Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 16. 14:17 Világ

Kiszabadították a fontos hajózási utat elzáró borsószállítmányt

Sikerült kiszabadítani azt az ukrán teherhajót, amely 13 ezer tonna borsóval a fedélzetén feneklett meg a Boszporuszban, veszélyeztetve Európa egyik legfontosabb hajózási útvonalának forgalmát – számolt be a CNN Türk.

Az MKK-1 nevű hajó helyi idő szerint ma reggel fél 8 körül akadt el a kormánymű technikai hibája miatt, utána mindkét irányba leállították a forgalmat. Ezt követően civil vontató- és mentőhajók, valamint a part őrség vízi járművei is a segítségére siettek, búvárokkal közösen. A mentőakció körülbelül négy órán át tartott, ügyelve arra, hogy közben ne sérüljön meg a megfeneklett hajó.

Végül helyi idő szerint nem sokkal fél egy után sikerült kimozdítani a helyéről, ezt követően a forgalom a megszokott módon folytatódott a szorosban.

Az eset nem számít szokatlannak, és a hasonló problémákat általában néhány óra alatt sikerül elhárítani – emlékeztet a Bloomberg. Most valószínűleg azért kapott nagyobb figyelmet (számos magyar hírportál is beszámolt róla), mert az egész világ élelmezési helyzetét befolyásolja, hogy a háborús körülményekhez képest zavartalanul lehet-e lebonyolítani az ukrán agrárexportot a fekete-tengeri egyezmény keretében. Márpedig ennek döntő részének át kell haladnia a Boszporuszon.

Emellett az eset arra is rámutat, hogy a török hatóságok miért ragaszkodnak szigorúan ahhoz, hogy csak biztosítással rendelkező hajók haladhassanak át a tengerszorosaikon. Mint ismert, a nyugati hatalmak által bevezetett olajárplafonnak azzal lehet szélesebb körű érvényt szerezni, hogy csak az engedélyezett (hordónként 60 dollár alatti) szinten vásárolt orosz kőolajszállítmányokat biztosíthatják az ezen a téren a világpiacot uraló nyugati társaságok. Az MKK-1 esetében egyébként nem történt olajszivárgás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFurcsán alakult az Ukrajnát elhagyó első gabonaszállító hajó történeteA Razoni tavaly három olyan utat tett meg, amelyiken kikapcsolta a jeladóját, a műholdképek szerint ilyenkor Szíriában dokkolt. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre nagyobb hajókat építünk, amiket egyre nehezebb kimenteniA teherhajók egyre nagyobbak és ormótlanabbak, aminek egyelőre nehéz felmérni a tengeri áruszállítás biztonságára gyakorolt hatását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz rakéták elzárták Ukrajna legfőbb bevételi forrásátA lakosság szenvedéseihez képest kevesebb figyelmet kapott eddig az ipar megbénulása, pedig Ukrajna képességét a háború folytatására ez legalább annyira befolyásolja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ boszporusz hajózás orosz-ukrán háború teherhajó tengerhajózás Törökország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.