Amerika egyik legnagyobb politikai ellenfele pótolhatná az oroszoktól kieső olajmennyiség felét

Az izraeli kormány és biztonságpolitika más magasrangú vezetői mellett a Moszad (az izraeli titkosszolgálat) elnöke, David Barnea is Washingtonba utazik a következő napokban, hogy megpróbálja megakadályozni az Iránnal folytatott nukleáris egyezség megszületését, vagy legalábbis elérje, hogy az Egyesült Államok minél erőteljesebben vegye figyelembe az izraeli érdekeket. David Barnea szerint a nukleáris alku jelenlegi formájában súlyosan veszélyezteti Izrael biztonságát. A tervezett megállapodás szövege nem nyilvános, a szivárogtatások szerint Izrael főleg attól tart, hogy a nyugati hatalmak túl alacsony árat kérnek azért, hogy visszaengedjék Iránt a nemzetközi színtérre, az esetleges megállapodás után befolyó évi durván 100 milliárd dollárból pedig az iszlám köztársaság potenciálisan a terrorizmust is finanszírozhatná.

Európa számára ugyanakkor létfontosságú lenne, hogy létrejöjjön a megállapodás Irán és közvetlen tárgyalópartnerei, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország között.

A 2015-ben megkötött korábbi atomalkut Trump 2018-ban mondta fel, és ezzel az iráni energiaexport is jelentősen visszaesett. A közép-ázsiai ország még így is a világ 7. legjelentősebb olajtermelője, és nyersolaja jó alternatívája lehetne az orosz urál kőolajnak. Ha feloldanák az Iránnal szembeni szankciókat, Teherán a mostani napi 2,5 millió hordó termelését egy éven belül további napi egymillió hordóval tudná növelni, és ebből 6-700 ezer hordót európai uniós országoknak adhatnának el. Ez ugyan EU-s szinten nem fedezi a kieső orosz mennyiséget, de már érdemi volumenről, nagyságrendileg a jelenlegi napi szállítások feléről van szó.

A háború előtt az EU nagyjából napi 1,8 millió hordó orosz nyersolajat importált tengeri úton, miközben 700 ezer hordónyi mennyiség jött a szárazföldi kőolajvezetékeken, köztük a Magyarországra menő Barátságon keresztül. (Emellett 1,2 millió hordó finomított orosz olaj, dízel és más olajszármazék is érkezett 2021-ben Európába.) A kőolajvezetékeken szállított olaj ugyan a jövőben is mentesül a szankciók alól, de a tengeri olajszállítások decembertől megszűnnek, márpedig a tankereken még mindig napi 1,2 millió hordó orosz olaj jön Európába. Ennek kiváltásában lenne meghatározó része a 6-700 ezer hordónyi iráni olajnak, már ha létrejönne az atomalku.

Az iráni kitermelés körülbelül 40 százalékkal esett vissza a nukleáris megállapodás 2018-as felmondása után. A készletek 80 százalékát belföldön használják fel, nem véletlen, hogy Iránban most is csak 21 forintba kerül egy liter benzin, ami Venezuela és Líbia után a harmadik legalacsonyabb a világon. Az export sem szűnt meg azonban teljesen, annak döntő része Kínába irányul. A Ukrajna elleni orosz invázió óta azonban az orosz olajszállítások is Ázsiában, főleg szintén Kínában, valamint Indiában találtak új piacokat. A jelentős orosz diszkont miatt Irán is kénytelen volt olcsóbban adni Kínának az olajat, így számukra is kedvező lenne, ha Európába tudnának magasabb áron exportálni. Ebben az orosz-iráni közeledés ellenére Moszkva, de az olajárak emelésében érdekelt Szaúd-Arábia sem tudná megakadályozni Ali Hamenei rezsimjét.

Irán 2018 előtt elsősorban a mediterrán térségbe, Spanyol-, Olasz-, Görög- és Törökországba exportált nyugati irányba, és most is ezek az országok a potenciális legnagyobb vásárlók. Az iráni készletek elérhetővé tétele és a néhány hónapon belül fokozható kitermelés ugyanakkor globális szinten is enyhíthetne némileg az energiaválságon. Ez a nemzetközi olajár mozgásán már most is látszik valamennyire: a nukleáris megállapodással kapcsolatos remények is szerepet játszottak abban, hogy július végén esni kezdett az olajár, ami aztán száz dollár környékén stabilizálódott.

Míg az iráni kitermelés felfuttatása inkább középtávon segíthet az energiaéhes Európának, a tárolókban lévő iráni kőolaj amolyan gyorssegélyt jelenthet, ami rövid idő alatt forgalomba hozható.

Márpedig viszonylag jelentős volumenről van szó: a nemzetközi áru- és hajóforgalmat monitozozó Kpler adatelemző vállalat szerint 93 millió hordó iráni olaj vár jelenleg a tankereken. A nagy olajszállítók jellemzően a Perzsa-öbölben, valamint Szingapúr illetve Kína partjai közelében vannak, és a szárazföldi tározókban is van még úgy további 48 millió hordó. Ez önmagában nem fogja kielégíteni az igényeket, hiszen a 100 millió hordó nagyjából egynapi globális olajfogyasztásnak felel meg, de a mostani energiaválságban azért nem elhanyagolható mennyiség.

Ahhoz azonban, hogy az iráni tankerek Kínán túl is bekapcsolódhassanak a globális kereskedelembe, előbb meg kellene születnie a nukleáris alkunak. Az európai uniós és az EU-s tagállami vezetők a hírek szerint nagy erőkkel igyekeznek elérni az amerikai kormánynál, hogy ez minél előbb megtörténjen. Bár még vannak közelebbről nem részletezett vitás kérdések, a szivárogtatások szerint Washington is hajlik a megállapodásra, sőt odahaza az iráni vezetés is elkezdte erre előkészíteni a közvéleményt. Most már Izraelben is ezt látják a valószínűbb forgatókönyvnek, így inkább azt szeretnék elérni, hogy Amerika, akár fegyveres fenyegetéssel is, keményebb feltételek elfogadására kényszerítse Iránt, és az atomprogram korlátozása mellett az egyezmény lehetőleg vonatkozzon a ballisztikus rakétaprogramra is. A megállapodást az is nehezíti, hogy a novemberi kongresszusi választásokra készülő Biden-kormányzat nem kockáztathatja, hogy az legyen a meghatározó értelmezés, hogy vállalhatatlan kompromisszumot kötöttek az iszlamista rezsimmel.