Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. szeptember 4. 04:34 Világ

Katasztrófába hajszolná az amerikai hadvezetés Ukrajnát?

Az elmúlt hetekben egymást érték a nagy nyugati lapokban az ukrán offenzíva lassúsága miatt sopánkodó cikkek, amelyekben név nélkül nyilatkozó nyugati, elsősorban amerikai védelmi tisztségviselők sorolják, hogy miért nem harcolnak jól az ukránok, és mit kellene másképp csinálniuk. Mivel ezeknek a cikkeknek a lényegi mondanivalója magyarul is sok helyen megjelent, érdemes kontextusba helyezni ezeket a kritikákat. Nem azért, mintha az ukránok hibátlanul harcolnának*Az ukrán hibákról, hiányosságokról korábban több cikkben is írtunk, ezekre most nem térünk ki., hanem mert a néha kifejezetten arrogáns nyugati nyilatkozatok alapján úgy tűnhet, hogy egyedül az ukrán hadvezetés tétovázása és hozzá nem értése az akadálya a ragyogó győzelmeknek. Pedig a valóság ettől nagyon távol áll.

A nyugati kritikák lényegét két fő állításba lehet tömöríteni:

  • Az ukrán hadvezetés nem tudja, vagy akarja alkalmazni a mai nyugati hadművészet esszenciáját jelentő összfegyvernemi harcászatot, amelyre a NATO-országokban felkészített ukrán dandárokat is kiképezték elvileg. Ehelyett kis léptékű támadásokra forgácsolja szét az erőket, amivel nem ér el szinte semmit, miközben elpocsékolja a nyugatról kapott hadfelszerelést és lőszert. Ennek oka, hogy tart a nagy veszteségektől, amelyek azonban végső soron, hosszabb időtávon így sem lesznek kisebbek, mert a háború döntő győzelem hiányában elnyúlik.
  • Emellett az ukrán vezérkar földrajzilag is szétforgácsolja az erőit, több helyen támad ahelyett, hogy egyetlen döntő áttörést próbálna meg.

A név nélkül nyilatkozó illetékesek ezzel lesújtó bizonyítványt állítanak ki az ukrán hadvezetésről, alig burkoltan azt mondják, hogy tábornokai nincsenek tisztában a hadművészet olyan egyszer egyével, mint hogy a siker érdekében koncentrálni kell az erőket. Némi túlzással ez olyan, mintha egy matematikaprofesszoron a szorzótáblát kérnék számon.

Ha hasonló meglátásokat osztottak meg az amerikai és brit katonai-biztonságpolitikai vezetők ukrán kollégáikkal, akkor reális, hogy válaszként Valerij Zsaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka tényleg így fakadt ki: „Nem értitek ennek a háborúnak a természetét. Ez nem terrorellenes művelet, hanem Kurszk”. A stílus hasonlósága onnan fakad, hogy nyilván nyugati kollégáiról sem feltételezhető, hogy ne lennének képesek megkülönböztetni az afganisztáni és iraki lázadók képességeit az orosz hadseregétől.

Ami Kurszkot illeti, Zsaluzsnij a második világháború egyik legnagyobb csatájára, a 80 évvel ezelőtt, 1943 júliusában megvívott ütközetre utalt, ahol a németek megpróbáltak áttörni a hónapokon keresztül építgetett, sokrétegű, rengeteg aknamezőt, akadályrendszert, rejtett tüzelőállásokat, erődöket, sok ezer páncélost és milliónyi katonát magába sűrítő szovjet védelmen. Ami olyannyira nem sikerült, hogy a védelemben elért sikerekre alapozva megindított szovjet ellencsapás felszabadította egyebek mellett Belgorodot és Harkovot.

A mostani nézetkülönbségek lényegében abból fakadnak, hogy az ukránok természetesen szeretnének elkerülni egy ilyen forgatókönyvet, mivel az akár történelmi léptékű katasztrófát okozna számukra. Ha az orosz csapatok számukra kedvező veszteségarányok mellett képesek lennének kivéreztetni az ukrán offenzívát, akkor utána újabb területeket tudnának elfoglalni. Egy jelentős kudarcsorozat pedig jó eséllyel kikezdené a háború folytatásának értelmébe vetett hitet Ukrajnán belül és a nyugati döntéshozók körében is.

