Holnap tartják a németországi Ramstein katonai bázison az Ukrajnát fegyverrel támogató nyugati országok illetékes vezetőinek következő találkozóját, amelyen újabb bejelentések várhatóak. Több ország nem is várta meg ezt az alkalmat, és már előre közölte, hogy milyen hadfelszerelést tervez Ukrajnának szállítani. Ha csak az elmúlt néhány nap híreiből szemezgetünk, az Egyesült Királyság egyebek mellett Challenger 2-es harckocsik és AS-90-es önjáró lövegek, Kanada pedig kerekes páncélozott csapatszállítók átadását jelentette be. A svéd kormány egyelőre meg nem nevezett páncélosokat, Lettország pedig egyebek mellett helikoptereket küldhet. A NATO főtitkára szintén további nehézfegyver-szállításokat jelzett előre.

Ukrajna támogatása nyugati fegyverzettel már a tavaly február 24-i orosz támadás előtt elkezdődött, de ez akkor még csak kézi páncéltörő rakétákat jelentett. A nagyobb volumenű segítség akkor kezdett az országba áramlani, amikor egyértelművé vált, hogy képes talpon maradni az orosz agresszióval szemben – ahogyan az is, hogy ezt tartósan csak nyugati segítséggel tudja megtenni, egyebek mellett a lőszerkészletek kimerülése miatt.

Ahogy teltek a hónapok, egyre több nyugati fegyverzet áramlott Ukrajnába, egyre többféle fegyverzeti kategóriával kapcsolatban hitték el a nyugati döntéshozók, hogy nem jelent komoly eszkalációs veszélyt. Avagy leegyszerűsítve: attól nem tör ki a harmadik világháború, hogy amerikai precíziós rakéta-sorozatvetők (HIMARS), francia önjáró tarackok vagy éppen német gyalogsági harcjárművek kerülnek Ukrajnába. Az orosz reakciók kiszámíthatóvá váltak: amire eleinte még burkolt vagy nyílt nukleáris fenyegetés volt a válasz, arra utóbb azt mondták, hogy a leszállított fegyverek semmit sem számítanak, az orosz hadsereg úgyis könnyűszerrel megsemmisíti majd őket.

Az amerikai kormányzat eleinte még a Stinger vállról indítható légelhárító rakéták átadásától is ódzkodott, majd sokáig a gyalogsági harcjárművek leszállítása számított „vörös vonalnak”. Pár hete azonban ezt is átlépték, amikor az Egyesült Államok 50 Bradley, Németország pedig 40 Marder Ukrajnába küldését jelentette be közösen.

Ezt követően lényegében három olyan fegyverzeti csoport maradt, amelynek átadása még mindig tabunak számított (pedig az ukránok szeretnének belőle kapni):

• légi járművek: harci repülőgépek és helikopterek, nagy hatótávolságú katonai drónok;
• nagy hatótávolságú, sorozatvetőből indítható rakéták (ATACMS a HIMARS-okhoz);
• nyugati gyártású harckocsik.

Mostanra a Challenger 2-eseknek köszönhetően már az utolsó pontot is lehúzhatjuk a listáról, és az előzmények alapján kifejezetten meglepő, hogy az előző lépést követően ez a vörös vonal ilyen gyorsan megszűnt létezni. Igaz, a tankoknál volt a legfurcsább a tabusítás, több okból is. Egyrészt a legtöbb ember nehezen tudná megmondani, hogy pontosan mi az a tank – vagy más néven harckocsi -, részben azért, mert ebben a szakirodalom sem ért száz százalékig egyet. Másrészt a jelenlegi ukrajnai harcok közepette egyértelműen nagyobb harcértéke van egy HIMARS-nak – még a standard rakétáival is – vagy egy német Panzerhaubitze 2000-es önjáró lövegnek, mint egy amerikai vagy német harckocsinak.

