszakaszra korábban viszonylag kevesebb figyelem irányult, az elmúlt hetekben a hírek többsége a dél-ukrajnai Herszonnál elindított, de sok áldozatot hozó, és csak lassan haladó ukrán offenzíváról szólt. Most már az is elképzelhető, hogy az legalábbis részben csak egy elterelő hadművelet volt, miközben az ukrán hadvezetés valójában egy kelet-ukrajnai áttörés haditerveinek a megvalósításán dolgozott.

Az ukrán egységek ugyanis a héten váratlanul a keleti fronton indítottak komoly támadást, ami láthatólag a meglepetés erejével hatott az oroszokra is, akik az elitegységeiket Herszon közelébe telepítették át. A ukrán hadvezetés minden jel szerint sikeresen mérte fel, hogy a Harkivtól 70 kilométerre délkeletre lévő Balaklijánál sebezhetőbbek az orosz állások, és erőik koncentrálásával áttörték a frontot.

A vasárnapi és hétfői tüzérségi előkészítés után kedden elkezdték körbekeríteni a háború előtt 30 ezres várost, majd nagy tempóban előrehatoltak az orosz egységeken túli mögöttes területre, az Oszkil folyó irányába. Két nap alatt már vagy 60 kilométert haladtak előre északkelet felé, ami nagyon komoly területnyereséget jelent azok után, hogy korábban az oroszok Luhanszk térségében hatalmas veszteségek árán alig napi alig egy-két kilométert haladtak előre.

Az eddigi információkból nehezen érthető, hogy az orosz hadvezetést miért érte ennyire váratlanul az ukrán ellentámadás. Az ukrán parancsnok a térségben mindenesetre ugyanaz az Olekszandr Szirszkij, aki márciusig Kijev védelmét szervezte meg sikeresen. A harctéri beszámolók szerint az ukrán előrenyomulás sokat köszönhet az amerikai HARM rakétaromboló rakétáknak (ezek az orosz radarok által kibocsátott jelek alapján képesek felkutatni és megsemmisíteni a célpontot) és a német Gepard önjáró légvédelmi gépágyúknak. Nem megerősített beszámolók szerint az elmúlt napokban az ukránok leszedtek egy orosz vadászgépet és két katonai helikoptert is a térségben, a szükséges radartámogatás híján pedig az orosz légierő gépei már nem mernek felszállni, vagyis a nyugati fegyverzetek érdemben megbénították az orosz légierőt, ami így nem képes megadni a szükséges támogatást a szárazföldi egységeknek.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken arról adott hírt, hogy komoly veszteségeket okoztak az előretörő ukránoknak, és erősítést küldenek a térségbe, ennek azonban egyelőre nem sok eredménye látszik. Az ukrán egységek szombatra elfoglalták Kupjanszk városának folyótól nyugatra lévő kétharmadát, az oroszok az elmúlt napok veszteségei után lényegében harc nélkül feladták a területet. Ha az ukránoknak sikerül stabilizálniuk a frontot, akkor mostantól az Oszkil folyó lesz az új frontszakasz, több tucat kilométerrel keletebbre az eddigitől.

Kupjanszk ráadásul fontos vasúti csomópont, aminek idáig fontos szerepe volt a donbasszi orosz logisztikában is. Mostantól fogva azonban az ukránok folyamatos tüzérségi tűz alatt tarthatják a folyó keleti oldalán futó, orosz ellenőrzés alatt lévő vasútvonalakat. Ezzel közvetlen veszélybe került a térség másik nagyobb, orosz kézen lévő városa, Izjum is.

Az izjumi kiszögellés a háború korábbi szakaszaiban is többször szerepelt a hírekben, mint ami kulcsfontosságú Moszkvának a kelet-ukrajnai hadműveletek támogatásához. Most úgy tűnik, hogy az ukrán ellentámadás ezt is visszaveszi. Szombat délre megjelentek az első geolokalizálható fotók arról, hogy az ukrán egységek északról behatoltak a városba. A körbekerítéstől félve az orosz egységek több orosz és ukrán katonai blogger beszámolója szerint teljesen elhagyták Izjumot – ezt aztán a donyecki orosz szakadárok információs miniszterhelyettese is megerősítette.