Ezzel együtt az ukrán hadsereg az offenzíva elején és utána is időről időre megpróbálkozott nagyobb szabású támadásokkal, ám ezek mindig elakadtak, jobb esetben kisebb sikerek után, rosszabb esetben pedig nem hoztak semmi eredményt. Ezt követően tértek vissza időről-időre egy olyan harcmodorra, amely bizonyos tekintetben a francia első világháborús tudományos vagy módszeres harcászatára emlékeztet.

Erre mondják azt az amerikaiak, hogy az ukránok nem próbálkoznak elég kitartóan, pedig a kezdeti veszteségek vállalása elhozhatná az áttörést, ami aztán már jelentős területek felszabadítását tenné lehetővé alacsony veszteségek mellett. Az ukránok viszont a tapasztalataik alapján azt látják, hogy miként az első világháború nagy részében,

a nagyobb bevetett erő nem a siker esélyét növeli, hanem kizárólag a veszteségeik nagyságát.

Vagy ha a második világháborús tapasztalatokon belül maradunk, míg az amerikaik Normandiára emlékeznek (ahol egy intenzív felmorzsolási szakasz után végül sikerült a nagy áttörés a Cobra hadművelettel, amely elhozta Franciaország gyors felszabadítását), az ukránok Kurszkra, illetve annak veszélyére. Ugyanis míg az amerikai hadsereg anyagi fölényben volt a némettel szemben, és bátran vállalhatta az átmenetileg nagy veszteségeket, a németek a szovjetekkel szemben eleve kisebb erőforrásaikat csapolták meg eredmény nélkül, ami után többé nem tudtak nagy offenzívát indítani a keleti fronton. Márpedig az ukrán hadsereg oroszokkal szembeni erőforrás-ellátottsága nem a szovjetek, hanem a németek helyzetére hasonlít.

Ha az ukrán ellentámadás tényleg úgy zajlott volna, ahogyan azt sokan elképzelték (több száz páncélos ront neki az orosz vonalaknak), az jó eséllyel csak annyi különbséget okoz, hogy nem tízesével, hanem százasával álltak volna halomban helyenként a kilőtt, megrongálódott ukrán harcjárművek – száz tank nem jut át könnyebben egy aknamezőn, mint tíz. Ebben az esetben pedig most arról írnának a nyugati lapok, hogy az ukránok gyorsan elégették az ellentámadásra szánt erőiket, mert nem jól alkalmazták az összfegyvernemi harcászatot.

Ez egyben átvezet azokra a legfontosabb okokra, amelyek miatt az ukránoknak egyelőre nincs igazán esélyük a vágyott nagy áttörésre.

Légi hátrány

Valószínűleg sosem volt még példa arra, hogy egy hadsereg tüzérségi és légi fölény nélkül mélységi áttörést érjen el egy jól felkészült, beásott ellenséggel szemben. Csak ezekkel lehet ugyanis eléggé meggyengíteni a védelmet részben a támadás előtt, részben közben, hogy legyen esélye a támadóknak. Ennek híján mészárlás vár rájuk.

Teljes tüzérségi vagy légi fölénnyel jelenleg egyik fél sem rendelkezik Ukrajnában, de míg legalább helyi tüzérségi fölényt képesek kialakítani a támadásra kiszemelt frontszakaszokon az ukránok (részben blokkolva az orosz tüzérség és a közvetlenül védekező csapatok tevékenységét), a levegőben erre képtelenek. Időnkét helikoptereik és csatarepülőik a távolból ívelt röppályán megsorozzák rakétákkal az orosz állásokat, de csak pontatlanul és viszonylag ritkán.