Leginkább szimbolikus okai lehettek annak, hogy a páncélosok közül a tank volt az utolsó, amelynél rászánták magukat Ukrajna nyugati támogatói, hogy saját tervezésű-gyártású eszközöket adjanak át. Mégiscsak ez volt az előző évszázad emblematikus támadó fegyvere, amihez a németeknél hozzáadódhat, hogy nem akarnak Panzereket küldeni a „keleti frontra” a második világháborús traumák után.

A valóságban azonban a védekező és a támadó fegyverek megkülönböztetése gyakran eléggé izzadságszagú – német politikusok sokat tudnának erről mesélni -, a tankok pedig éppolyan jó szolgálatot tehetnek védekezésben, mint támadásban. Ráadásul Ukrajna nyugati támogatói kifejezték egyetértésüket az ország nemzetközileg elismert területeinek felszabadításával kapcsolatban – ebben a tekintetben pedig sokkal kisebb kockázat egy tank, mint mondjuk a HIMARS vagy akár a PzH 2000. Az 1991-es orosz határokat aligha akarja átlépni az ukrán hadsereg, a határtól pedig egy tankkal legfeljebb pár kilométerre lehet ellőni.

A tanktabu akkor kezdett láthatóan repedezni, amikor az Ukrajnának átadásra kijelölt AMX-10-esekre Macron francia elnök könnyűtankként hivatkozott, pedig ezek inkább felderítő járművek, igaz, ehhez képest nagyon erős löveggel. Ez azért is keltett nagy feltűnést, mert hónapokkal korábban arról beszélt Macron, hogy a nyugati országok megállapodtak, hogy harci repülőket és tankokat nem adnak át Ukrajnának.

A döntő lépést aztán a brit kormány tette meg, hiszen a Challenger 2-es már vitán felül harckocsi. Igaz, a nyugati típusok közül valószínűleg erre vágytak legkevésbé az ukránok. Miért? A kis elérhető darabszám miatt eleve nem volt várható sok átadása, amit a 14 darab igazolt is. Ez még két harckocsizó század kiállításához is kevés, pedig legalább egy (legalább 30 tankot üzemeltető) zászlóalj lenne a minimum, amit érdemes homogén típusból kiállítani – de még jobb lenne egy egész dandár, amihez olyan száz harckocsi kellene. Ráadásul ez a típus nem standard NATO-lőszert használ, és az Egyesült Királyságtól keletre szakértelem sincs a karbantartására, mivel nem áll szolgálatban. Ezek mind nehezíti a logisztikát, a műszaki támogatást pedig az, hogy – változattól függően – 63-75 tonnájával ez a legnehezebb NATO-harckocsi, így igencsak oda kell figyelni, hogy melyik hidakon kelhet át. A szovjet eredetű tankok mintegy 20 tonnával könnyebbek, így szükség lesz az ukrán műszakiak kreativitására, ha egy sérült vagy lerobbant Challenger 2-est kell begyűjteni.

Nem csoda, hogy a nyugati sajtó egybehangzó értékelése szerint a brit lépés valódi célja a tanktabu ledöntése, ami után a németek és más európai NATO-országok már rászánhatják magukat a sokkal nagyobb számban szolgáló Leopard 2-esek átadására Ukrajna számára. Ezeket nemcsak összegyűjteni lenne könnyebb, hanem a lőszerellátást és a karbantartást biztosítani is. Ez az Európában Spanyolországtól Finnországig szolgáló típus NATO-standard 120 milliméteres lőszert használ, és mivel a lengyelek is alkalmazzák, valószínűleg létre lehetne hozni az ukrán határ közelében egy olyan szervizbázist, ahol a nagyobb javításokat el tudják végezni.

