Fontos
Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.
Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.
Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.
A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.
Strukturális törés következett be az infláció lakossági érzékelésében a 2020-as évek elején – írta legutóbbi, júniusi Inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. Az élelmiszer-infláció megugrásai és a forintárfolyam ingadozásának mértéke nagyobb hatással voltak a háztartások érzékelésére és várakozására, mint a 2010-es években.
Fizetésképtelenséget jelentett, vagyis köznyelven fogalmazva csődbe ment az egyik jelentős, csaknem 40 éve működő magyar utazási iroda, az Unitravel.
Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.
Kiábrándító lett a júniusi inflációs adat, csakúgy, mint az egy nappal korábban közölt, májusra vonatkozó kiskereskedelmi jelentés is, utóbbi arról is tanúskodott, hogy a fogyasztás nem indult be eléggé ahhoz, hogy a gazdasági növekedést érdemben táplálja.
Két év magyar társadalombiztosítási jogviszony – többek között ezt várja el a kormány azoktól, akik jelentkeznek az Otthon Start hitelprogramra. Az állami támogatású, 3 százalékos kamattal felvehető hitellel a kormány az első lakásukat vásárlókat szeretné támogatni szeptembertől.
Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.
Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.
Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása a fejlett országokat tömörítő OECD-országok mezőnyében.
Van vevő az ipari akkumulátorokat gyártó gdański üzemre, amit a csőbe ment Northvolt kínál eladásra. Az Európában a maga nemében legnagyobbnak számító gyár megvásárlásával a kaliforniai Lyten a világ vezető cégei közé léphetne az energiatároló rendszerek területén, ráadásul a startup vezetője exponenciális növekedési ütemet vizionál a Bloomberg cikke szerint.