Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. február 8. 13:38 Világ

A földrengés után még ágyúzta is a szír hadsereg az egyik érintett várost

Helyszíni beszámolók szerint a pusztító hétfői földrengés után pár órával tüzérséggel lőtte a lázadók ellenőrzése alatt álló észak-szíriai Marea városát a szír kormányhadsereg – számolt be a Middle East Eye.

„Hajnali kettő körül hallottam, hogy néhány lövedék becsapódik a külvárosban” – mondta a lap egyik helyszíni forrása. Egy szintén az – Aleppótól 35 kilométerre északra lévő – településen élő aktivista szerint négy vagy öt tüzérségi gránát csapódhatott be. Egy harmadik forrás szerint ugyan ekkor már mindenki a földrengés következményeinek az elhárításán dolgozott, senki nem sérült meg a támadásban.

Brit parlamenti képviselők elítélték a támadást, Alicia Kearns, a külügyi bizottság kormánypárti vezetője szívtelennek és kegyetlennek nevezte a katonai akciót. A brit külügyminiszter ezt szintén teljesen elfogadhatatlannak minősítette, hozzátéve, hogy sajnos ez teljesen beleillik az Aszad-rezsim szokásos viselkedésébe.

Pontosan emiatt Szíriában dolgozó humanitárius és civil szervezetek a földrengés után egyből arra szólították fel a nemzetközi közösséget, gyakoroljon nyomást a szíriai rezsimre és orosz szövetségesére, hogy ne támadja a földrengés által sújtott területeket.

Az elsősorban Törökországban és Szíriában pusztító földrengés az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája, az áldozatok száma már a tízezres nagyságrendbe emelkedett. Az Economist egy török földrengésszakértő alapján arról írt, hogy akár 180 ezer ember is a romok alatt rekedhetett, és közülük nagyon keveset sikerülhet kimenteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉvtizedek óta nem volt ekkora földrengés Európa közelébenA térségben ekkora rengésnek a lehetőségéről sem tudott idáig senki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ aszad földrengés szíria természeti katasztrófa tüzérség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.