Hírlevél feliratkozás
Avatar
2023. január 30. 09:39 Világ

A növekvő geopolitikai feszültségek árnyékában készül nagyot ugrani India, kérdés, hogy lesz-e hozzá elég ereje

Többek között az értékláncok diverzifikálása, a nyugati-kínai viszony romlása és az egyre dráguló kínai munkaerő miatt a nyugati multik igyekeznek áthelyezni a gyártásukat Kínából, ez a folyamat pedig lehetőséget teremt Indiának.

Narendra Modi, India miniszterelnöke igyekszik felhasználni ezt a lehetőséget, hogy vonzóbbá tegye az 1,4 milliárd lakosú országot a külföldi tőke számára. Ennek érdekében az indiai kormány idei költségvetésének közel 20 százalékát költi beruházásokra – például közlekedési fejlesztésekre -, ami az elmúlt évtized legmagasabb aránya az India gazdasági kilátásait körbejáró Bloomberg-cikk szerint.

Narendra Modi indiai miniszterelnök beszédet tart a Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) gyűlésén, 2022. december 2-án. Forrás: AFP/Europress

Bár Indiának számos problémával kell megküzdenie, mint például a túlburjánzó bürokráciával, a korrupcióval vagy az egyenlőtlenségekkel, az ország felemelkedésének kedvez a jelenlegi világpolitikai helyzet. Az Egyesült Államok és Kína rivalizálása, valamint az orosz-ukrán háború is növeli geopolitikai szerepét. Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy India Kínát megelőzve idén a világ legnépesebb országa lesz.

A Morgan Stanley előrejelzése szerint India ebben az évtizedben a világgazdaság bővülésének egyötödét fogja adni,

és ezzel egyike lesz annak a három országnak, amely több mint 400 milliárd dolláros éves növekedést fog produkálni.

Az ellátási láncok biztonsága érdekében számos vállalat Kína helyett más országokba tervezi kiszervezni a gyártást, ilyen például Vietnám vagy India. A Bloomberg egy indiai miniszterre hivatkozva azt írta, hogy az Apple a mostani 5-7 százalékról 25-re szeretne növelni az Indiában elkészült termékeinek az arányát. Emellett az Apple három kulcsfontosságú tajvani beszállítója*a Foxconn Technology Group, a Pegatron Corp. és a Wistron Corp. pénzügyi ösztönzőket kapott az indiai kormánytól az indiai okostelefon-gyártás és -export felfuttatására.

Narendra Modi indiai miniszterelnök kezet fog az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal egy találkozó során Újdelhiben 2016. május 21-én. Forrás: AFP/Europress

Modi ambíció már a 2014-es első sikeres miniszterelnöki kampányában is megjelentek. Modi számára mintául szolgál Dél-Korea, Tajvan és természetesen Kína gazdasági modellje is. A feldolgozóipar fellendítésére alapozó terve azonban egyelőre nem valósult meg annyira sikeresen, mint több délkelet-ázsiai országban. A McKinsey adatai szerint a szektor aránya a GDP-n belül a 2000-es 15,3 százalékról 2020-ra 17,4-re emelkedett, ezzel szemben Vietnám kétszeresére tudta növelni feldolgozóipari részesedését a GDP-n belül ugyanebben az időszakban.

India számára emiatt elsődleges prioritás, hogy a feldolgozóipar elérje a GDP 25 százalékát, és hogy nagyobb mértékben vegye ki részét a globális kereskedelemből a mostani kevesebb mint 2 százalékos aránynál.

„Indiát fejlett nemzetté kell tennünk a következő 25 évben” – jelentette ki Modi, és a Bloomberg szerint ehhez megvannak az országnak a lehetőségei és képességei is. Az újság szerint a GDP-növekedés a következő évtizedben évi 8,5 százalék körül fog alakulni, és a Centre for Economics and Business Research londoni tanácsadócég előrejelzése szerint India 2035-re tízezer milliárd dolláros gazdasággá fog válni, amivel a harmadik legnagyobb lenne az USA és Kína után (jelenleg a hatodik).

