Olaf Scholz német kancellár hétfőn meglehetősen szokatlan lépést tett: bizalmatlansági indítványt nyújtott be saját maga ellen. Miután ezt a parlament Scholz vágyainak megfelelően megszavazta, február végén előrehozott választásokat tartanak Németországban, amely a 2010-es években még a politikai stabilitás bástyája volt Európában, ma viszont gazdasági és politikai szempontból is a kontinens beteg embereként emlegetik a német problémákon mindig élénken kárörvendő angolszász gazdasági sajtóban.
A voksolást követően minden bizonnyal visszatér a hatalomba a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Keresztényszocialista Unió (CSU) szövetsége, amely 2021 előtt Angela Merkel vezetésével tizenhat évig kormányzott. Ugyanakkor ez egyáltalán nem jelenti a merkeli pragmatizmus és centrizmus visszatérését: a CDU új vezére, Friedrich Merz elődjénél jóval konzervatívabb társadalompolitikai és liberálisabb gazdaságpolitikai elképzelésekkel, erélyesebb külpolitikával, továbbá sokkal populistább retorikával kampányolt.
Hogy ez mire lesz elég a német gazdaság gyengélkedése és a szélsőséges pártok népszerűségének közepette, az minimum kérdéses. Merz nagy ígéreteit pedig a koalíciós kényszer is hátráltatja: a jelen állás szerint az általa a német gazdaság megrogyasztásával vádolt szociáldemokratákkal és/vagy Zöldekkel kényszerülhet koalícióra.
Elromlott a jelzőlámpa
A lépés előzménye, hogy a 2021-es választáson, Angela Merkel konzervatív kancellár visszavonulása után hatalomra jutott vörös–sárga–zöld, avagy szociáldemokrata (SPD), szabad demokrata (FDP) és zöldpárti jelzőlámpa-koalíció hosszú belharcok után az ősszel végleg szétesett.
A két balközép párt és a jobbliberális FDP közötti gazdaságpolitikai és költségvetési nézeteltérések a kezdetektől nyílt vitákat szültek, és az alkotmánybíróság tavaly novemberi, a kormány költségvetési mozgásterét erősen korlátozó döntése óta végleg elmérgesedett a helyzet.*A probléma lényege, hogy a koalíció két balközép pártja a parlament által a Covid-járvány kezelése végett megszavazott gazdasági mentőcsomagok fel nem használt forrásaiból akarta finanszírozni az infrastrukturális beruházások felpörgetését, de az alkotmánybíróság úgy ítélte, hogy ez jogellenes, az alapokat csak az eredeti célra és az eredeti időtartamon belül lehet felhasználni. Miközben a szociáldemokraták és Zöldek azt hangoztatták, hogy a német gazdaság gyengélkedése miatt az államnak beruházásokkal és infrastrukturális fejlesztésekkel kellene pörgetnie a gazdaságot, az FDP vezére, Christian Lindner pénzügyminiszter kierőszakolta a Covid-járvány alatt felfüggesztett adósságfék visszaállítását, és újabb és újabb takarékossági intézkedéseket követelt, elsősorban a szociális rendszer kiadásainak visszafogását akarta elérni, ami az SPD számára nem volt vállalható.
Bár a felek a nyáron megegyeztek a költségvetésről, őszre Lindner felrúgta az alkut, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a vártnál gyengébb német növekedés miatt csökkenő adóbevételek újabb léket ütöttek a büdzsén. A cinikusabb verzió szerint pedig azért, hogy a „pazarló” Zöldek és a szociáldemokraták elleni hergeléssel megpróbálja feltámasztani a felmérésekben jelenleg a parlamenti küszöb környékén tanyázó pártja megcsappant népszerűségét.
Ebben nem volt túl sikeres, ami a gazdasági adatok fényében nem is meglepő. A német gazdaság az egyetlen a fejlett világban, amely a koronavírus-járvány óta stagnál, és az előrejelzések szerint idén és jövőre sem változik a helyzet. Ezt tetézik a feldolgozóipar problémái: az ősszel a kínai konkurenciával szemben visszaszoruló Volkswagen példátlan gyárbezárásokat lengetett be, a Thyssenkrupp 11 ezer, a Bosch 3800, a Schaeffler autóipari beszállító 2800, a Ford 2900 ember leépítését jelentette be németországi gyáraiból.
