Létezik a közgazdaságtan-tudományban egy elméleti paradoxon, miszerint hiába nő egy ország gazdasága, nem növekszik a lakosok boldogsága. Ezt hívják Easterly-paradoxonnak, és 1974 óta többé-kevésbé igaznak gondolják. Vadim Albinsky esszéjében ennek a paradoxonnak jár utána – és dönti meg.
Azzal korábban is mindenki egyetértett, hogy a gazdagabb országokban boldogabbak az emberek, és azon belül is a gazdagabb emberek boldogabbak szegényebb társaiknál. Viszont Easterly kutatásai során arra jutott, hogy egy adott ország lakosságának boldogsága nem nő, még akkor se, ha az ország gazdasága növekszik. Ez azzal lenne magyarázható, hogy bár az emberek észreveszik, hogy másokhoz képest jobban vagy rosszabbul élnek, azt nem érzékelik, ha korábbi önmagukhoz képest jobban élnek, vagy legalábbis
nagyon hamar hozzászoknak a megnövekedett jóléthez.
Albinsky ezt a kutatást veszi elő és vizsgálja meg tüzetesebben. Először is az eredeti kutatásban is találtak egy nagyon kicsi pozitív hatást a GDP-növekedés és a boldogság között, de azt mondták erre, hogy túl kicsi, hogy valódi összefüggést mutasson ki, mivel nagyjából ezer év kellene ahhoz, hogy ilyen módon egy egységet nőjön egy ország általános boldogsága.
Albinsky rémutat, hogy Easterly, bár jogosan hagyott ki pár országot az összefüggés vizsgálatánál, nehéz meghúzni a határt, hogy mi kerüljön be vagy ki a vizsgált országok közül. Kizárta a szocialista országokat, például Kínát, míg India bent maradt az elemzésben, pedig akkoriban nagyon hasonló volt ilyen szempontból Kínához.
Ha Indiát is kizárják az elemzésből, akkor jóval nagyobb hatást mutat a GDP időbeli növekedése a boldogságra, mint korábban. Ha pedig máshonnan közelítik meg, és ugyanazokat az országokat vizsgálják, de friss adatokon, akkor is nagyobb hatást mérnek, mint az 1974-ben megállapított.
Ráadásul, összehasonlítva azzal, hogy mekkora hatással van a boldogságra egy egyszeri pénzbeli juttatás, még az eredeti becslések is azt mutatják, hogy a GDP növekedése nagyjából ugyanilyen hatást tud elérni, csak fenntarthatóbban.
Végül megvizsgálva más lehetőségeket, mint például az egészségi állapot javulását, szintén az derül ki, hogy
nehéz olyan mérőszámot találni, ami nagyobb növekedést okozna a boldogságban, mint az ország gazdasági növekedése.
Így bár megállapítható, hogy a GDP-növekedés sem tudja drasztikusan növelni a boldogságot, még mindig ez az, ami a leginkább hatással van rá, és hosszútávon, fenntarthatóan növeli egy ország jóllétét. Ez azért is fontos, mert így a fejlődő országok támogatásában a gazdasági növekedés elősegítése lehet a legjobb módszer.
