Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. december 2. 09:04 Világ

Németország sokkal több unión kívülről érkező bevándorlót szeretne

A koalíciós német kormány erős vita után elfogadta azt a tervet, amely lényegesen egyszerűsítheti az EU-n kívüliek bevándorlását, sőt még az állampolgárság megszerzését is.

Miért fontos ez? Németország óriási munkaerőhiánnyal küzd annak ellenére is, hogy többnyire vonzó célpont az unión belüli bevándorlók, például a magyar munkavállalók körében is. Ez a hiány most már annyira krónikus, hogy sok német cég zárhat be, ha nem talál munkásokat. A nyugdíjrendszer az öregedő népesség miatt egyre nagyobb pénzügyi nyomás alá kerül.

Számokban:

  • Egy munkaadói szervezet elnöke a Reutersnek azt mondta, ha nem lép az állam, néhány éven belül 7 millióval kevesebben fognak dolgozni az országban.
  • Minimális elvárás, hogy évente legalább 400 ezer, lehetőleg szakképzett munkás vándoroljon be.
  • 2019-ben csak 39 ezren, 2020-ban pedig csak 29 ezren érkeztek az unión kívülről.
  • Tavaly év végi adatok szerint már 240 ezren voltak azok, akik hosszú időre beragadtak egy köztes jogi kategóriába: nem kaptak menedékjogot, de nem is toloncolták ki őket.

A fontosabb intézkedések:

  • Akik legalább öt éve vannak a fenti köztes státuszban, állandó tartózkodási engedélyt kapnak egy éven belül, ha teljesítenek bizonyos feltételeket.
  • Nyolcról öt évre csökkentik a német állampolgárság eléréséhez szükséges tartózkodási időt.
  • Bevezetik a kettős állampolgárság lehetőségét, ez főként a török vendégmunkásoknak lehet vonzó, akik nem szeretik feladni a török állampolgárságot.
  • A Németországban élők közeli hozzátartozói ezentúl családegyesítéskor nyelvi teszt nélkül szerezhetnek tartózkodási engedélyt.
  • A magasan képzett szakemberek bevándorlását megkönnyítő úgynevezett Kék kártyához most évi legalább 56 400 eurós fizetést kell adni a munkavállalóknak, ezt az összeget csökkenteni fogják.
  • A Kék kártyát kiterjesztik bizonyos szakmunkás képzettségekre, például a szakácsokra, a villanyszerelőkre és a kamionsofőrökre.

Reakciók: A munkaadókat képviselő iparági szervezetek támogatják a tervet, sőt létfontosságúnak tartják. Az ellenzéki pártok szerint a kormány ösztönzi az elsősorban a szociális ellátórendszer előnyei miatti bevándorlást. A kormánykoalíció egyik pártja, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) ellenezte a tervet, végül belement, de az a véleménye, hogy „az illegális bevándorlás elleni küzdelemben nem történt előrelépés”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA román munkaerő termelékenyebb lett, mint a magyarElőször fordult elő, hogy az uniós statisztika szerint Románia megelőzte Magyarországot munkatermelékenységben. A régió fokozatosan húz el mellettünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány is támogatja, hogy ázsiai vendégmunkások enyhítsék a munkaerőhiánytUkrajna és Szerbia után Vietnám lett a magyar cégek kedvelt vadászterülete, és ezt a szabályozás is támogatja. Már ma is több ázsiai dolgozik nálunk, mint ukrán.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bevándorlás munkaerőhiány németország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. október 2. 09:03 Világ

A magyar kormánymédia alapján nehéz lenne megérteni, mi történik éppen Svédországban

Bevándorlógettók, vérbosszú és gengszterrap: a svéd hadsereget is bevetnék az elszabadult bandaháborúk megállítására.

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 18:50 Világ

Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról

Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.

Fontos

Fabók Bálint
2023. október 2. 15:03 Adat

Karikó Katalin az első nő, aki kelet-európai állampolgárként tudományos Nobel-díjat kapott

Eddig mindössze három kelet-európai származású nő nyert tudományos Nobelt, közülük Karikó az első, aki megtartotta eredeti állampolgárságát.

Kolozsi Ádám
2023. október 2. 13:39 Élet

„Anyukám mindig meghallgatta a rádióban, hogy ki kapta a Nobel-díjat. Hát most összejött” – mondta Karikó Katalin díja után a G7-nek

A nemzetközi tudományosságban is egészen ritka, hogy az átütő alkalmazási eredmények után alig három évvel valakit a világ legnagyobb tudományos elismerésében részesítsenek.

Pálos Máté Hajdu Miklós
2023. október 2. 04:34 Közélet

Sokkal jobban keres, aki tovább tanul – még több diplomás kellene, mégis felrobbant az iskolaelhagyók aránya

Az érettségi, a szakképesítés és a főiskolai diploma is jelentős bértöbbletet hoz a munkaerőpiacon, a kormány a tankötelezettség leszállításával mégis több ezer fiatalt engedett ki 8 általánossal az oktatási rendszerből.