Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

24 óra alatt érvényesült a katonai papírforma Hegyi-Karabahban, ahol az elavult fegyverzettel rendelkező örmények nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni a kedden indított azeri támadással szemben. A szerdán kihirdetett tűzszünet lényegében azerbajdzsáni győzelmet jelent: az el nem ismert karabahi örmény köztársaság fegyveres erőit feloszlatják, a nehézfegyverzetet és az örmény katonákat kivonják.

Az Azerbajdzsánhoz tartozó, de a Szovjetunió felbomlása után örmény ellenőrzés alá kerülő, örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa ezzel megpecsételődni látszik, a tartomány de facto is azeri ellenőrzés alá kerül, és ezzel a tágabb térség geopolitikai viszonyai is átrendeződnek. Kérdések sora azonban csak most fog kifelé is láthatóan eldőlni.

  • Ezek közül a leginkább életbevágó, hogy mekkora a veszélye az etnikai tisztogatásnak, maradnak-e még a jövőben örmények a tartományban?
  • Magával rántja-e a válság az elmúlt hónapokban nyugatbarát fordulatot végrehajtó örmény vezetést, ami ellen azonnal utcára ment az őket túl gyengének, de inkább hazaárulónak tartó ellenzék, amiért nem akarnak belesodródni egy újabb, esélytelen háborúba?
  • Lehetséges-e olyan háttérmegállapodás, ami legalább részleges biztonsági garanciákat jelentene a karabahi örmények és a szintén kritikus helyzetben lévő Örményország számára?
  • Mik lesznek a tágabb geopolitikai következményei a Dél-Kaukázus átrendeződésének? A nyilvánvaló győztes azeri-török tandemen túl hogy fogja érinteni a válság a térségből egyre inkább kiszoruló Oroszországot, a hatalmi vákuumban lehetőséget látó Egyesült Államokat, valamint azt az Iránt, amelyik maga is aggodalommal figyeli az eseményeket?

A kedden megindított azeri támadás (hivatalosan: terrorizmusellenes lokális műveletek) a nemzetközi jog szerint hozzájuk tartozó Hegyi-Karabah ellen irányul, Baku álláspontja szerint ez az ő belügyük, senkinek semmi köze hozzá. A Hegyi-Karabah (örményül: Arcah) Köztársaság államiságát egyetlen más ország sem ismeri el, hivatalosan még Örményország sem, noha a területet Jereván egyértelműen örménynek tekinti, és a tartomány az idén tavasszal kezdett azeri blokád előtt szorosan függött Örményországtól.

Ehhez annyi történelmi hátteret érdemes felidézni, hogy a térség a 19. század elején a cári Oroszország fennhatósága alá került. A nagyobb területet felölelő Karabah már ekkor egyértelműen muszlim (azeri), az ezen belüli Hegyi-Karabah viszont 90 százalék feletti arányban örmény többségű volt. A határhúzás kérdése a Szovjetunió megalakulása után élesedett, Karabahot az örmények és az azeriek is maguknak követelték. Az orosz bolsevikok végül úgy döntöttek, hogy a történelmi Karabah nagyját Azerbajdzsánnak adják, de az örmény lakosságú belső részeken autonóm tartományt hoznak létre a közigazgatásilag ekkor intézményesülő örmény Hegyi-Karabahnak.

A konfliktus közel hét évtizeddel később, Gorbacsov alatt, a moszkvai hatalom meggyengülésével aktiválódott újra. 1988-ban tüntetések és etnikai összecsapások kezdődtek, a hegyi-karabahi örmény tanács pedig hivatalosan kérte a tartomány elcsatolását az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságtól az Örmény SzSzK-hoz. Amikor 1991-ben felbomlott a Szovjetunió, a helyi örmények népszavazáson mondták ki Hegyi-Karabah önállóságát. Nem sokkal később kitört a háború. Ennek bő két éve alatt kb. 30 ezer áldozata volt a két oldalon, miközben súlyos etnikai tisztogatások történtek: az örmény területekről az azerbajdzsáni adatok szerint 750 ezer azeri, míg Azerbajdzsánból 280 ezer örmény menekült el.

Az 1994-es tűzszünet de facto örmény győzelmet jelentett: Azerbajdzsán területének nagyjából a hatoda – a korábbi autonóm tartományon túli területek is, melyekből a lakosság nagy része elmenekült, így alig lakott pusztasággá vált – örmény fennhatóság alá került. Ez változott meg alapvetően 2020 őszén, amikor Azerbajdzsán elindította a 44 napos második karabahi háborút, és visszafoglalta az elcsatolt részek háromnegyedét.