Modi eddigi reformjainak egyelőre vegyesek az eredményei. A korábbi adóreformnak köszönhetően az adóbevételek beszedése tavaly 34 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Azonban számos reformterv a lakosság ellenállásába ütközött, így 2021-ben a kormány lemondott néhány átfogó tervéről. A reformtervek keresztülvitelét megnehezíti, hogy az indiai választók inkább a kézzelfogható politikai ígéretekre, mint a beruházásokat ösztönző elvont politikára szavaznak a Bloomberg szerint.

„Bangladeshez képest a mi költségeink 40-50 százalékkal magasabbak” – egy indiai textilüzem. Forrás: AFP

India felemelkedését az is nehezíti, hogy az ország középosztálya jelentősen kisebb, mint például Kínában, és nagyok a társadalmi rétegek közötti különbségek. 1995 óta a népesség felső 1 százaléka és a társadalom alsó 50 százaléka közötti vagyoni különbség körülbelül háromszorosára emelkedett.

A Bloomberg Economics elemzése szerint a férfiak és nők közötti különbségek – ami megmutatkozik a nők munkaerőpiaci részvételében – megszüntetése 2050-ig több mint 30 százalékkal növelheti India GDP-jét.

Modi a vállalkozók terheit is csökkentené, például a munkaügyi törvények egyszerűsítésével, amelyek jelenleg megnehezítik egyes vállalatok bővülését. „Bangladeshez képest a mi költségeink 40-50 százalékkal magasabbak” – mondta egy ruházati cikkeket exportáló vállalat alapítója a Bloombergnek. Szintén kihívás, hogy mit kezdjen India a mezőgazdaság visszaszorulása miatt munkanélkülivé válók tömegeivel, akik közül sokan a városokba költöznek.

Mindenesetre Modi népszerűsége továbbra is magas maradt, támogatottsága 70 százalék fölött van. A 2024-ben esedékes országos választások előtt az a kérdés, hogy Modi hogyan fogja felhasználni a felhalmozott politikai tőkéjét. „Optimisták vagyunk. Az ellátási láncok megszakadása, az olajárak, az infláció és a háborús válság ellenére India alapvetően nagyon jól áll” – mondta Adar Poonawalla, a világ legnagyobb vakcinagyártójának számító Serum Institute of India vezérigazgatója.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMindenhol népszerű, de kevés helyen sikeres az újraiparosításAlig néhány ország van a világon, amelyet nem ért el a dezindusztrializáció, de Magyarország köztük van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA globalizáció régi rendszerét magunk mögött hagytuk, az újnak még csak a körvonalai látszanakAz európai cégek többsége ott gyártana inkább, ahol a termékeit eladja: a G7 Podcastban az erről szóló felmérés kapcsán beszélgettünk a globalizáció átalakulásáról.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár nem Kína az orosz olaj legnagyobb vásárlója, India 33-szorosára növelte az importjátRekord nagyságúra, napi 1,2 millió hordóra nőtt decemberben az Oroszországból Indiába érkező kőolaj mennyisége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ellátási láncok feldolgozóipar globális ellátási lánc india Kína Narendra Modi Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 28. 09:27 Világ

Kilométeres sorokban menekülnek a szülőföldjükről: az örmény exodus tragédiája

Karabah némileg hasonló helyet foglal el az örmény tudatban, mint a magyarban Erdély, vagy a szerbek számára Koszovó.

Mészáros R. Tamás
2023. szeptember 26. 04:34 Közélet, Világ

Korrupció, zabigyerek és atomrakéták: rég nem látott tisztogatás indult Kínában, vad elméletekkel

Az elmúlt hetekben a kínai külügyminiszter és a védelmi miniszter is eltűnt a nyilvánosság elől.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 24. 13:45 Világ

Ukrajnának kevés az esélye egy fajsúlyos amerikai támogatásra

Alig hozott eredményt Zelenszkij washingtoni látogatása, annak ellenére sem kapott ígéretet a 24 milliárd dolláros újabb katonai csomagra, hogy zárt körben arról beszélt, anélkül elveszítik a háborút. Európában és a tengerentúlon is gyengül az elköteleződés Ukrajna segítése mellett.

Fontos

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Fabók Bálint
2023. szeptember 27. 15:15 Adat

Budai kerületekben a 60 százalékot is meghaladja a diplomások aránya, 300 településen az 5 százalékot sem éri el

A magyar települések 40 százalékában 10 százaléknál kevesebb a diplomások aránya, a II. és a XII. kerületben viszont 66 százalék ez a mutató.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.