Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. augusztus 31. 09:22 Világ

Nyilvános kritika érte a kínai vezetés zéró Covid stratégiáját, majd hirtelen eltűnt az anyag a netről

Elképesztően ritka, hogy a kínai vezetés döntéseit nyilvános kritika érje, nemrég azonban mégis ez történt: egy kínai agytröszt szombaton a járvány eleje óta alkalmazott zéró Covid stratégiát kritizáló anyagot jelentetett meg – írja a Guardian.

Az Anbound Kutatóközpont (Anbound Research Center) kínai közösségi médiában szombaton közzétett, majd hétfőn eltávolított anyagában amellett érveltek, hogy a városokban egy megbetegedés után automatikusan elrendelt teljes lezárások aránytalanul nagy gazdasági költséggel járnak, miközben a lassuló kínai gazdaság inkább élénkítésre szorulna. A jelentésben megjegyezték, hogy az Egyesült Államokban, Európában és Japánban is gazdasági fellendülés indult meg a járványügyi korlátozások feloldását követően. 

A jelentés tartalma mellett a közzétételének időzítése is érdekes, ugyanis a 2012 óta hatalmon lévő Hszi Csin-ping elnökkel kapcsolatban az októberben kezdődő pártkongresszuson várhatóan bejelentik, hogy megkezdheti harmadik elnöki ciklusát, így Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping után ő lehet a harmadik államfő, aki haláláig irányíthatná Kínát. És ugyan arra vonatkozóan is jelentek meg találgatások, hogy a kongreszuson a zéró Covid politika lazításáról is döntés születhet, a kongresszus kezdetéig az irányvonal biztosan marad, így a kritika valószínűleg emiatt sem a legszerencsésebb időben jött ki.

A kínai gazdasági növekedés 2022 első felében 2,5 százalékra lassult, miután Sanghajban és más jelentős ipari központokban márciustól kezdve a zéró Covid irányelv miatt leállt a termelés, de a kínai ingatlanpiac problémái is hozzájárultak a vártnál gyengébb teljesítményhez (2022 egészére vonatkozóan 5,5 százalék volt a hivatalos növekedési cél).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAdóslázadás rengette meg a kifulladó kínai ingatlanpiacotAz utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal fenyegetnek, hogy nem fizetik tovább hiteleiket, amire a kormány is kénytelen reagálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKötéltáncot jár a gazdasági lassulás kezelésével a kínai vezetésTizenkilenc intézkedésből álló gazdasági csomagot jelentett be Pekingben a kínai államtanács, hogy javítsa a gazdasági növekedés romló kilátásait, de sok a buktató.

Az 1993-ban alapított szervezet weboldala szerint a legnagyobb presztízsű cégek közé tartozik ebben az iparágban Kínában. A Guardian cikke azt is megjegyzi, hogy korábban sokat dolgoztak kínai állami szervezeteknek és pénzügyi intézményeknek is, de nem utal rá semmi, hogy a jelentésben a lezárások növekvő gazdasági költségeivel elégedetlen kínai politikusok álláspontja jelenne meg.

Újabb lezárásokra még a közelmúltban is volt példa: hétfőn a világ egyik legjelentősebb elektronikai gyártási központjának számító Sencsen városának egyes negyedeit zárták le három napra, a Kína északkeleti részén fekvő Senjang városában pedig a tanév megkezdésének elhalasztása mellett döntöttek. Az utazási korlátozások miatt a Kínába irányuló turizmus forgalma jelentősen visszaesett, és a kormány a kínaiakat is arra kérte, hogy ne utazzanak külföldre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína pár Covid-fertőzött után azonnal leállította az elektronikai gyártás fellegvárátAz európai szemmel nézve furcsa zéro-Covid politika egyhetes lezárásokhoz vezet, ami tovább szaggatja a globális ellátási láncokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Kína lezárások növekedés zéró covid Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.