Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. november 25. 09:03 Tech, Világ

Az oroszok a világ legfejlettebb elektronikai haditechnikáját vitték Ukrajnába, rá is faragtak

Az invázió első napjaiban az oroszok mindent megtettek, hogy az ukrajnai légvédelmet hatástalanítsák, a kommunikációs eszközöket pedig zavarják. A Royal United Services Institute elemzése viszont azt tárta fel, hogy a megvalósítás annyira erősre sikerült, hogy az oroszok kénytelenek voltak visszakozni, a jelzavarás erőssége miatt ugyanis az ő kommunikációjuk is megbénult.

Pedig az elektronikus hadviselés kifizetődőnek tűnt, legalábbis kezdetben. Azt a Pentagon már évek óta sejtette, hogy az oroszok elektronikai hadviseléshez használt technológiája felülmúlja az amerikait, az invázió kezdete pedig igazolta ezeket a félelmeket. Az ukrán Sz-300-as és Buk föld-levegő rakétás komplexumokat sikerrel zavarták meg, ezt pedig csak tetézte, hogy közben átfogó támadások indultak az ukrán légvédelmi állások és radarok ellen is – rövidesen az ország légterének védelmét csak maroknyi MiG-29-es és Szu-27-es vadászgép látta el.

A tanulmány szerint – amelyet a Business Insider szemlézett – az invázió első hetének végére lett egyértelmű, hogy az orosz csapatok nem tudnak hatékonyan kommunikálni egymással, ami nagyobb veszélyt jelentett a hadműveletre, mint az ukrán föld-levegő rakétarendszerek, ezért kénytelenek voltak csökkenteni a zavarást.

A gondokat fokozta, hogy nem rendelkeztek elegendő jól képzett rádiókezelővel, valamint hiányoztak a kódfejtéshez szükséges kulcsok is, amelyek nélkül a rejtjelezett kommunikációt nem tudták értelmezni. A rádióüzenetek egy része olcsó kínai alkatrészek miatt az ukránok jelzavaróinak áldozata lett, miközben a mobil légvédelmi rendszerek – amelyeknek együtt kellett volna mozognia az orosz páncélos alakulatokkal – nem tudtak hatékonyan kommunikálni egymással.

Az orosz zavarás csökkentése miatt

március első hetére az ukránok már életet tudtak lehelni a föld-levegő rakétarendszereikbe, és mérhető károkat okoztak az oroszoknak.

A tanulmány rávilágít arra is, hogy az oroszok jelzavaró taktikája nem az eszközök technikai minősége miatt mondott csődöt, hanem amiatt, ami az egész inváziót lassította: a gyatra tervezés, összehangolatlanság, a tisztek felületessége. Az orosz katonákat többször kapták azon, hogy titkosítás nélküli telefonokon kommunikáltak a harctéren, amit az ukrán és nyugati erők könnyűszerrel le tudtak hallgatni. (Valamint célba vehették a könnyelmű telefonálókat, ami még tábornoki szinten is veszteségeket okozott az orosz hadseregnek.)

Emellett az értékes orosz elektronikai harcászati eszközöket az érzékeny veszteségek sem kerülték el. Az egyik legkorszerűbbnek számító Boriszoglebszk-2 nevű rendszerből már tavasszal is került egy közel teljes egység az ukránok kezére Kijevtől nyugatra, a napokban pedig a nemrég az oroszok által kiürített herszoni repülőtéren videóztak le egy megsemmisült eszközt.

Ez sokkal rosszabb állapotban van, mint a Kijev térségében zsákmányolt, amelyet mostanra az amerikaiak valószínűleg már alaposan áttanulmányoztak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért veszít ilyen sok tábornokot az orosz hadsereg?Van, aki az első vonalban lévőket akarta buzdítani, másnak a nem biztonságos kommunikáció lett a veszte - az Ukrajnába küldött orosz tábornokok minimum ötöde három hét alatt odaveszett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Szovjetunió utolsó háborúját vívják UkrajnábanAz ukrán és az orosz hadsereg is döntően a Szovjetuniótól megörökölt fegyverzettel harcol, a közös múlt azonban már végképp lezárulóban van, és nem csak ezen a téren.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár a háztartási gépeket is féltik az orosz hadseregtől Az orosz hadiipar javarészt amerikai csipeket használ, ezekhez viszont a szankciók szigorodásával nehezebb hozzájutni. Egyes hírek szerint hűtőgépek bontására kényszerülnek, de a kínai import és a csempészet is virágzik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ elektronikai eszközök háború légi csapások légiharc orosz-ukrán háború Oroszország Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.