Ezzel Ukrajna négy nap alatt egy körülbelül 2000 négyzetkilométeres olyan területet foglalhatott vissza, ami a háború első napjaitól orosz kézen volt, a frontvonal pedig ebben a térségben helyenként 50-60 kilométerrel kerülhetett keletebbre. Az izjumi kiszögellés elvesztésével az oroszok a további donbasszi előrenyomulás szempontjából is fontos stratégiai pozícióról lennének kénytelenek lemondani. Az is elképzelhető, hogy az ukránok még itt sem állnak meg: a Meduza orosz független oldal helyszíni beszámolók alapján már arról ír, hogy az ukrán egységek átkeltek a Szeverszkij Donyec folyón, és tovább haladnak kelet felé, a Szlovjanszk mellett lévő Liman irányába. Gyenisz Pusilin, a szakadár „Donyecki Népköztársaság” elnöke szombat délután nagyon súlyosnak nevezte orosz szempontból a helyzetet Liman térségében, ahogy a szakadár állam északi részén máshol is. Közelebbit az orosz hadászati érdekek miatt nem mondott az aktuális csapatmozgásokról.

Az ukrán harctéri siker kommunikációs szempontból is igen lényeges: amellett, hogy odahaza is erősíti a morált, a nyugati szövetségeseknek is adhat egy megerősítést, hogy érdemes további fegyverekkel támogatniuk az ukrán hadsereget.

Egyelőre azonban érdemes megvárni az orosz választ, és egyáltalán a hivatalos megerősítéseket. Az orosz védelmi minisztérium sokáig egyáltalán nem beszélt a területi, anyagi és személyi veszteségekről, a kommenteket pedig eltüntették a posztjaik alól. Szombat délután azután kiadtak egy rövid közleményt arról, hogy „Balaklija és Izjum térségéből csapatokat vezényeltek át, hogy Donyeck irányában hajtsanak végre erősítéseket”. Az orosz hadvezetéssel szemben kritikus háborúpárti orosz bloggerek eközben egyszerre beszélnek katasztrófáról, és követelnek dühödten azonnali teljes mozgósítást. Olyanok is vannak, akik már egy nyugat-ukrajnai taktikai atomcsapásról fantáziálnak, mondván, a kelet-ukrajnai front összeomlása után ez az egyetlen lehetőség marad.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPéldátlan lendületben az ukrán ellentámadás, de már a téli harcokra is gondolnakMintaszerű offenzívát hajt végre Harkiv megyében az ukrán hadsereg, de ennek maximális sikere sem lesz elég önmagában a téli háború elkerüléséhez.

Világ Donbasz Izjum orosz-ukrán háború Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Katona Hajnalka
2022. szeptember 26. 17:33 Élet, Világ

Meg kell ijeszteni az embereket, hogy ne vásároljanak orvvadászoktól

Az állatok veszélyeztetettsége vagy a termékek káros hatása nem érdekli az embereket, így nem érdemes ezekre hivatkozni.

Avatar
2022. szeptember 26. 16:23 Világ

Nem a jobboldal nyert nagyot, a baloldal bukott hatalmasat Olaszországban

A három jobboldali párt stabil parlamenti többsége a néhány százalékos javításuk mellett elsősorban a baloldal megosztottságának köszönhető.

Váczi István
2022. szeptember 26. 10:01 Világ

Devizaválság fenyegeti Ázsia jelentős részét

Az amerikai jegybank kamatemelései, illetve általában a szigorúbb monetáris politikája egyre nagyobb felfordulást okoz a világ devizapiacain.

Fontos

Torontáli Zoltán
2022. szeptember 27. 04:34 Adat, Vállalat

Mennyivel olcsóbbak az árstopos magyar termékek, mint a szabadpiaci szlovák áruk?

Megnéztünk a szlovák és a magyar Lidl árait, látszik-e rajtuk, hogy az árstop miatti veszteséget hogyan kompenzálják.

Fenyő D. György
2022. szeptember 26. 14:27 Élet, Közélet

Nagyságrendekkel kevesebb tananyagot kellene megtanítani az iskolában

Sok idő szabadulhat így fel, amit képességfejlesztésre lehet fordítani. Ha valaki nem képes szöveget értelmezni, akkor nemcsak egy új tudományt, hanem szakmát sem tud elsajátítani.

Pálos Máté Hajdu Miklós
2022. szeptember 26. 04:24 Adat

Az abortusz egyre inkább a 24 év alattiak tapasztalata Magyarországon

Bár a sajtóban csak szívhangtörvény néven elhíresült rendelet több mint egy hete hatályos, mégsem egyértelmű, pontosan mi lenne az orvosok jogszabályi kötelessége, ahogy az sem, mire számíthatnak a várandós nők.

Ne hagyd ki