A lengyelek már be is jelentették, hogy 14 darab Leopard 2-est akarnak átadni Ukrajnának, és Finnország is közölte, hogy hajlandó részt venni egy európai Leopard-koalícióban. Ehhez azonban szükség lenne a német kormány jóváhagyására, amelynek – mivel a harckocsik az országban készültek – vétójoga van minden egyes továbbadásnál. Erre Olaf Scholz német kancellár még nem szánta rá magát, így természetesen arra sem, hogy maga Németország adjon tankokat Ukrajnának – pedig a Leopard 2-es legnagyobb üzemeltetőjeként erre neki van a legnagyobb lehetősége.

Olaf Scholz azt mondta, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az Egyesült Államok is ad harckocsikat Ukrajnának, amely az esetében szinte biztosan az Abrams lenne. Ezt az amerikai kormány egyelőre elutasította, mondván, a gázturbinás típus túl sokat fogyaszt, a műszaki támogatása pedig meghaladja az ukránok lehetőségeit. Ha addig nem születik valamilyen megoldás, Rammsteinben a tárgyalások jelentős részben valószínűleg arról szólnak majd, hogyan lehet átvágni ezt a gordiuszi csomót. (Az ukránok szerint például úgy, hogy az Egyesült Államok szimbolikus, pár darabos mennyiségben küld Abramseket nekik, kipipálva ezzel a német feltételt.) 

Miért van szükségük az ukránoknak nyugati tankokra? Az utóbbi hetekben megjelent beszámolók szerint ugyan általánosságban nem szenvednek tankhiányban, de a szovjet eredetű harckocsikhoz fogytán van a lőszer. Bár a tüzérségnél már kiderült, hogy a nyugat is állhatna jobban ebben a tekintetben, egy ideig azért valószínűleg nem lenne gond a harckocsik lőszerellátásával. Ezen kívül – bár sok múlik azon, hogy pontosan milyen felszereltségű tankokat kapnának – általánosságban a nyugati harckocsik védettsége jobb, mint a szovjet eredetű típusoké, részben azért, mert a tervezők nagyobb hangsúlyt fektettek a személyzet túlélési esélyeire.

Bár az esetleges téli offenzívára a nyugati tankok már szinte biztosan nem érnek oda (hiszen előtte ki kell képezni a személyzeteket), az ukránok természetesen minél előbb szeretnék megkapni azokat, hogy legkésőbb az országuk felszabadítását szolgáló nyári támadásokban már részt vehessenek. Addig is pedig nyilván dolgozni fognak azon, hogy a maradék két fegyverszállítási tabut is ledöntsék.

Ezek közül egyelőre a harci repülőgépek megszerzése a legkevésbé valószínű, egyben itt a legnagyobb a személyzetek képzési-átképzési igénye. A nagy hatótávolságú rakéták esetében ilyenre nem lenne szükség, és valószínűleg ennek lenne a leglátványosabb és leggyorsabb hatása a harctéri eseményekre: ezzel olyan logisztikai bázisok, parancsoki központok is elérhetővé válnának az ukrán haderő számára, amelyekre eddig nem tudtak csapást mérni a HIMARS standard rakétáival. Az utóbbiak érkezése nyáron nagy pusztítást vitt végbe az oroszok logisztikai és parancsnoki rendszerében, és óriási szerepet játszott abban, hogy az ukránok fel tudták szabadítani Herszont városát és minden területet a Dnyeper alsó folyásának nyugati partján.

Az oroszok megtanulták a leckét – ha nem is tökéletesen -, logisztikai elosztó bázisaikat, felsőbb parancsnoki központjaikat a jelenlegi HIMARS-hatótávolságon kívülre költöztették. Ha ez 80 helyett 300 kilométer lenne, akkor nem maradna számukra biztonságos terület Ukrajna nemzetközileg elismert határain belül, ami tovább nehezítené a logisztikai és parancsnoki rendszerük működtetését.

