Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. augusztus 5. 11:10 Világ

Kiárusít a H&M Moszkvában, tömegek lepték el az üzleteket

Hosszú sorokban várakoznak a vásárolók a H&M moszkvai üzleteiben, miután a svéd vállalat kinyitotta az Ukrajna megtámadása miatt bezárt boltokat. A nyitás azonban csak átmeneti, a meglévő készletek kiárusítását követően a cég végleg kivonul Oroszországról, ami a hatodik legfontosabb piaca volt a The Guardian beszámolója szerint.

Volt olyan vásárló, aki nyilatkozata szerint lényegében bármit megvenne, amit az üzletben talál, és a tömegjelenetek is arról árulkodnak, hogy az orosz vevők hiányolják a bezárt nyugati üzletláncok kínálatát. A H&M mellett ugyanis számos vállalat tiltakozott boltbezárásokkal az orosz agresszióval szemben, például a ruhakereskedelem területén piacvezető Inditex sem tett másként (igaz, a spanyol cég még nem hozott végleges döntést az országból való kivonulással kapcsolatban). Az újra működő üzletek tartós újranyitása azonban a most tapasztalt kereslet ellenére sem várható, Helena Helmersson, a cég vezetője nemrégiben sajnálatát fejezte ki a hatezer orosz alkalmazott elbocsátásával járó végleges bezárás miatt.

A nyugati cégek Oroszországban maradt készleteinek kiárusítása nem példa nélküli, a szintén svéd Ikea is hasonló lépésre szánta el magát július elején – a bútoráruházak viszont nem nyitottak ki, a vásárlók csak interneten keresztül rendelhetnek. Ugyanígy az ország végleges elhagyására is akad példa, a ruházati kiskereskedők közül például a Reserved és a Sinsay márkákat forgalmazó lengyel LPP és a Magyarországon kevéssé amerikai TJX döntött az orosz érdekeltségeinek eladása mellett a brit lap összefoglalója szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon is gyártó multi készül kivonulni OroszországbólA gyártás felfüggesztése után már az év végi kivonulást készíti elő a Michelin, a lépéssel 250 millió eurót veszítene.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyanús, hogy nagy tételben játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat olasz árukkalKilőtt az olasz export Törökországba, amely viszont Oroszországba ad el minden korábbinál többet, miközben az utóbbi két ország egyaránt súlyos gazdasági nehézségekkel küzd.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ h&m orosz-ukrán háború Oroszország szankció Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.