Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. június 4. 17:53 Világ

Közadakozással próbálják befoltozni az ukrán és az orosz hadsereg jókora hiányosságait

Hamarosan egy újabb Bayraktar drónnal erősödik az ukrán hadsereg, ám ezúttal nem kormányzati döntés, hanem közadakozás áll a felajánlás hátterében. A kezdeményezés egy litván újságíró, Andrius Tapinas nevéhez fűződik, akinek felhívására három és fél nap alatt ötmillió euró gyűlt össze több ezer kisebb-nagyobb, zömmel 10 és 500 euró közötti adomány révén.

A tinédzserektől kezdve a politikusokig különféle rétegeket megszólító kampányhoz persze a litván és a török védelmi minisztériumok együttműködésére is szükség volt, ráadásul a gyártó vállalat végül bejelentette, hogy a drónt ingyen adja át – közvetlenül Litvániának, ahonnan aztán Ukrajnába kerül -, az akció szervezőit pedig arra kérte, hogy az összegyűjtött pénzt humanitárius segítségnyújtásra fordítsák.

Az eset jól példázza a közösségi kezdeményezések szerepét a mostani háborúban, az ukrán frontra ugyanis számos hasonló felajánlás érkezett már az elmúlt hónapok során. Két versenydrónokkal foglalkozó amerikai vállalkozó például szintén egy több millió dolláros eredménnyel záruló kampányt követően szállított Ukrajnába eredetileg hobbicélokra gyártott készülékeket és a katonai átalakításukhoz eszközöket. 

Hibáztunk Irakkal, éppen úgy, ahogy Vietnámmal is. Olyan helyekre mentünk el, ahova nem kellett volna. Az ukránok nem kérik, hogy megjelenjünk, csak a támogatásunkra van szükségük. A legkevesebb tehát, amit tehetünk, hogy támogatjuk őket

nyilatkozta egyikük a New York Times újságírójának, rámutatva az Egyesült Államok kormányzati felajánlásaival párhuzamos civil akciók jelentőségére. A Washington Post pedig olyan amerikai veteránokról írt részletesen, akik elsősorban az éjszakai felderítéshez és harchoz szükséges eszközökkel látják el az ezen a téren nagy hiányosságokkal küzdő ukrán csapatokat.

Az összegyűjtött pénz tekintetében az egyik legjelentősebb kampány a csehországi ukrán követséghez kötődik. Ennek keretében már márciusban több százezer adomány érkezett, összesen nagyjából 670 millió cseh korona (mintegy tízmilliárd forint) értékben, és az interneten számos további lehetőséget találni, ahol az Ukrajnát segítő különböző humanitárius vagy katonai célokra küldhetők pénzösszegek. A tárgyi és pénzadományok mellett akad példa szimbolikusabb gesztusokra is, mint például a washingtoni lobbisták elköteleződése Ukrajna mellett. Adakozásra ráadásul az ukrán kormány is biztosít lehetőséget, április közepéig ezen a csatornán 45 millió dollárnyi támogatás érkezett.

A közösségi finanszírozású, támogatottságú gyűjtések a kormányokat is lépéskényszerbe hozzák. Egy a New York Times által megszólaltatott politológus szerint például

a háború elején kibontakozott társadalmi érdeklődés és elköteleződés lendítette át az amerikai kormányt a kezdeti határozatlanságán.

A segítség azonban nem korlátozódik az ukrán csapatokra, igaz, az oroszok szinte kizárólag a saját hátországukra számíthatnak ebben a tekintetben, derül ki szintén a New York Times beszámolójából. Az amerikai lap szerint alapvetően két tényező sarkallja az oroszokat a hadseregük támogatására: egyrészt a háborúnak nyilvánvalóan vannak támogatói az országban, másrészt az elhúzódó és kudarcokkal is tűzdelt hadviselés során az ütőképes orosz katonaság mítosza jócskán megtépázódott, így sokan sajnálatból adakoznak.

A kezdeményezések mögött zömmel nők állnak, és az adományok között gyakran édességeket, illetve kitartásra buzdító üzeneteket találni. Ugyanakkor a drónokat és éjjellátó berendezéseket az orosz oldalon is szívesen fogadják, ami szintén az eszközellátottság hiányosságait jelzi. Az egészségügyi felszerelések iránt pedig kifejezetten nagy az igény, főleg, miután külföldi segítséggel jelentősen megerősödött az ukrán hadsereg ütőképessége.

Senki se számított ilyen háborúra. Szerintem senki se volt erre felkészülve

– mondta a lapnak Tatyana Plotnyikova, aki már kétszer szállított összesen három tonna segélyszállítmányt az otthonától mintegy ezer kilométerre lévő frontra. A novokujbisevszki vállalkozó a VKontakte nevű orosz közösségi hálózaton teszi közzé, hogy milyen felajánlásokra van éppen szükség – mostanában többnyire kötözőszerekre, érzéstelenítőkre, antibiotikumokra, mankókra és tolószékekre.

Natalja Abijeva már hétszer tette meg a Nyizsnyij Novgorod és a front közötti utat, összesen 22 millió forintnak megfelelő értékű csomaggal. Ő az egészségügyi felszerelésen kívül katonai eszközöket, ruhát és élelmiszert is vitt a frontra, és már a kezdetektől fogva szervezi a segélyakcióit.

Úgy tűnik számomra, hogy az egész világ az ellenségünket segíti. Szeretnénk felajánlani mi is a támogatásunkat, hogy elmondhassuk: „Srácok, veletek vagyunk”

– nyilatkozta telefonon a 37 éves ingatlanügynök a New York Times-nak, akinek férje a fronton szolgál. 

A lap kiemeli továbbá, hogy ezek a kezdeményezések jellemzően függetlenek az orosz kormánytól, a közmédia ugyanis elvétve tesz csak róluk említést – vélhetően a Kreml nem szeretné, ha a hadsereg gyengeségeire lehetne következtetni a segélyek alapján. Ha mégis szóba kerül az önkéntesek tevékenysége, akkor elsősorban az otthoniak gondoskodó szándékát emelik ki az állami híradások. Ugyanakkor egyre elterjedtebb az a vélekedés, miszerint a katonák ellátása hiányos, ebben a háború támogatói és ellenzői is jellemzően egyetértenek.

A fronton harcolókat természetesen nemigen érdeklik a politikai megfontolások, ők szívesen teszik közszemlére, hogy mit kaptak orosz civilektől – már csak azért is, mert ezzel segíthetik az újabb adományok érkezését. Figyelemre méltó egyébként, hogy az egyik legutóbbi ilyen híradáson Szu-25-ös gépekkel harcoló csatarepülő-pilótáknak küldött felszerelés is látható, noha a légierő elvileg minden hadseregben kiemelt ellátottságot élvez.

Ukrajnára visszatérve, az elmúlt hetekben megtapasztalt összefogás előzményei részint visszavezetők az orosz-ukrán válság nyolc évvel ezelőtti eszkalálódásáig. Az ekkoriban romokban heverő ukrán hadsereghez több mint 15 ezer önkéntes csatlakozott, miközben anyagi és tárgyi adományok érkeztek a világ minden részéről magánszemélyek, cégek, illetve az ukrán diaszpórák jóvoltából. Miután némileg csitult a konfliktus, az adakozás is mérséklődött, de teljesen nem szűnt meg, sőt, bizonyos problémákat is szült: a nyugati donorok hírnevére nézve egyfajta kockázattá kezdett válni a támogatásuk sorsa, míg az ukrán belpolitika számára némileg nyugtalanító volt a magánfinanszírozású fegyveres erők jelenléte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogy lehetnek ilyen szedett-vedettek az orosz csapatok Ukrajnában?Az orosz hadsereg korszerű része nem nagy, a hatalmas része viszont nem modern - és még csak most kezdődik igazán a raktárak feltúrása a nagy veszteségek pótlása érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legcifrább hadserege lett az ukrán, de ez sok gondot is okozSokat erősödnek az ukránok a nyugati fegyverzettel, ám a lőszer- és alkatrész-utánpótlás biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint pusztán a fegyverek átadása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz a csoda, hogy az ukrán hadseregnek még jut üzemanyagNyolcvan százalékos importarány, fehérorosz és fekete-tengeri beszerzési útvonalak: Ukrajna üzemanyag-ellátása hihetetlenül sérülékeny volt a háború előtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ drón orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.