A drónokkal, nehéztüzérséggel, rakétacsapásokkal fémjelzett azeri katonai fölény mögött a gazdasági és geopolitikai erőviszonyok alapvető átalakulása állt, a helyzet ugyanis stabilan és kiszámíthatóan romlott örmény szempontból. A közel háromszor akkora területű, 10 milliós Azerbajdzsán mindenekelőtt az olaj- és gázvagyonának köszönhetően meghatározó gazdasági előnyhöz jutott a nem egészen 3 milliós Örményországgal szemben. Ehhez csak egy alapadat: míg az azeri GDP 172 milliárd dolláros, az örmény alig 23.

Az energiakincsnek hála az azeri katonai kiadások a 2000-es években megtízszereződtek, voltak évek, amikor az azerbajdzsáni védelmi büdzsé önmagában nagyobb volt, mint a teljes örmény költségvetés. Az örmények továbbra is az oroszoktól vásároltak fegyvereket, Azerbajdzsán viszont egyre inkább török, és ennél is nagyobb értékben izraeli eszközökkel modernizálta a hadseregét.

Ugyanez a kettősség érvényesült a szövetségi rendszerekben. Míg Jereván csak Moszkvára tudott támaszkodni, Bakunak azóta is a megerősödő Törökország és Izrael a fő szövetségese. A török-azeri katonai együttműködést előbb 2010-ben, majd 2021-ben vonták még szorosabbra. A három évvel ezelőtti háborúban ezt szimbolizálták a Bayraktar drónok, amiket nagy hatékonysággal vetettek be az örmény csapatok ellen, de a közös hadgyakorlatok, török katonai szakértők és információk, radarképek átadása is nagy jelentőségű volt – és nem hivatalosan  török fegyveresek is harcolhattak azeri kötelékben. 

A 2020-as háborút lezáró tűzszünetet Moszkva hozta tető alá, 2000 orosz békefenntartó lenne hivatott azóta is biztosítani annak betartását. Hogy ez a gyakorlatban már nem igazán történik meg, idén áprilisban vált egyértelművé, amikor Azerbajdzsán örmény katonai szállításokra hivatkozva lezárta a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő egyetlen főutat, az öt kilométer széles Lacsin-folyosót, amit szintén az orosz békfenntartóknak kellett volna biztosítaniuk. Azóta Hegyi-Karabahnak nincs fizikai kapcsolata az anyaországgal, a blokád alá vont 120 ezer lakosú tartományban pedig éhínség, gyógyszer-, földgáz- és üzemanyaghiány alakult ki.

A térkép bal oldalán az azeri Nahicseván exklávé, sötétzölddel az azeriek által visszafoglalt örmény területek, a kettő területet összekötő folyosót a zöld nyíl jelöli. A sötétebb barna Örményország szuverén területe, világosabb barnák azok a karabahi területek, amelyeket a helyi örmények megtarthattak a 2020-as háború után is. Forrás: Wikipedia

Az utóbbi hónapok kiéheztetésről, fokozódó katonai fenyegetésekről és összetett politikai játszmákról szóltak. Azerbajdzsán intenzív nyomásgyakorlással és eszkalációs fenyegetéssel, majd “A” jelű katonai teherautók konvojaival, a határon való felvonulással igyekezett meggyőzni Örményországot, hogy végképp engedje el a hegyi-karabahi örmény vezetők közét, akikkel egyébként Jerevánnak is volt gondja elég.

Az amúgy is jóval gyengébb örmény fél ehhez akár megfelelő partner is lehetett volna. Pasinján, a nyugatbarát örmény miniszterelnök sokáig az időhúzás és a deeszkalációs gesztusok keverékét használta, miközben a jóval militárisabb hangot megütő örmény ellenzék és a közvélemény jelentős része őt nagyjából hazaárulónak tartotta – már a 2020-as kapituláció miatt is, hiszen úgy érezték, lemondott Hegyi-Karabahról.

Pasinján, aki elődeivel ellentétben nem tartozik az örmény politika jelentős részét uraló, személyesen is karabahi gyökerekkel rendelkező “karabahi klánhoz”, tavasszal a korábbiaknál is egyértelműbbé tette, hogy elismeri Azerbajdzsán teljes területi szuverenitását, beleértve a karabahi fennhatóságát. Ez jogilag ugyan nem volt új álláspont, de politikailag legalábbis önveszélyes ilyesmit mondani Örményországban.

A lépés kívülről kényszerű belátásnak tekinthető: Örményországnak nincs esélye katonailag szembeszállnia Azetbajdzsánnal, ezért kész lemondani Karabah maradékáról is, bizonyos kompromisszumokért cserébe. Hogy ezek pontosan mik lennének, csak találgatni lehet. A karabahi örmény lakosság jövője mellett leginkább a szuverén örmény határok azeri garantálására lehet gondolni – ugyanis Alijev azeri elnök az örmény állam déli sávjával kapcsolatban is nyíltan beszél azeri érdekekről.

Ez az úgynevezett Zangezur-folyosó, ami összekötné Azerbajdzsánt a tőle Örményország által elválasztott Nahicseván azeri exklávéval, és azon túl Törökországgal. Azerbajdzsán itt minimum ellenőrzés nélküli közlekedési folyosót követel, de erősebb eszközök alkalmazásával is szokott fenyegetőzni.

Ennek a folyosónak, hasonlóan az egész konfliktushoz, az azeri revizionizmuson túl tágabb geopolitikai jelentősége is van. A földrajzi kapcsolat egyszerre fontos a pántürk reláció erősítésében érdekelt törököknek és azerieknek, de az azerbajdzsáni gázra és új gázvezetékre vágyó európai országoknak is. A terület hovatartozása ugyanakkor nem mellékes Iránnak sem, ahol nem szeretnék, ha az őket is fenyegető török-azeri szövetség (ráadásul Iránban több azeri nemzetiségű él, mint magában Azerbajdzsánban) túlságosan megerősödne, és őket körbeölelve elzárná őket Örményországtól.

Hiába tartottak azonban több örmény-azeri csúcstalálkozót is május óta, ezek kívülről nézve nem vezettek áttöréshez, és a karabahi örmények sem voltak hajlandók érdemben tárgyalni Bakuval. A fokozódó azeri háborús előkészületek miatt Pasinján ezért egyre kétségbeesettebben keresett nemzetközi segítséget. Az örmény miniszterelnök szeptemberben a nyugati vezetőkhöz, Macronhoz, Scholzhoz, Bidenhez fordult, hogy előzzék meg a katonai csapást, de még Erdogan török elnök közvetítését is kérte.

Vlagyimir Putyin ekkor már nem szerepelt a híváslistáján, ami Örményország alapvető külpolitikai fordulatát is jelzi. Az orosz közvélemény és Oroszország hagyományosan inkább az örmények pártját fogta a konfliktusban, Örményország volt a – neki kiszolgáltatott – fő szövetségese a térségben, állandó orosz haderő is állomásozik a második legnagyobb örmény városban, Gyumriban.

Pasinján ugyanakkor évek óta gyengíteni igyekszik az orosz orientációt, és ezt az Ukrajna elleni orosz invázió új szintre emelte. Ennek népszerű  magyarázata, hogy ahogy Oroszország más posztszovjet államokból is kénytelen volt átcsoportosítani erőit a háború miatt, a karabahi orosz békefenntartók is egyre kevésbé jelentettek garanciát Azerbajdzsánnal szemben. Örményország mindenesetre Oroszország helyett egyre inkább az Egyesült Államok védelmét kereste, amit az utolsó hetekben már szimbolikusan is nagyon látványosan jelzett: Pasinján stratégiai hibának minősítette a túlzott orosz kapcsolatot, a felesége szolidaritási látogatást tett Kijevben, az örmény hadsereg békefenntartói pedig éppen amerikai katonákkal tartanak – katonailag csekély jelentőségű – közös hadgyakorlatot.

A keddi azeri támadás így egy dél-kaukázusi hatalmi vákuum pillanatát kapta el, bizonyára nem véletlenül. Oroszország már, az Egyesült Államok pedig még túl gyenge ahhoz, hogy a diplomáciai figyelmeztetéseken és aggodalmakon túlmenően érdemben megakadályozhatná az azeri-török térnyerést, és Európának is fontosabb az energiaválságban az autoriter azeri rezsimmel való barátkozás, mint hogy mi történik a kaukázusi végeken.

A képen: A Hegyi-Karabahból menekülni próbáló örmények étel-ital nélkül zsúfolódtak össze a sztepanakerti repülőtéren.

Oroszország ugyan az azeri katonai műveletek hírére a konfliktus abbahagyására szólított fel, de az örményeket már retorikai szinten sem védik be, sőt. A Kreml árulóként kezeli az örmény vezetést, és rájuk tol minden felelősséget: íme, ez az eredménye az Oroszországgal való szembefordulásnak – sugallják. Putyin azért is Pasinjánt teszi meg bűnbaknak, hogy úgymond önként lemondott Karabahról, amikori elismerte ott az azeri szuverenitást – noha nemzetközi jogilag erről az örmény vezetés korábban sem mondott mást.

Valójában nem látszik, hogy Oroszországnak másfajta örmény külpolitika esetén lett volna-e bármilyen eszköze a konfliktus megelőzésére. Ha Azerbajdzsán teljesen bekebelezi Karabahot, az orosz békfenntartókra már nem lesz szükség, ez pedig egyértelműen a dél-kaukázusi orosz érdekek ellen van, ők inkább a status quo fenntartásában lettek volna érdekeltek. Ehhez azonban már nem sokat tudtak tenni: míg ők meggyengültek, Törökország megerősödött, Azerbajdzsán pedig erőből akart érvényt szerezni az érdekeinek. Ehhez Moszkvának nem kellett külön felbuzdítania az azeri vezetést – bár a KGB-s dinasztiából jövő Alijev elnök kifejezetten jó kapcsolatban van például Lukasenkával. Noha Örményországban az terjed, hogy a karabahi katonai célpontok koordinátáit az oroszok osztották meg Azerbajdzsánnal – ezt a teóriát gyengíti, hogy kedden a karabahi orosz békefenntartók bázisát és autóját is azeri találatok érték, utóbbiban meg is haltak orosz katonák.

Jerevánban most ennek megfelelően egyszerre két fő bűnbak van Karabah várható teljes elvesztése miatt: a saját vezetésük és az oroszok. Kedden este egyszerre vontak blokádot a spontán tüntetők a jereváni orosz nagykövetség köré, és követelték néhány utcával arrébb Pasinján miniszterelnök távozását – követve az orosz propaganda őt felelőssé tevő narratíváját.

Az orosz közvetítéssel létrejött szerdai tűzszüneti egyezmény valójában örmény kapitulációt jelent: leteszik a fegyvert, és ha vannak ott örményországi katonák (Baku ezt régóta állítja, Jereván tagadja – hivatalos örmény katonai jelenlét már nincs, de a helyi védelmi erőkben  könnyen lehetnek valóban örményországi “zöld emberkék”), őket is ki kell vonniuk. Azerbajdzsán az el nem ismert helyi örmény kormányzat feloszlását is követeli. Az eddigi dinamika szerint nem valószínű, hogy őket szabadon hagynák.

Arról, hogy mi lesz Hegyi-Karabah már a támadás előtt is csak 120 ezres, kiéheztetett lakosságával, csütörtökön fognak tárgyalni. Korábban az azeri hatóságok evakuálásra szólították fel őket, többen az orosz békefenntartóknál kerestek segítséget. Ha megismétlődnek a korábbi karabahi háborúk mintái, akkor félő, hogy újabb etnikai tisztogatásokra és tömeges exodusra kell számítani – a karabahi őslakosok pedig megint túszok lehetnek a geopolitikai rendezésben. Ennek iránya attól is függ, hogy meg tudja- e tartani a hatalmát a konfliktusból formálisan kimaradni próbáló örmény vezetés: a tűzszünet hírére szerdán Jerevánban a miniszterelnökségnél tüntetők zárták le az utcákat, csütörtök estére pedig az ellenzék tömegtüntetést hirdetett, Pasinján lemondását követelik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Azerbajdzsán háború hegyi-karabah kaukázus örményország Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. június 21. 08:59 Közélet, Világ

Egyre messzebb kerül Európa a saját akkuipar kiépítésétől

A kínai versenytársak és az amerikai állami támogatások miatt szenvednek az európai szereplők, megrendeléseket buknak és beruházásokat halasztanak el.

Avatar
2024. június 19. 17:00 Világ

Amikor saját részvényeseit perli az olajipari óriás: trójai faló vagy zseniális klímahack?

Az ExxonMobil és a részvényesi álca mögé bújt klímaaktivista csoportok közti jogi csata kimenetele fontos precedenst teremthet abban, hogy mit kérhetnek számon a részvényesek egy olajipari vállalaton.

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. június 20. 05:05 Pénz, Vállalat

Miért emelik a cégek az áraikat a várható idei infláció többszörösével?

A béremelésekhez és a verseny hiányához is köze van annak, hogy néhány szolgáltató szektorban a tavalyi inflációt közelítő mértékben emelték idén az árakat.

Mészáros R. Tamás
2024. június 19. 05:03 Közélet

Az EU-csatlakozás korunk legnagyobb gazdasági csodája

A 2004-es bővítés globális összevetésben is példátlan felzárkózást hozott a térségünkben. Egy erről szóló friss tanulmány a magyar gazdaságpolitikát és az ukrán csatlakozásról szóló vitákat is más megvilágításba helyezi.

Torontáli Zoltán
2024. június 18. 16:30 Tech, Vállalat

Közép-kelet-európai versenytársak szorítják ki a magyar tőkét a magyar e-kereskedelemből

A Foxpost eladása újabb jele annak, hogy a régióban hosszabb távon a magyar cégek nem rúgnak labdába.