Ezzel szemben az oroszok időről-időre képesek helyi légi fölényt kialakítani, amikor az irányított páncéltörő rakéták lőtávolságának maximumán lebegő helikopterek pontosan célba vehetik az ukrán páncélosokat.*Legalábbis a nyár első felében ez így volt, azóta megritkultak az erről szóló beszámolók. Ebbe a távolságba a kézi légvédelmi rakéták nem érnek el, légvédelmi komplexumból pedig túl kevéssel rendelkeznek az ukránok ahhoz, hogy a fronthoz ilyen közel kockáztassák az elvesztésüket. Emellett az említett ukrán módszerhez hasonlóan is támadnak az orosz repülők, igencsak megkeserítve a támadók életét.

Jó eséllyel ez a legfontosabb oka az eddig igencsak visszafogott ukrán sikereknek. A Nyugat által szorgalmazott összfegyvernemi harcászat ugyanis a szárazföldi elemek (gyalogság, páncélosok, tüzérség, légvédelem, műszaki csapatok) tevékenységének célratörő, egyidejű, összecsiszolt alkalmazása mellett mindezeknek a légierő tevékenységével való összehangolását is előirányozza. Az Öböl-háborúban, 1991-ben a nyugati koalíció csapatai csak azt követően indultak meg, hogy a tökéletes fölényt élvező légierő 42 napon keresztül összesen több mint százezer bevetést repülve támadta az iraki csapatokat. Ennek köszönhetően az iraki ellenállás napok alatt összeomlott.

Ilyesmiről Ukrajna esetében szó sem lehet. Nem véletlenül nyilatkoznak arról visszatérően ukrán vezetők, hogy olyan körülmények között (légi fölény nélkül, sőt, inkább ellenséges légi fölénnyel szemben) várnak el tőlük sikereket, amelyek mellett nyugati hadseregek nem is indulnának támadásba. És sok-sok évtizede nem is kellett hasonló körülményekkel szembenézniük.

Ráadásul nem is várható lényegi változás ezen a téren: az F-16-osok legkorábban jövőre javíthatnak az ukránok helyzetén, de a légi fölény kiharcolásához ezek is kevesek lesznek a fejlett orosz légvédelemmel és erős vadász légierővel szemben.

Hiányos kiképzés

Szakértők már jóval az offenzíva megindulása előtt elmondták, hogy amire az ukránok készülnek – a beásott védelem mélységi áttörése – az elképzelhető legbonyolultabb katonai kihívás, amire csak jól képzett csapatok vállalkozhatnak. Azok az ukrán dandárok viszont, amelyeket kifejezetten erre a célra hoztak létre és nyugati felszereléssel láttak el, csak mintegy három hónapnyi kiképzést kaptak. Ennek egy része is egyéni harcászati felkészítés volt, a századok, zászlóaljak, dandárok tevékenységének összecsiszolására alig maradt idő és kiképzési kapacitás nyugaton.

Mindez pedig megbosszulta magát. Az ukrán támadást olyan hibák hátráltatták, mint a saját aknára futó harcjárművek, fel nem szedett aknamezőre tévedő páncélosok, vagy éppen egy halasztás miatt szétcsúszó tüzérségi és gyalogsági támadás.

A problémák kibeszélése már megkezdődött, például hogy milyen nehézségeket okozott a katonai szókinccsel is rendelkező tolmácsok hiánya, vagy hogy a nyugati országokban tartott hadgyakorlatokon bizonyos szituációkat nem lehet modellezni a szigorúbb biztonsági szabályok miatt. De arról is lehetett olvasni, hogy több ukrán katona úgy érezte, nyugati kollégái olyan, a terrorellenes háborúk tapasztalatain nyugvó tudást akarnak neki átadni, ami nem releváns az ukrajnai háborúban. Vagy egész egyszerűen eljárt felette az idő, mint az iránytű használata az okostelefonok korában.

Ha a háború jövőre is folytatódik – ami valószínűnek tűnik -, akkor át kellene alakítani a nyugati képzési támogatást. Ha a hivatásos állományt nem is engedik Ukrajnába a NATO-országokból, magáncégek kiképzői dolgozhatnak ott. Így az ukrán katonák rövidebb időre esnének ki a harcokból – ebben az esetben a frontot tartó alakulatok egy része is részt vehetne a tréningeken.