Ezek a teljes német foglalkoztatáshoz képest alacsony számok, és az ipari problémák egyes értékelések szerint messze nem olyan súlyosak, mint a szalagcímek sejtetik. Az is világos, hogy mindezt nehéz lenne pusztán a most regnáló koalíció nyakába varrni: a német versenyképesség romlása már a Covid-járvány előtt világos volt, a kínai ipari konkurencia feltörése és az amerikai technológiai fölény kikezdte a huszadik században ragadt német gazdaságszerkezetet. Ezzel együtt az tagadhatatlan, hogy a közhangulatra erősen rányomták a bélyegüket a német ipar ékköveinek látványos bajai és a gyenge gazdasági mutatók, és a koalíciós kötélhúzás fényében nem látszott fény az alagút végén.
Scholz türelme novemberben fogyott el, menesztette Lindnert, aki erre felrúgta a koalíciót. Az, hogy ezek után Scholznak kellett saját magát megbuktatnia, a német alkotmányos szabályok sajátos hozadéka. A weimari köztársaság idejének – nácizmusba torkolló – instabilitását megakadályozandó a parlament csak akkor buktathatja meg a kancellárt, ha a bizalmatlansági indítványban megnevezi utódját is, ami természetesen a jelenlegi helyzetben nem volt reális. Ezért Scholz koalíciója feloszlatása végett maga kezdeményezte saját elmozdítását.
Új arc, régi dilemmák a CDU előtt
A voksolást követően minden bizonnyal Friedrich Merz lesz Németország új kancellárja, a CDU/CSU 32 százalékon áll a felmérések átlaga szerint. A három éve 26 százalékot szerző SPD ma 17 százalékon áll, a Zöldeket 12 százalékra mérik, az FDP továbbra is a parlamenti küszöb körül tanyázik. Eközben a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) megannyi botránya ellenére stabilan a második legnépszerűbb párt 19 százalékkal, és a szélsőbaloldal két pártja is jó tíz százalékra számíthat, bár csak egyikük parlamenti helye tűnik biztosnak.
Merz Merkel uralma alatt a kancellár belső ellenzéke volt, és merőben eltérő nézeteket képvisel. Liberális és üzletbarát gazdaságpolitikát hirdet, a befektetések és beruházások előtti adminisztratív akadályok lebontásának nagy híve, amely akadályok a legtöbb értékelés – és a megbukott koalíció tagjai – szerint a német növekedés fontos gátjai. Ez annak fényében nem meglepő, hogy korábban vállalati jogászként és a BlackRock alapkezelő egyik vezetőjeként dolgozott, azonban a szociális piacgazdaság fogalmát megalkotó CDU hagyományaitól elég távol áll. Túlzottnak tartja a német zöldpolitikát, támogatja az atomerőművek újraindítását, és a német autóipar nagy szószólója.
Az is éles különbség elődjéhez képest, hogy erélyes külpolitikát, Ukrajna támogatásának fokozását ígéri, és korábban nyitottnak mutatkozott a Taurus robotrepülőgépek Ukrajnának való átadására is, amely Scholz egyik fő vörös vonala. Nemrég kijevi látogatása során közös európai béketerv kidolgozását szorgalmazta, és arról beszélt, Donald Trump amerikai elnökké választása miatt az EU-nak saját kezébe kell vennie az irányítást a konfliktusban.
Ezzel együtt Merz az európai integráció mélyítése iránt kevésbé lelkes, és élesen elutasítja az uniós költségvetés növelésére és a közös európai adósságkibocsátásra vonatkozó terveket is. Társadalmi kérdésekben is hajlamosabb a populista szólamokra. A legnagyobb szakadék természetesen a bevándorlást illetően tátong a régi és az új CDU-vezér között: Merz a bevándorlás visszaszorítását, a menedékkérők számának csökkentését és a menekültügyi rendszer radikális átalakítását ígérte. Korábban arról beszélt, hogy az Ukrajnából érkezők jóléti turisták, akik túlterhelik a német egészségügyi rendszert, a Közel-Keletről érkezőket pedig „kis basáknak” nevezte, és a német kultúra védelméről is sokat szónokolt. Arról viszont jóval kevesebbet, hogy hogyan akarja megoldani a német társadalom gyorsuló öregedéséből fakadó munkaerőhiányt.
