Donald Trump amerikai elnök második kormányzása első hónapjában a korábbiaknál is élénkebb érdeklődést mutatott más országok nyersanyagainak és ásványkincseinek megszerzése iránt. Részben az olaj-, földgáz- és ritkaföldfém-lelőhelyekkel magyarázta Grönland bekebelezésének vágyát, és az elmúlt napokban Ukrajnától is nyersanyagokat követelt az amerikai támogatás fejében: közölte, hogy 500 milliárd dollár értékű ritkaföldfém-vagyont akar behajtani Kijeven.

Ennek keretében Scott Bessent pénzügyminiszter sajtóhírek szerint egy olyan megállapodást akart aláíratni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amely az Egyesült Államok kezébe adná Ukrajna ásványkincseinek felét, de ezt Zelenszkij elutasította, azt mondta, hogy nem ír alá olyan megállapodást, amely nem tartalmaz amerikai védelmi garanciákat Ukrajna számára.

Trump nyersanyag-offenzívájával kapcsolatban felmerülnek racionális politikai érvek.

• Egyrészt az üzletelés mentén képes lehet sikeresen megtérült kalandként beállítani az ukrajnai konfliktust az ország támogatása iránt szkeptikus amerikai jobbszél számára, és a laikus közvélemény felé is  a nagy üzletkötő szerepében tetszeleghetne. 
• Másrészt a ritkaföldfémek és más érintett nyersanyagok terén az Egyesült Államok és általában a világpiac erősen függ Kínától, amely a ritkaföldfémek kitermelésének 54, finomításának 77 százalékát adja globális szinten, de az akkumulátorgyártásban használt kobalt, grafit, lítium és réz terén is 50 százalék feletti a részesedése. Ez a jelenlegi geopolitikai helyzetben súlyos stratégiai sebezhetőség, főként, hogy Peking ezt érezve már el is kezdte korlátozni az Egyesült Államok hozzáférését a termeléséhez.  

Ugyanakkor Ukrajna vagy Grönland ásványkincseinek bekebelezése mögött a gazdasági racionalitás nem világos. Az elektronikai gyártásban, orvosi eszközökben, repülőgépiparban is használt ritkaföldfémek nevükkel ellentétben egyáltalán nem ritkák, az Egyesült Államokban, valamint kedvezőbb éghajlatú és biztonsági helyzetű országokban is jelentős mennyiségben előfordulnak.

A kínai függés pedig nem kifejezetten a lelőhelyek feletti kontroll következménye, hanem a kínai méretgazdaságosság és az ebből fakadóan alacsony finomítási költségek következménye. E hátrány ledolgozására Grönland elfoglalása vagy Ukrajna kifosztása sem jelentene megoldást, a nyersanyagbiztonság előmozdítását illetően pedig számos hatékonyabb eszköz is adódna.

Példátlan jóvátétel

 A New York Times szerint az ásványkincs-vagyon mint csali bedobása eredetileg az ukrán kormány ötlete volt, Kijev Trump tranzakcionális külpolitikája fényében úgy vélte, hogy a gazdasági előny ígéretével képes lehet lekenyerezni a konfliktus geopolitikai vonatkozásai iránt kevésbé fogékony elnököt.  

Ukrajna az Egyesült Államok által kritikus fontosságú nyersanyagként kezelt 50 ásványi anyag közül 22-ből rendelkezik számottevő készletekkel, a ritkaföldfémek mellett titán, lítium, grafit, valamint urán, nikkel, gallium, mangán, cirkónium is bőven van az országban, a grafitlelőhelyek egyes feltételezések szerint a globális készletek ötödét teszik ki. Az üzlet pedig abból a szempontból is előnyös lenne Ukrajna számára, hogy a kitermelésbe és finomításba való amerikai befektetések jót tennének a megrokkant ukrán gazdaságnak is.