Elégtelen aknamentesítés

A kiterjedt és komplex orosz aknamezők által okozott kihívásokról korábban részletesen írtunk, és ezzel előzetesen is kellett számolni. Ehhez képest a leküzdésükhöz szükséges műszaki felszerelést csak késve és kis számban kapták meg az ukránok. A támadás során egyértelműen kiderült, hogy ezekből jóval több kellene, már csak azért is, mert az oroszok kiemelt prioritásként kezelik az aknamentesítésre alkalmas harceszközök megsemmisítését.

Mivel ezekből nyugaton sincs sok, a jövőben sem lesz könnyű az ukrán képességek erősítése.

Előretolt orosz védelem

Az orosz védelem meglepte a nyugati szakértőket, és nem csak azokat, akik részben arra alapozták a gyors ukrán győzelemmel kapcsolatos várakozásaikat, hogy az orosz hadsereg vonakodik majd keményen harcolni. Ennek ugyanis pontosan az ellentéte történik, az oroszok minden lövészárokért, lényegében minden méterért keményen megharcolnak. (Erről részletesebben a csillagra kattintva lehet olvasni.)*Taktikai szinten rugalmas védelmet valósítanak meg, ami azt jelenti, hogy a legelső állásokat tartó katonák visszavonulnak egy nagy erejű támadással szemben, hogy aztán a kissé hátrébb lévő, erősebb csapatokkal együtt előbb megállítsák, majd ellentámadással teljesen vissza is szorítsák az ukránokat. Azaz minden talpalatnyi területet meg akarnak védeni még akkor is, ha hátrébb előnyösebb védelmi állásokat foglalhatnának el. Egy terület elvesztésébe csak azt követően nyugszik bele az orosz hadvezetés, ha a visszafoglalására indított több ellentámadás is sikertelen maradt.

Ez azért meglepő, mert előzetesen sokan arra számítottak, hogy késleltető csatározások közepette az orosz csapatok lassan visszahúzódnak majd az offenzíva előtti frontvonalról az űrből is jól láthatóan, több övezetben kiépített (harckocsiakadályok, vasbeton erődök, szerteágazó, sokszor fedett lövészárkok) állásaikba, ahol kedvezőbb feltételek mellett folytathatják a védekezést. Annak, hogy ez nem így történt, több oka is lehet.*Az egyik minden bizonnyal politikai: jelenleg olyan dél-ukrajnai területeken zajlanak a harcok, amelyeket Oroszország annektált, vagyis az ő értelmezésük szerint orosz területeket adnának fel minden méternyi visszavonulással. A nem sokkal korábban az ukrajnai orosz haderő élére kinevezett Szergej Szurovikin hadseregtábornok tavaly ősszel keresztülvitte Herszon városa és az azonos nevű megye Dnyepertől nyugatra lévő részének stratégiailag szükséges kiürítését, de pár hónappal később leváltották.
Ezzel összefüggő katonai ok, hogy az orosz-ukrán háború nagy részében a támadó csapatok csak nehezen, nagy veszteségek árán jutnak előre. Vagyis ha a most elvesztett „orosz” területeket egyszer vissza kell foglalni, akkor annak nagyobb ára lesz, mint ha most sikerül megvédeni.
Egy harmadik ok, hogy bár az űrből ez nem olyan látványos, az oroszok óriási erőfeszítéseket tettek a front közvetlen vonala és az első kiépített védelmi vonal közötti rész megerősítésére is. Millió számra telepítették az aknákat, és lényegében minden fasort előkészítettek a védekező gyalogság és páncélosok számára.
Egy tovább ok, hogy az ukránok minden méternyi előrehaladással közelebb jutnak az orosz utánpótlási vonalak veszélyeztetéséhez, az oroszok „tengerbe szorításához”.

Ez különösen jól megfigyelhető volt az elmúlt egy-két hét során, amikor a – két hónapon át sikerrel védelmezett – Zaporizzsja megyei Robotine elvesztését követően sem húzódtak vissza a mindössze pár kilométerrel hátrébb lévő megerősített vonalra, hanem egymás után indítják az ellentámadásokat a falu és térsége visszaszerzése érdekében.

Pedig az így kialakuló találkozóharcok során kedvezőtlenebb feltételek között kell küzdeniük, miközben túl sok minőségi tartalékot már nem valószínű, hogy a térségbe tudnának irányítani. A korábban Herszon megyéből átdobott 7. hegyi légi szállítású (VDV) hadosztály ereje mostanra jelentősen csökkent, a Luhanszk megyéből átirányított 76. VDV hadosztály*ennek két ezredét is megfigyelték a harcok térségében jó eséllyel az utolsó ilyen alakulat. Ha ez is felmorzsolódik a harcokban, akkor az oroszok valószínűleg csak ennél jóval gyengébb alakulatokat tudnak felvonultatni erősítésként.

Hogyan tovább?

Közben az is kiderült, hogy az ukránok legalább részben már bevetették azokat a sokáig tartalékban hagyott dandárokat, amelyeknek az eredeti tervek szerint valószínűleg az áttörést követő előrenyomulás során lett volna szerepük. Vagyis amit ezekben a napokban látunk, az jó eséllyel az utolsó friss alakulatok összecsapása Robotine térségében.

Ez alapján az valószínűsíthető, hogy ha az ukránok itt felül is tudnak kerekedni, és esetleg átküzdik magukat az első kiépített vonalon, arra már nem lesz erejük, hogy ezt követően gyorsan ugyanezt megtegyék a másodikkal is. Kivéve, ha az orosz csapatok összeomlanak – ez teljesen nem kizárt a (részben az előretolt védekezés fakadó) nagy veszteségeik miatt, de ennek bekövetkezésére sosem lehet alapozni egy haditervet.*Miközben az is hiba, ha nem számolnak ezzel a lehetőséggel, és emiatt marad ez a ritka jelenség kihasználatlanul.

További frontok

A Robotine körüli viszonylagos sikereket nyugati megszólalók rögtön annak tulajdonították, hogy a kijevi hadvezetés végre hajlandó volt megfogadni a tanácsaikat, és ezt a támadási irányt főcsapássá tenni, szemben Zaporizzsja és Doneck megye határterületével, valamint Bahmuttal, ahova addig szerintük túl sok erőforrást pazaroltak el.

Ennek a kritikának még azok a nyugati, névvel megszólaló elemzők is többé-kevésbé igazat adnak, akik a korábban említett kifogásokat jórészt megalapozatlannak tartják*Ahogy Michael Kofman amerikai elemző fogalmazott a War on the Rocks podcastban, sok amerikai nyilatkozó úgy beszél az ukrán harcmodorról, mintha az csupán döntés kérdése lenne. Pedig inkább arról van szó, hogy mit tesznek lehetővé az ukrán képességek.. A publikusan elérhető információk alapján ebben nehéz igazságot tenni. A nyugatról kapott haditechnika elosztása alapján ezek a kritikák sem jogosak, hiszen ezek a harceszközök vagy alig tűntek fel ezekben a térségekben, vagy csak olyanok, amelyek nagy számmal érkeztek. Az itteni támadásokat pedig jórészt olyan alakulatok vezették, amelyek amúgy is már jó ideje a térségben harcoltak; az említett új dandárok főleg Zaporizzsja megye nyugati részén küzdenek, amit a nyugati megszólalók főcsapásként pártolnak.

Azt azonban nem lehet megmondani, hogy mennyivel nagyobb tüzérségi erő juthatott volna az utóbbi térségbe, és felvethető, hogy a Bahmut körüli és a két említett megye határterületén lévő csapatokat gyengébbek is felválthatták volna, így tapasztalt alakulatok mehettek volna Robotine térségébe. Ez azonban nem kockázatmentes. Luhanszk megyében az oroszok jórészt pont azt használták ki, hogy tapasztalatlan csapatok vették át a frontvonal egy részét, és ezeket megtámadva az oroszok nem csekély előrehaladást értek el. Ezt csak azt követően sikerült megállítani, majd jelentős részben visszaszorítani, hogy erősítéseket küldtek a térségbe.

A dolog fordítva is áll: miután Bahmuttól északra és főleg délre az ukránok számottevő területet szereztek vissza, potenciálisan bekerítéssel fenyegetve a várost, az orosz hadvezetés kénytelen volt az elitnek számító VDV több hadosztályát, illetve azok egyes részeit odaküldeni. Ha ez nem történik meg, akkor ezek ugyanúgy Robotine környékére vezényelhetőek lennének, mint a 7. és a 76. hadosztály.

Az erők koncentrálása fontos katonai alapelv, de a lényegét tekintve csak akkor működik, ha sikerül az ellenség vonalait gyorsan áttörni.

Ha nem, akkor viszont a védekező fél is az egyetlen vagy súlyponti támadás ellen veti be a tartalékait, és mészárlásba fulladhat az erőkoncentráció. Márpedig – amennyire nyílt források alapján meg lehet ítélni – az ukránok olyan messze voltak egy mélységi áttöréstől, hogy pár plusz dandárral sem lettek volna hozzá sokkal közelebb.

Ráadásul eleve megkérdőjelezhető, hogy jó helyen tanácsolják-e a nyugatiak az áttörés erőltetését. A hadművészet klasszikus példáiban*mint a németek 1940-ben az Ardennekben vagy a szovjetek Sztálingrádtól északra és délre 1942-ben ezt az ellenség gyenge pontjain hajtották végre, hiszen értelemszerűen akkor a legnagyobb a siker esélye, ha a koncentrált saját erő gyenge ellenséges csapatokkal áll szemben. (Az ukránok is ennek köszönhették az áttörést tavaly szeptemberben Harkiv megyében.)

A Robotine-Tokmak-Melitopol tengely viszont valószínűleg az orosz védelem legerősebb része, itt építették ki a legkomplexebb műszaki védőrendszert, amelyet jó minőségű és folyamatosan pótolt csapatok védenek. Igazából az a zavarba ejtő*Legalábbis akkor furcsa, ha tényleg bíztak a mélységi áttörés lehetőségében., hogy ennek mentek neki nagy erőkkel az ukránok, és még furcsább, hogy nyugati tanácsadóik itt erőltetik az támadást. A következő hetek mindenesetre megmutathatják, hogy igazuk lesz-e.

A Zaporizzsja megyei front szeptember 2-i állás szerint, pirossal az orosz ellenőrzés alatt lévő területek, a farkasfogas vonalak a kiépített védővonalakat jelölik. Forrás: Militaryland.net

Háttal a moziban

Nagyobb szerénység már csak azért is elkélne nyugaton, mert egyes, a sajtóban megjelent tanácsaik és meglátásaik alapján egyenesen úgy tűnik, hogy „háttal ülnek a moziban”. Ennek legkirívóbb példája az a jó tanács, hogy az ukrán csapatok támaszkodjanak kevésbé a drónokra a felderítésben, csapataik végezzék ezt nagyobb arányban személyesen, mert ez javítja az informáltságukat. Ez annyira bornírt meglátás*A személyes felderítés ma már óriási kockázattal jár, jelentős részben pont az ellenség drónjai miatt. Ezen kívül a drónok valós időben biztosítják az információkat, míg a katonának el kell ezt mondania rádión a parancsnokságnak. Ráadásul ők ehelyett csinálhatnak mást is, ha a drónok biztosítják a felderítést., hogy a legtöbb ezt kommentáló szakértő inkább azt feltételezte, hogy az újságíró nem jól tolmácsolta a Pentagon-béli forrásának szavait. De ha ezt kizárjuk, akkor olyasmivel van dolgunk, mint az iránytű és az okostelefon esete. Egy adománygyűjtő ukrán katonai forrásai is csodálkoztak a meglátáson, és egyedül bizonyos műszaki akadályok felderítésére tudták ráfogni, hogy a személyes jobb módszer, mint a drónnal végzett.

