Egy héttel azután, hogy Putyin parancsára az orosz hadsereg február 24-én megtámadta Ukrajnát, közel 7000 orosz kutató, egyetemi oktató és tudományos újságíró aláírt egy nyílt levelet, amelyben a lehető leghatározottabban tiltakoztak Ukrajna katonai inváziója ellen.

Ebben a levélben nemcsak azt írták le, hogy a felelősséget a háború kirobbantásáért Oroszország viseli, hanem azt is, hogy az agresszor emiatt teljes elszigeteltségre számíthat, ami azt jelenti, hogy a tudósok sem tudják végezni a munkájukat, hiszen „a tudományos kutatás elképzelhetetlen külföldi kollégákkal való teljes együttműködés nélkül”.

Az orosz tudomány képviselői azt is világossá tették, hogy Oroszország elszigetelődése a világtól kulturális és technológiai leépülést jelent, az út Oroszország számára a semmibe visz.

Széles koalíció a tudományos szankciók mögött

A bátor és egyértelmű kiállás ellenére a nemzetközi közösség az Oroszország elleni gazdasági szankciócsomagot úgy alakította, hogy abba a tudományos együttműködések is beletartoznak – meg kell szüntetni az intézményi kapcsolatokat az orosz egyetemekkel és kutatóintézetekkel, tilos az adatok, kísérleti eredmények, minták cseréje, valamint a kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférés biztosítása. Már korábban is előfordult, hogy kollektíven szankcionáltak kutatókat, de

ilyen széles koalíciója a tudományos-innovációs szankcióknak a politikai aktoroktól az egyetemi és kutatóintézeti szférán át a k+f piaci szereplőkig még nem volt.

A tudományos együttműködések befagyasztását nemcsak nyugati országok – élükön a nagyok: az USA, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság – vállalták fel, hanem különösebben hangos bejelentés nélkül Kína is csatlakozott. Legalábbis maga az Orosz Tudományos Akadémia elnöke beszélt arról, hogy a háború kezdete után megszakadtak a tudományos együttműködések, pedig az elmúlt években ezer közös kutatási és csereprogramot alakított ki a két fél.

Már az oroszokkal való tudományos együttműködések leállítása előtt a tudományos élet vezető grémiumai (köztük a Magyar Tudományos Akadémia), tudományos intézetek, kutatói csoportok (köztük magyar kutatók) szervezeti és egyéni formában is kiálltak Ukrajna mellett, és támogatással, valamint közösségi gyűjtéssel is segítették az ukrán kollégáikat és családjaikat – a magyar kutatók nyilvánvalóan elsősorban a kárpátaljai magyarokat.

Az orosz kutatók hasonló intézményi segítséget a nemzetközi tudóstársadalomtól nem kaphattak,

az országból való távozásukat, kivándorlásukat azonban több intézkedés is közvetve vagy közvetlenül ösztönzi.

Az Egyesült Államok például a munkanélkülivé vált, technológiai, mérnöki vagy matematikai területen doktori vagy mesterdiplomával rendelkező orosz tudósoknak kínál amerikai vízumot. Az EU ugyancsak tárt karokkal fogadja az Oroszországot elhagyó tudósokat.

Egy politikai döntés dilemmája

Az Oroszország elleni szankciók politikai döntések. Nem az orosz népnek akarnak szenvedést okozni, hanem elérni, hogy az orosz nép megértse és érezze, hogy vezetőik háborúja kárára van az országnak. A nagy nemzetközi tudományos programokban való orosz részvétel felfüggesztése vagy korlátozása is elsősorban politikai és biztonságpolitikai, nem pedig szakmai döntés. Különösen így van ez számos biztonságpolitikai szempontból érzékeny területen, mint például a hadiipar által is használt technológiák esetében.

Ugyanakkor 

a tudományos kutatás egyetemes és nemzetközi együttműködéseken alapszik, ezek korlátozása a legkevésbé sem üdvös.

A meglévő személyi és intézményi kapcsolati hálózatok miatt sem egyszerű egy ilyen döntés végrehajtása, még ha morálisan vagy politikailag helyes lépés is.

Az európai-orosz tudományos együttműködések megszakadására tipikus példa, ahogy az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Tanácsa, a CERN Council már március 8-án határozatban ítélte el Ukrajna megszállását, és felfüggesztette Oroszország megfigyelői státuszát a CERN-ben.

Ezzel párhuzamosan Oroszország is reagált a tudományos szankciókra: például az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz felfüggesztette európai műholdak világűrbe juttatását Szojuz rakétákkal, amit az Európai Űrügynökség (ESA) tudomásul vett, és új megoldásokat keres.

Az ukrajnai agressziót elítélő országok minden esetben felfüggesztésről beszélnek, jelezve, hogy ezek a szankciók az orosz vezetésnek és nem az orosz kutatóknak szólnak, és a háború befejezésével az együttműködések gyorsan helyreállíthatók. A technológiai és tudományos infrastruktúrában meglévő egyenlőtlenségek miatt a tudományterületi szankciók elsősorban Oroszországnak – az orosz intézményeknek és személyesen az orosz kutatóknak is – jelentenek súlyos gondokat, de

az orosz kutatók és mérnökök kihagyásának maguk a kutatások is a kárát látják.

Oroszországban nagyon fontos nemzetközi megfigyelőállomások vannak, illetve az orosz tudósok számtalan mérési projektben vesznek részt. A világ minden részéről összegyűjtött éghajlati és környezeti adatok például az egész emberiség számára kritikus fontosságúak, így a szibériai sarkvidék kutatása is, ahol azt nézik, hogy a nyári hőhullámok miatt milyen gyorsan olvad ki a talaj, és ez milyen folyamatokat idéz elő. Március óta ezen a területen is megszűnt az adatszolgáltatás, a berendezések időszerű cseréje is megakadt.

Hasonló a helyzet a már említett űrkutatással kapcsolatban is: nem jönnek adatok a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) sem. Így például áll az Ikarusz-projekt is, melynek keretén belül az űrállomásra szerelt orosz antenna szolgáltat információkat a vándormadarak és más állatok vonulási útvonalairól.

Kinek fáj jobban?

Oroszország hagyományosan erős a matematika, a fizika és mérnöki tudományok területén, ideértve az űrkutatást és a nukleáris technológiát is. Az orosz tudományos intézményeknek és kutatóknak a nemzetközi kutatási együttműködésekből való kizárása az euroatlanti tudományos életre szakmai szempontokból nyilvánvalóan károsan hat, de nem okoz jelentős zavart.

Az oroszországi tudományos kutatásokban és technológiai fejlesztésekben azonban komoly fennakadást jelent, ha nem férnek hozzá az euroatlanti berendezésekhez és eredményekhez, még akkor sem, ha Kína segítségével az eredmények és technológiák egy része mégis a rendelkezésükre állhat.

De azért ne gondoljuk, hogy Oroszországot a tudományos világból ki lehet teljesen zárni, mert

sok területen egyedül is képes eredményeket elérni.

Ezt még a Covid-vakcina kifejlesztésénél is láthattuk. A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a hazai kutatások nagyon meggyengültek, mára azonban számos területen kiépítették a kutatási és fejlesztési kapacitásaikat.

Több területen – elektronika, csipgyártás – azonban az orosz ipar és technológia szinte teljes mértékben az euroatlanti, illetve részben kínai és koreai technológiáktól függ. Bizonyos oroszországi nyersanyagok, ritkafémek hiánya ugyanakkor Európának fáj –  a kutatás- és a technológiafejlesztések területén is.

Ma a tudományos kutatások nagy mértékben függnek a technológiától, és bizonyos területeken a kutatások olyan forrásigényesek, hogy még a leggazdagabb országok sem képesek önállóan finanszírozni a kutatási nagyberendezésket. Elég megemlíteni a nagy gyakorlati jelentőséggel bíró Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (International Thermonuclear Experimental Reactor, ITER) projektet, amelynek célja az energiát termelő magfúziós reaktor megalkotása. Vagy az Európai Déli Obszervatóriumot (European Southern Observatory, ESO) is, amely az európai csillagászati kutatások központja.

Ezen nagyberendezések, szupergyors számítógépek, fejlett műszerek nélkül aligha lehet jelentős eredményeket elérni olyan egzotikus területeken, mint a nukleáris fúzió, a gravitációs hullámok, a részecskefizika, de ugyanez igaz a biológia számos területén is. Amennyire az oroszországi kutatásokba kívülről beleláthatunk – hiszen számos területen kevésbé nyitottak, mint Európa – nem látszik egyetlen olyan tudományos terület, nagyberendezés vagy intézmény sem, amely nélkül az euroatlanti – és persze az azzal szorosan együttműködő indiai, koreai és részben együttműködő kínai – tudományos világ Oroszországra lenne utalva. Ebből következik, hogy mindezen területeken viszont

Oroszország Európára, az Egyesült Államokra és Kínára van utalva.

A nagyobb veszélyt most az jelenti, hogy ha a háború elhúzódik, nem lesz megfelelő tudományos és technológiai kapcsolat az euroatlanti és az oroszországi kutatások és fejlesztések között. Ez egyrészt közvetlen veszélyt is jelenthet olyan területeken, mint a nukleáris biztonság, másrészt nem teszi lehetővé az együttműködést a globális problémák (például az éghajlatváltozás és az energetika) kutatási területein.

Konklúzió

Egy szörnyű háború közben erkölcsileg nagyon nehéz azt mérlegelni, hogy a tudományos kutatások és fejlesztések területén milyen hatása van a szankcióknak, az együttműködéseknek vagy azok hiányának. Nyilvánvalóan nem a tudományos projektekben való részvétel szankcionálása fogja elgondolkoztatni az oroszországi politikai döntéshozókat, hogy háborújukat befejezzék-e vagy sem.

Az azonban világosan látszik, hogy amíg Európa és az Egyesült Államok főként a tehetséges orosz tudósok személyes hozzájárulásának hiányát érezheti elsősorban az együttműködések hiánya következtében, addig Oroszország a szankciók miatt alapvető fontosságú berendezésekhez nem jut hozzá.

A G7 Holnap Oroszország nélkül? sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.