A Kongói Demokratikus Köztársaság területén terül el a világ második legnagyobb esőerdője, most az ország mégis szeretne az olajberuházások új célpontja lenni, ezért csütörtökön elkezdődött az árverési folyamat olyan olaj- és gázmezők feltárására, amelyek a Virunga Nemzeti Parkba is benyúlnak. Ez a nemzeti park a világ egyik legjelentősebb gorillaélőhelye, továbbá az itt lévő hatalmas trópusi tőzegmocsarak jelentős széntömeget is megkötnek, megakadályozva, hogy az a légkörbe kerülve tovább fűtse a globális felmelegedést.
A Greenpeace szerint az olajkitermelés a tőzeges területek megbolygatása révén felgyorsítja a globális klímakatasztrófát. A Reuters által megszólaltatott szakember szerint, ha elkezdődik a kitermelés, az akár 5,8 milliárd tonna szenet is a légkörbe juttathat, ami a tavalyi globális kibocsátás több mint 14 százaléka.*És persze a kitermelt kőolaj és földgáz felhasználásakor további mennyiség kerül a légkörbe. Nem túlzás azt mondani, hogy az éghajlatváltozás szempontjából keresve sem lehet rosszabb helyet találni az olaj- és gázkitermelésre.
Az ország vezetése mégis engedélyezni készül az érzékeny területeken történő kitermelést, hogy a befolyó pénzből lökést adjon a szegénységcsökkentő intézkedéseknek és az ország vágyott gazdasági fejlődésének. A kormány képviselője egy múlt heti interjúban meglehetősen nyersen foglalta össze a lényeget: elsődleges feladatunk a gazdasági helyzetünk javítása és a szegénység csökkentése, „nem a bolygó megmentése”.
Pedig egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy a kongói vezetés és a nyugati nemzetközi közösség elkötelezett az esőerdők megmentésében. Reménykeltő együttműködések indultak a helyiek bevonásával, részben az EU támogatásával. Tavaly a glasgow-i klímacsúcson a kongói elnök, Felix Tshisekedi a világ vezető politikusaival együtt jelentett be egy a Kongó-medence esőerdőinek védelmét célzó tízéves tervet.
A megállapodásnak része volt, hogy a nemzetközi közösségtől öt év alatt 500 millió dollár áramlik be különböző fejlesztésekre a Kongói Demokratikus Köztársaságba, a világ egyik legszegényebb országába.
Azóta nagyot fordult a világ. Az orosz invázió az egekbe küldte az olajárakat, Európa pedig téli gázhiányra készül. A környezet- és erdővédelemben élen járó Norvégia is bejelentette, hogy növelni fogja a tengeri olaj- és gázkitermelését. A korábbi saját ambiciózus klímapolitikájának is ellentmondva Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke nemrég azért ment Szaúd-Arábiába, hogy az olajkitermelés növelésére vegye rá a királyságot.
Ahogy arra a New York Times által idézett mondatok utalnak, a kongói kormány a fenti események tükrében kevéssé látja biztosítottnak a glasgow-i alku megvalósulását, sőt ebben az új helyzetben a korábbi kompenzáció hirtelen kevésnek is tűnhet. Így Kongó megint azzal a kérdéssel szembesül: ha a nagy mennyiségű káros anyagot kibocsátó, sőt fejlődésüket erre építő nyugati országok kérésével összhangban megőrzi esőerdőit, mit kap cserébe?
„Talán itt az azonos esélyek és az arányos kompenzáció ideje”, mondta Tosi Mpanu-Mpanu kongói kormánytisztviselő a lapnak. Korábban egy kongói miniszter azt mondta, hogy a jelenleg napi 25 ezer hordós olajtermelést – ezt az ország rövid tengerpartjánál hozzák a felszínre – potenciálisan fel tudnák vinni egymillió hordóig.
Ugyanakkor már azt is csak meglehetősen természetkárosító szeizmikus mérések tudják megmondani, hogy pontosan mekkora érték nyugszik az esőerdők alatt, ahogy az sem teljesen világos, hogy a kongói kormány szándéka mennyire megalapozott, és mekkora benne a fenyegetési szándék. Mpanu-Mpanu mindenesetre hangsúlyozta: nem zsarolásról van szó, nyugodtan haladnak előre a kijelölt úton, amire minden joguk megvan.