Egy másik furcsa fejtegetés, hogy az ukránok azért forgácsolták szét erőiket három támadási tengely mentén, mert azt a szovjet időkből származó hagyományt követik, hogy az erők arányos szétosztásával a hadvezetés mindegyik klikkjének a kedvére tudnak tenni, így csökkentve a rivalizálást.

Ez tipikus példája a tudatlansággal kevert arroganciának.

A Szovjetunióban már akkor, a 20-as években kidolgozták az egyebek mellett az erők koncentrált alkalmazására épülő mélységi hadművelet elméletét – amelyet aztán a világháborúban sikeresen alkalmaztak is –, amikor az amerikai hadseregben még arról vitatkoztak, hogy a ló vagy a tank fontosabb. Lehet az idézett meglátást látszólag megerősítő példákat sorolni, ám ezek valójában olyan diktátorok katonai kotnyeleskedései voltak, mint Sztáliné 1942 elején vagy Putyiné tavaly februárban.

Ukrajna persze nagyon erősen függ a nyugati katonai segítségtől, így bármennyi szamárságot is mondanak nekik, kénytelenek jó arcot vágni hozzá (bár nem mindig sikerül). De ha a következő hetekben esetleg sikeresebbek lesznek, mint eddig, az nem ezeknek lesz köszönhető.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi van, ha Ukrajna veszít?Az orosz győzelmi remények abból táplálkoznak, hogy a Nyugat előbb vagy utóbb úgyis belefárad Ukrajna támogatásába. De ehhez túl sok veszítenivalója van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTalán sosem lesz ukrán áttörés, de ettől még győzhetnekAz ukrán ellentámadás első ránézésre szinte teljes kudarc. De mit látni akkor, ha egy mára jórészt elfeledett harcászati és stratégiai elmélet szemüvegén át nézzük?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZakatol a vérszivattyú, ki morzsol fel kit Ukrajnában?Az ukrán és nyugati remények szerint a mostani lassú és nagy veszteségekkel járó szakasz után jöhet az áttörés és a gyors előrenyomulás, de ezt az oroszok minden erejükkel igyekeznek megakadályozni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ felmorzsolás légierő orosz-ukrán háború tüzérség veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2024. február 23. 12:39 Világ

A magyarok 4 Gripent, a svédek egy NATO-csatlakozást kaptak

A svéd (és a magyar) érdekek mellett sokkal lényegesebbnek mutatkoznak a NATO szempontjai Svédország csatlakozásával kapcsolatban.

Torontáli Zoltán
2024. február 21. 15:22 Vállalat, Világ

Újabb országban mondták ki, nem munkavállalók az ételfutárok, de bekerülhetnek az ágazati kollektív szerződésbe

Hiányzik az unióban az egységes szabályozás, a finn bíróság a magyarral megegyező állásfoglalást hozott.

Mészáros R. Tamás
2024. február 21. 04:34 Világ

Külföldi tudással, hajóflottával és jüanelszámolással terjeszkedne a kínai autóipar

A kínai állam tervei között szerepel a külföldi kutatás-fejlesztés, az értékesítési- és szervízhálózatok, valamint a jüanalapú pénzügyi infrastuktúra kiépítése az autóexport ösztönzése érdekében.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. február 23. 15:42 Közélet

Az akkugyárak után erőmű is érkezik a Távol-Keletről

Kínai befektetők által telepített naperőművekkel oldódna meg az akkumulátorgyárak energiaellátása.

Török Zoltán
2024. február 23. 04:34 Pénz

Érdemes lenne egy adóreformmal korrigálni a jelenlegi rendszert

Az adórendszerünk 10-15 éve bevezetett átalakításainak olyan következményei vannak, amelyeket érdemes egy újabb adóreformmal korrigálni.  

Torontáli Zoltán
2024. február 22. 16:37 Közélet, Vállalat

A magyar agrárium és élelmiszeripar gyengén teljesít, és a politika is dróton rángathatja

Siralmas gazdasági képet mutat a jegybank friss élelmiszeripari mélyelemzése, ha tudunk olvasni a számsorok között.