Ugyanakkor a jelek szerint Zelenszkij stábja nem számolt Trump étvágyának mértékével. A The Telegraph – nem mindig sziklaszilárd – értesülései szerint Trump követelései az ásványkincseken túl az ukrán kikötőket, infrastruktúrát, olaj- és földgáz-lelőhelyeket is érintik, ezek nagy részét egy államközi alap irányítása alá helyezné, amelynek nyereségéből az Egyesült Államok 50 százalékos részesedést kapna.

A Trump által emlegetett 500 milliárd dolláros összeget is nehezen lenne fair üzletnek nevezni, ez GDP-arányosan súlyosabb jóvátételt jelentene, mint a Németországra a világháborúk után kiszabott büntetés: a 2023-as ukrán bruttó hazai össztermék közel háromszorosáról, az eddig jóváhagyott amerikai támogatás közel négyszereséről van szó. 

Egyelőre ráadásul az sem világos, hogy Trump ezt az eddigi támogatás fejében vagy a jövőbeli támogatás fedezeteként követeli. Utóbbit illetően külön kérdőjel, hogy az Egyesült Államok Pete Hegseth védelmi miniszter nyilatkozatai szerint nem akar biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának. Ebből fakadóan felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért illetné meg a fenti összeg, illetve hogyan remél jelentős pénzt az ukrajnai nyersanyag-kereskedelemből, ha közben a kitermeléshez elengedhetetlen befektetésekből és a béke fenntartásából nem lenne hajlandó részt vállalni. 

Mint Trump minden fenyegetését illetően, itt is felmerül, hogy egy első, maximális követelésről van szó, amelyből később enged majd, bár a teljesen sarokba szorított Ukrajna esetében nem világos, miért lenne szükség erre. Az sem kizárható, hogy puszta trollkodásról van szó, esetleg egy alibi ajánlatról, amelynek visszautasítására Trump elmondhatja, hogy ő megpróbált megegyezni Kijevvel, de miután nem sikerült, kénytelen inkább Vlagyimir Putyinnal üzletelni, bár ezek a manőverek szintén feleslegesnek tűnnek egy ennyire kiszolgáltatott országgal szemben.

Az orosz delegáció félmondatai alapján mindenesetre Ukrajna után Moszkva is nyersanyagokkal akarja lekenyerezni Trumpot, az amerikai olajvállalatok beengedését és közelebbről meg nem nevezett sarkköri projekteket ígért az amerikai engedményekért cserébe a keddi szaúd-arábiai kétoldalú tárgyalások során Marco Rubio külügyminiszter delegációjának. A felvetések realitásától függetlenül ez is azt sejteti, hogy Trump szívéhez valóban a nyersanyagokon keresztül vezethet az út.   

Nem ritkák

Az mindenesetre a politikai motivációktól függetlenül gazdasági szempontból talány, hogy miért tulajdonít az amerikai kormány látszólag ekkora fontosságot a grönlandi és ukrajnai ásványkincseknek. 

• Az egyik nyilvánvaló probléma, hogy a lelőhelyek jó része az oroszok által megszállt vagy fenyegetett keleti országrészben van. Bár Zelenszkij szerint az orosz kézre került területek csak a teljes ásványvagyon ötödét tartalmazzák, független agytrösztök 40 százalékra teszik az orosz kézre került lelőhelyek részarányát. 
• A másik probléma, hogy az infrastruktúra kiépítése és a kitermelés menedzselése Ukrajnában a biztonsági helyzet, Grönlandon pedig az éghajlat miatt nem lenne olcsó és kockázatmentes.  

Ez különösen annak fényében fogós kérdés, hogy a Trump által vágyott ritkaföldfémek és más nyersanyagok a valóságban nem ritkák. Bár tény, hogy Kína rendelkezik a legnagyobb ismert lelőhelyekkel, az Egyesült Államok, Ausztrália, India, Brazília és Vietnám is nagy készletekkel bír. Ahogy pedig az olaj vagy a lítium esetében, a ritkaföldfémekre is igaz, hogy a kereslet növekedésével az ismert készletek is emelkednek: minél több pénz forog egy adott nyersanyag piacán, annál jobban megéri új lelőhelyek után kutatni.