Amiben nincs érdemi változás, az a költségvetési politika: Merz is a takarékosság, a kiegyensúlyozott költségvetés és a német adósságfék prófétája, dacára annak, hogy közgazdászok növekvő kórusa szerint a fukarság és a közberuházások alacsony szintje súlyosan rontja Németország versenyképességét, és az infrastruktúra és a digitalizáció jelentős állami fejlesztésére lenne szükség a növekedés újraindításához.
Merz vezetési stílusa is merőben eltér Merkelétől és Scholzétól. Nem áll távol tőle a belemenős, populista retorika, a nagyotmondás. Karaktere a német visszafogottság szöges ellentéte: korábban arra panaszkodott, hogy az országban megvetik a hozzá hasonlóan gazdag embereket, és a magánrepülésnek is nagy szerelmese.
Koalíciós kényszer
A CDU népszerűsége egyes értékelése szerint mindazonáltal nem Merz miatt, hanem pont Merz ellenére magas: a kancellárjelölt személyes népszerűségi mutatói elmaradnak a pártétól, és korábban olyan pletykák is megjelentek, hogy a népszerűbb bajor miniszterelnök, a CSU-s Markus Söder ezen felbuzdulva megpróbálta kitúrni a kancellárjelölti posztról (a két politikus végül megbékélt).
Az is tény, hogy a jelen állás szerint a CDU/CSU parlamenti többségét csak a leköszönő koalíció két balközép tagjainak egyike, a szociáldemokraták vagy a Zöldek támogatásával lehetne biztosítani. Utóbbit nehezíti, hogy a Zöldek az elmúlt hónapokban a CSU fő mumusává váltak, Söder többször is élesen beleszállt Robert Habeck gazdasági miniszterbe, a Zöldek kancellárjelöltjébe. Ugyanakkor a gazdaságpolitikai ellentétek dacára Merz azt is elismerte, hogy külpolitikai téren a Zöldek állnak közelebb hozzá a két potenciális opció közül.
Kapott a bírálatokból a másik potenciális partner, az SPD is, Merz Scholz gyenge vezetői képességeit és a koalíció szociális osztogatását okolta a német gazdaság bajaiért és az ukrajnai helyzetért. Az SDP ezzel szemben abban reménykedik, hogy ahogy 2021-ben, úgy Scholz 2025-ben is képes lesz felhozni a pártot a kampányban, és Merz stílusával szemben el tudja magát adni a higgadt és megbízható vezető szerepében – bár ezt természetesen erősen nehezíti az elmúlt három év kormányzati teljesítménye.
Scholz két fő kampánytémája, hogy Merz a szociális rendszer leépítésére készül, és Ukrajna támogatásával pénzügyi és katonai veszélybe sodorja Németországot. A szociáldemokrata politikus már jó ideje próbálja magát „békekancellárként” beállítani, azaz a német biztonságpolitikai érdekek mentén támogatja Ukrajnát, ugyanakkor az eszkaláció veszélyét hangoztatva erős korlátok között. Ezt részben magyarázza az erélyesebb külpolitika relatíve magas társadalmi elutasítottsága és az Ukrajna támogatása iránti ellenszenv, amelyet főleg az oroszbarát AfD és a balszél felkorbácsolt fel, de az SPD táborától sem idegen. Ugyanakkor az is tény, hogy e téren nincs jelentős különbség Scholz és Joe Biden leköszönő amerikai elnök vagy Emmanuel Macron francia elnök hozzáállása között.
A szabad demokraták akár bejutnak a parlamentbe, akár nem, valószínűtlen, hogy sok vizet tudnának zavarni. A párt döntő szerepet játszott az eddigi koalíció szétverésében, és destruktív magatartását még az amúgy ideológiailag az FDP-hez közel álló Friedrich Merz is élesen bírálta. Ebből fakadóan az FDP-vel való együttműködéstől mindenki ódzkodik.
Feljött a jobb- és balszél
A gazdasági helyzet és a bevándorlás belpolitikai tematizálásának fő nyertese az AfD volt, amely szeptemberben történetében először nyert tartományi választást a keletnémet Türingiában, és másik két tartományban, Brandenburgban és Szászországban is szorosan a második helyen végzett.
A párt választási programja a bevándorlásellenesség és az erősen konzervatív, antiliberális társadalomszemlélet mellett az EU-ból való kilépést, a párizsi klímaegyezmény elhagyását, az Oroszországra kivetett szankciók felmondását, az Északi Áramlat gázvezeték kijavítását és újraindítását ígéri, és a párt vezetői a NATO otthagyását is felvetették. Ez a program természetesen teljesen koalícióképtelenné teszi a pártot, ugyanakkor jelzi, hogy a 2010-es évek stabilitása után a német politikai alapértékek megkérdőjelezése jelentős és növekvő társadalmi bázissal bír.
Bejuthat a parlamentbe az év elején alakult Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) is, amely a balpopulista gazdaságpolitikai ígéreteket ötvözi a jobbpopulista bevándorlásellenességgel, az oroszbarát külpolitikával és „békepárti” retorikával, valamint a konzervatív (vagy legalábbis antiliberális) társadalompolitikai nézetekkel.
A BSW szeptemberben három tartományi parlamentben is a mérleg nyelvévé vált, és két helyen rögtön a tartományi vezetésbe is bejutott. Brandenburgban a győztes SPD-vel léptek koalícióra, Türingiában pedig egy eddig elképzelhetetlen megoldás született: a tartományi választáson az AfD mögött második helyen végző CDU az SPD-vel és a BSW-vel volt kénytelen kormányt alakítani, a koalíciós szerződést három hónapos vajúdás után, december közepén kötötték meg. Ezzel a furcsa német politikai kifejezések szótára is bővült, a pártok színei (fekete–vörös–lila) mentén a hármas a szederkoalíció nevet kapta, miután abban az érésben lévő szeder különböző árnyalatai jelennek meg.
Szászországban viszont nem tudtak dűlőre jutni a BSW helyi szervezetével, miután a balszél a „békepárti” ígéreteinek kormányprogramba való beemelését forszírozta, amit a CDU elutasított. Itt az SPD és a CDU helyi szervezete kisebbségi kormányt alakít.
Ezzel együtt azt túlzás lenne állítani, hogy a BSW hatalmas felfordulást hozott a német politikában. A párt az év elején azzal az ígérettel indult el, hogy sajátos programjával képes lesz megszólítani és elcsábítani az AfD szavazóit. A szeptemberi tartományi választások exit polljai szerint ugyanakkor Wagenknecht nagyrészt előző pártja, a szélsőbaloldali, a keletnémet állampárt romjain alakult Baloldal, kisebb részt az SPD választóit szívta el, míg az AfD-tábort nem mozgatta meg.
A Baloldal a keletnémet tartományokban eddig is rendkívül erős volt, egyes tartományi kormányokban is részt vett az SPD-vel, és a szövetségi választásokon is 8–12 százalék között mozgott 2021-es megrogyása előtt. Azaz végső soron nem történt forradalom, pusztán a balszél átalakulásáról van szó.
Világ
Nő a bizonytalanság az orosz gázszállítások körül
Nem ajánlott fel havi kapacitáslekötési lehetőséget az ukrán gázvezeték-hálózatot felügyelő cég az orosz-ukrán határon található szudzsai gáztranzitállomáson.
Kína már készíti az ellencsapást a kereskedelmi háborúban
Peking az ellátási láncok elfojtásával és nyugati cégek elleni vizsgálatokkal jelezte, hogy Biden és Trump fenyegetései nem maradnak válasz nélkül.
Heteken belül eltűnhet a csövekből az Európába tartó orosz gáz fele
Minden jel arra utal, hogy nem lesz megállapodás az orosz gáz ukrajnai tranzitjáról, és a felek nem fogják meghosszabbítani a december 31-én lejáró szerződést.
Fontos
Félmilliárdos kedvezménnyel árulják a hetvenéves magyar téglagyárat
Árverésen értékesítik az egykor szebb napokat látott mályi téglagyárat. Az üzem az energiaválság hatására elszálló költségek miatt roppant meg végleg.
Fogynak az olyan magyarok, akik jobban keresnek a románoknál és bolgároknál
A román társadalom több mint fele már lehagyta magyar társait az uniós jövedelmi rangsorban a vásárlóerő-paritáson mért adatok alapján.
Nem érdemes várni a drága lakáshitelek kiváltásával
Nincs esély arra, hogy a közeljövőben tovább csökkenjenek a lakáshitelek kamatai, így érdemes most kiváltani a régebbi, kedvezőtlenebb feltételű kölcsönöket.
