Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. október 16. 12:10 Világ

Húztak egy váratlant az oroszok a csatatéren, eddig nagyon nem jött be

Miközben az ukrán hadsereg továbbra is próbálja keresztülrágni magát a Zaporizzsja megyei Robotine térségében az orosz védelmen, az orosz hadsereg több más frontszakaszon támadásba ment át. A legnagyobbat ezek közül a Doneck megyei Avgyijivka térségében indították több ezer katonával és több száz páncélossal.

Ez azért is figyelmet érdemel, mert idén az ukrajnai háborúban ritkaságszámba ment, hogy valamelyik hadviselő fél nagyobb páncélosalakulatokkal kíséreljen meg egy gyors áttörést. Az ukránok június elején próbálták ezt meg a déli fronton, pár nap alatt azonban felismerték, hogy a jól felkészült és beásott orosz védelemmel szemben ez elviselhetetlen veszteségekhez vezet, és azóta jellemzően kisebb gyalogsági csoportokkal támadnak, tüzérségi támogatás mellett.

Az oroszok január-februári páncélosrohama a Doneck megyei Vuhledár térségében katasztrofálisan sikerült, sok tucat harckocsit és egyéb páncélost vesztettek, miközben nem értek el lényegében semmit. Egyelőre Avgyijivkánál is hasonlóan alakulnak a dolgok, bár itt még korai eredményt hirdetni.

Avgyijivka önmagában egyáltalán nem jelentős település, viszonylagos fontosságát az adja, hogy jelenleg itt vannak a legközelebb ukrán csapatok Doneck városához, amely 2014 óta a legnagyobb és legfontosabb orosz ellenőrzés alatt álló város Ukrajnában. Ha az orosz propagandából tájékozódik az ember, azt hihetné, hogy az ukránok már a földdel tetté egyenlővé, valójában legfeljebb karcolásokat szenvedett, ha például a tavaly tavasszal hosszú ostrom után az oroszok által elfoglalt Mariupolhoz hasonlítjuk.

Ám az kétségtelen, hogy az ukrán tüzérség időnként lövi a Doneck városán belüli katonai célpontokat, valamint az úgynevezett Donyecki Népköztársaság kormányzati intézményeit, és ezek során civilek is meghaltak. Így ha az oroszoknak sikerülne lőtávolon kívülre szorítani az ukrán tüzérséget, azt katonai és politikai téren is nagy sikernek tudnák beállítani.

A probléma az, hogy Avgyijivka 2015 óta megerősített térség, és bár tavaly február óta a várostól északra és délre is sikerült előrenyomulniuk az oroszoknak, magát a várost kiszögellésbe szorulva is meg tudták eddig védeni az ukránok.

Az avgyijivkai front október 14-i állás szerint. Pirosas árnyalattal az orosz ellenőrzésű területek, a piros nyilak a támadási irányaikat jelzik. Forrás: Militaryland.net

Mivel a város elleni közvetlen támadások nem vezettek eredményre, az oroszok megpróbálják északról és délről a szárnyakon előrenyomulva bekeríteni a várost. Ehhez az utóbbi hetekben az első lépést meg tudták tenni: sikerült titokban tartani szándékaikat, és nagyjából észrevétlenül összevonni erőiket a támadásra. Ez ma már önmagában is siker, hiszen mindkét fél rendkívül alapos felderítést végez, elsősorban drónokra támaszkodva.

Így sikerült meglepniük az ukrán védelmet, egyelőre azonban a jó hírek itt véget is értek az oroszok számára. A déli szárnyon egyelőre teljes kudarc a nagyjából egy hete megindított támadásuk. Északon sikerült néhány négyzetkilométernyi területet elfoglalniuk, és elérték az Avgyijivkába vezető vasutat, azon túl viszont egyelőre nem sikerült megvetniük a lábukat.

Ráadásul mindezért hatalmas árat fizettek. Az internet tele van kiégett orosz páncélosokat és halott katonákat ábrázoló felvételekkel, az utóbbiaktól eltekintünk, de kilőtt páncélosból itt van néhány:

Ugyanakkor korai lenne temetni az orosz offenzívát, hiszen mindkét szárnyon elég lenne további pár kilométert előrejutniuk ahhoz, hogy Avgyijivka védőinek ellátása a lehetetlennel legyen határos. Ráadásul, ahogyan Bahmut esetében láttuk, az orosz vezérkar olyan nagy veszteségeket is hajlandó vállalni, amilyet talán egyetlen másik ország katonai vezetése sem.

Ezzel együtt, ha sikerülne is bekeríteniük és elfoglalniuk Avgyijivkát, az sem lenne túl fontos fejlemény önmagában a háború alakulása szempontjából, nem nyitna meg olyan folyosót, amelyen már könnyen haladnának az orosz csapatok. Ezért – akárcsak a bahmuti, valamint a zaporizzsjai harcok esetében – az a fontosabb, hogy a hadművelet közben mekkora veszteségeket szenvednek el a harcban álló felek, és mennyire merítik ki a lőszertartalékaikat.

A járműveszteségek szempontjából most biztos, hogy az oroszok állnak rosszabbul, de mivel az élőerők veszteségeit sokkal nehezebb független források, felvételek alapján számon tartani, így itt sokkal nehezebb mérleget vonni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKatasztrófába hajszolná az amerikai hadvezetés Ukrajnát?Az offenzíva lassúsága miatt sorra érkeznek a jó tanácsok nyugatról, ám ezek jelentős része téves helyzetmegítélésen alapul, és finoman szólva vitatható.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTalán sosem lesz ukrán áttörés, de ettől még győzhetnekAz ukrán ellentámadás első ránézésre szinte teljes kudarc. De mit látni akkor, ha egy mára jórészt elfeledett harcászati és stratégiai elmélet szemüvegén át nézzük?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi van, ha Ukrajna veszít?Az orosz győzelmi remények abból táplálkoznak, hogy a Nyugat előbb vagy utóbb úgyis belefárad Ukrajna támogatásába. De ehhez túl sok veszítenivalója van.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ doneck offenzíva orosz-ukrán háború Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.