Frissítés 8.20-kor

Ha a 300 kilométeres ATACMS rakétákat nem is, de a Politico értesülései szerint a 150 kilométer hatótávolságú, szintén irányított és földről indítható „kis átmérőjű bombát” (GLSDB) megkaphatja Ukrajna, ami megkétszerezné a HIMARS-rendszerek hatótávolságát, ahogy az alábbi térkép mutatja:

Approximate reach of the GLSDB pic.twitter.com/GM4jRRGgch

— Def Mon (@DefMon3) January 18, 2023

De mit kezdenek majd a nyugati harckocsikkal? A fentiek ellenére sem lehet kizárni, hogy önmagában a 14 Challanger 2-est jól tudják hasznosítani az ukránok. Az akkori beszámolók szerint szeptemberben körülbelül ekkora, egy századnyi harckocsizó erővel törtek át az előzetesen meggyengített orosz védelmen Harkiv megyében, Balaklija közelében, amelyből aztán az egész háború legsikeresebb ukrán ellentámadása fejlődött ki. Azaz ha megfelelő helyen és időben vetik be, akár ennyi tank is gyakorolhat jelentős hatást a harcokra.

Azóta persze a mozgósításnak köszönhetően sokat erősödött az orosz védelem, jó eséllyel most sehol sem olyan gyenge, mint akkor a balaklijai térségben. Az ukránok előtt álló csaták, ha támadnak is, valószínűleg inkább a déli, herszoni hadszíntérre emlékeztetnek majd jobban, ahol nagyobb páncéloserők bevetése mellett is csak sekélyebb, helyi jellegű áttöréseket sikerült elérni, nem csekély veszteségek mellett. Már csak ezért is fontos, hogy megfelelő számban tudjanak harcba küldeni egy-egy nyugati típust, és képesek legyenek a sérült harcjárművek mentésére, javítására.

Természetesen a képzés is nagyon fontos, hogy a személyzetek tisztában legyenek a nyugati tankok előnyeivel és hátrányaival a szovjet eredetű típusokhoz képest. Például ki tudják használni a fejlettebb felderítő berendezéseket, miközben nem akadnak el a rosszabb terepjáró képesség miatt.

Magasabb szinten pedig együtt tudjanak működni a már említett gyalogsági harcjárművekkel, hogy ha valahol sikerül áttörést kierőszakolni, akkor azt minél gyorsabban és teljesebben ki tudják használni. A sikeres manőverező harcászat ráadásul csökkentené a döbbenetes lőszerigényét annak a tüzérségi háborúnak, amelyet most vívnak a felek, amennyire csak engedi a fogyatkozó lőszerkészletük.

Az új fegyverzeti kategóriákban is megnyilvánuló nyugati támogatás nemcsak a harctéren, hanem magasabb szinten is hasznára válhat Ukrajnának. Minél nagyobb léptékű a segítség, az orosz vezetés annál kevésbé feltételezheti, hogy a Nyugatnak egyszer csak elege lesz, és magára hagyja az agresszió áldozatát. Ez pedig egy ponton elvezethet olyan engedményekre orosz részről, amelyre egyelőre semmilyen hajlandóságot nem mutatnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUkrajna megváltoztatta a háborút, de nem a népszerű klisék menténA hangzatos kijelentésekkel szemben a tank egyelőre nem akar kihalni a csataterekről, arra viszont senki sem számított, hogy a civil drónok ilyen nagy jelentőségre tesznek szert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért égnek ki tömegével az orosz tankok?Taktikai hibák, korszerűtlen védelmi megoldások és néhány tervezési jellegzetesség is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon nem jó orosz harckocsizónak lenni Ukrajnában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElszálltak az orosz remények, egy elvesztett tankjuknak pedig nagyon örülnek nyugatonHuszonnégy óráig sem volt orosz ellenőrzés alatt Liman az annektálása után. Ezzel egyelőre szertefoszlott a gyors donbaszi orosz győzelem reménye.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fegyverek fegyverzet háború harckocsi orosz-ukrán háború tank Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában