Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. február 3. 15:04 Világ

Sztálin módszere köszön vissza a mostani orosz hadviselésben

Közelíti a kétszázezret a háborúban elesett vagy megsebesült orosz katonák száma, míg az ukrán haderő embervesztesége százezer főre becsülhető – mindez jól szemlélteti Putyin taktikájának sajátosságait a New York Times elemzése szerint. Az oroszok ugyanis egyre inkább képzetlen emberekből, gyakran elítéltekből álló egységeket küldenek a frontvonalra, ahol sokuk esik az ukrán védekezés áldozatául.

A veszteségek egyelőre nem veszélyeztetik Putyin helyzetét érdemi politikai ellenzék hiányában. A közvélemény megértését továbbá a most dúló háború és a Szovjetunió második világháborús szerepe között párhuzamot vonó narratíva erősíti, ráadásul a fogvatartottak besorozásának hosszú hagyománya van az országban, Sztálin is közel egymillió rabot küldött harcolni.

Oroszországban egy katona élete semmit sem ér. Egy halott katona viszont hős, függetlenül attól, hogyan halt meg. Minden elvesztett katona pótolható, és a veszteségek száma nem fogja megváltoztatni a közvéleményt a háború ellen

– mondta el Kusti Salm észt honvédelmiminiszter-helyettes Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján. Amerikai szakértők mindehhez hozzátették, hogy az orosz hadvezetés vélhetően arra használja a kevésbé kiképzett csapatokat, hogy magukra szegezzék és kimerítsék az ukrán tűzerőt a jól képzett Wagner-zsoldosok bevetése előtt.

Az öngyilkos taktika a bahmuti és a szoledári előretörések során is megmutatkozott, miszerint az orosz rohamosztagosoknak bármi történjék is, el kell érniük a kijelölt vonalat, különben a kivégzésüket kockáztatják. Az utóbbi időben kellő mennyiségű tüzérségi lőszer hiányában az első hullámban bevetett csapatoknak kevés esélyük van a túlélésre, ám a parancskövetéshez szokott és halálbüntetéseket látott fogvatartottakat be tudják vetni az oroszok.

Az orosz fél ráadásul egyre türelmetlenebbül várja a katonai sikereket a donbászi területeken, akár naponta több száz katona sérülése vagy halála árán is. Igaz, az áldozatok számát tekintve sok a bizonytalanság, mindenesetre az amerikai lapban bemutatott vélemények szerint a kelet-ukrajnai orosz előrenyomulás a jelentőségéhez képest aránytalan mennyiségű katona elveszítésével jár.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFél éve nem értek el ekkora sikert az oroszok a háborúbanAz utóbbi hónapok kudarcai után egy 10 ezres város elfoglalását is lelkesen ünneplik az oroszok, fontosabb azonban, hogy közben ki szenved arányaiban nagyobb veszteségeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKinek a lőszere fogy el hamarabb Ukrajnában?Az időjárás mellett valószínűleg az oroszokat és az ukránokat is leginkább a lőszerhiány akadályozza a terveik megvalósításában, és hamarosan kiderülhet, hogy melyiküket erősebben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDőlnek a fegyverszállítási tabuk, de mire megy ezzel Ukrajna?Egymást követik a bejelentések a pénteki csúcstalálkozó előtt, de a németek még mindig hezitálnak a tankokkal kapcsolatban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ orosz orosz-ukrán háború Oroszország wagner csoport Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2023. december 6. 12:07 Közélet, Világ

Extrém módon túl sok Covid-oltást rendeltünk, vagy ránk tukmálta az EU, de kifizetni nem akarjuk

Magyarország azt állítja, az ukrán-háború miatt nem tud 23 milliárd forintot kifizetni arra a hárommillió Pfizer vakcinára, amit valamilyen formában feleslegesen rendelt meg.

Stubnya Bence
2023. december 6. 09:41 Világ

Egy ideig működött, de mostanra hatástalanná vált az ársapka az orosz nyersolajon

Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.