A probléma tehát nem a ritkasággal, hanem a megtérüléssel van. A ritkaföldfémek közé sorolt 17 elem (15 lantanoida, a szkandium és az ittrium) viszonylag elszórtan fordul elő, ritkák a nagyobb, koncentrált lerakatok. Emiatt a lelőhelyek feltárása, az infrastruktúra kiépítése, az engedélyeztetési eljárások, a munkaerő, valamint különösen a nyersanyagok ipari minőségű alapanyaggá való feldolgozásának költségei miatt eddig nem igazán érte meg mindezt fejlett országokban végezni. 

Kína nem pusztán a lelőhelyei miatt, hanem állami ipari befektetéseknek és a globális elektronikai ipar Kínába települése által gerjesztett hatalmas keresletnek köszönhetően vált domináns szereplővé a finomításban és kitermelésben, más országokban pedig pont a helyi ipari kereslet hiánya és a jóval magasabb költségszint miatt nem alakultak ki hasonló kapacitások.  

Kereslet és verseny

Ezzel együtt a nemzetközi helyzet fokozódása már az ukrajnai és grönlandi ambíciók előtt elérte a piacot. A kínai kitettség miatt aggódó politikusok támogatásában, valamint az elemek iránti növekvő keresletben – és az ezzel járó áremelkedésben – bízó vállalatok Ausztráliában, Malajziában és az Egyesült Államokban is új finomítókon dolgoznak és új lelőhelyek feltárása is folyik. 

Joe Biden exelnök kormánya például több nagyobb megrendelést kötött hazai és ausztrál vállalatokkal az amerikai készletek feltárására. A hazai termelés 2019 és 2023 között 28 ezerről 43 ezer tonnára nőtt, az import 2023-ban alig 190 millió dollárt tett ki, és 7 százalékkal csökkent. A kaliforniai Mountain Passben működő amerikai bánya és feldolgozóüzem a globális termelés 16 százalékát adja.

Hasonló a helyzet számos más, Ukrajna által birtokolt nyersanyag esetében. Az elektromos autózás növekvő akkumulátorigénye miatt korábban piaci szereplők a lítium, a kobalt és a grafit árának jelentős és tartós emelkedésére számítottak, azonban a kereslet növekedése piaci versenyt szült, ami új lelőhelyek feltárása iránti hajszához vezetett, és – az elektromos autók vártnál gyengébb nyugati népszerűségével párosulva – lenyomta az árakat is. A lítium, a kobalt vagy az Ukrajna esetében szintén érdekes titán világpiaci ára ma a 2019-es szinten van, és a 2022-es átmeneti árrobbanás lecsengését követően mindegyik stabilizálódott, nincs szó tehát végtelen növekedésről, és különösen nincs szó ellátási problémákról.  

Az áremelkedésre a felhasználók is reagálni szoktak, a kínai ritkaföldfém-dominancia politikai kockázatai miatt például a Toyota és a Honda jelentősen csökkentette az anyagok felhasználását hibrid autóikban, míg a kínai gyártók a lítium áremelkedésére nátriumion-akkumulátorok kifejlesztésével reagáltak, a Toyota és más gyártók pedig már szilárdtest-akkumulátorokkal is kísérleteznek. 

Emiatt a Trump által emlegetett 500 milliárd dolláros érték is nehezen értelmezhető: a nyersanyagok árának hosszú távú alakulását általában lehetetlen pontosan előrejelezni, a globális piacon rengeteg szereplő ténykedése, előre nem látható természeti és politikai események, új technológiák is befolyásolhatják az árak mozgását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz elolvadt jég helyén egyre jobban látszik, hogy miért megy a harc az Északi-sark környékénOlaj, arany, ritka fémek, halászat és új kereskedelmi útvonalak. Nyolc sarkvidéki ország folyamatosan helyezkedik azért, hogy a megnyíló lehetőségekből minél nagyobb szeletet csikarjon ki magának, kilencediknek pedig megjött a térségtől messze fekvő Kína.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégekÚgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Trump egyesült államok lítium nyersanyag orosz-ukrán háború orosz-ukrán konfliktus ritkaföldfémek Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában