Az elmúlt hetekben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen kimenetele lehet hosszú távon, ha Oroszország az ukrajnai inváziójával kiiratkozik a nyugati együttműködésekből. Mennyire hiányzik Oroszország a Nyugatnak, hogyan hat ez a helyzet Oroszországra, és mit érez meg ebből Magyarország?

Kérdésfeltevésünket részben azzal magyaráztuk, hogy a sorozat kezdetekor úgy látszott, egyhamar nem fejeződik be a háború. A konfliktus befagyasztása, az agresszor jutalmazása bizonyos területi követelései elismerésével nem tűnt opciónak, és arra sem volt garancia, hogy Oroszország beérné annyival, amennyit így megszerez. A háború vége most sem látszik, de az ára egyre ijesztőbb.

Európa: a háború rávilágított gyengeségeire

Gyakran elhangzik, hogy az orosz gazdaság mérete önmagában nem indokolná, hogy Európa rosszul jöjjön ki Oroszország sarokba állításából. A becsült orosz nemzeti termék 2021-ben nagyjából tizede volt az EU27-ek nemzeti termékének. Csakhogy Oroszország rendelkezik néhány stratégiai termékkel (kőolaj, kőolajszármazékok, földgáz), melyekből jelentős mennyiséget ad el hosszú évtizedek óta Európának, és ezek egyik napról a másikra nehezen vagy egyáltalán nem pótolhatóak.

Európa ennek ellenére eldöntötte, hogy

az orosz energiaimportot olyan szintre csökkenti, hogy a jövőben ne lehessen politikai fegyverként használni ellene.

Ahogy Pletser Tamás a sorozatunkban írta, ez eltérő kihívást jelent a nyersolaj, a nyersolajtermékek és a földgáz esetében, ráadásul a leszakadás az orosz energiaimporttól nem minden európai országnak fáj ugyanúgy.

A legkönnyebben az orosz kőolajat lehet pótolni, a kőolajszármazékok – különösen a dízel – esetében ez már nehezebb feladat. A legnagyobb falat az orosz földgázfüggőség megszüntetése, hiszen az évi 155 milliárd köbméter orosz vezetékes gáz pótlása évtizedes kihívást és euró százmilliárdos beruházást jelent.

Kovács Krisztián szerint az ukrajnai háború világgazdaságra gyakorolt hatása jóval nagyobb lehet, mint ami az orosz gazdaság méretéből vagy Oroszország benzinkút-szerepéből következik. A háború rávilágított arra, hogy Európa energiaellátása törékeny, és ha bizonytalan a szénhidrogénimport, akkor az európai ipar igényei miatt a nukleáris energia reneszánsza jöhet.

A válság hátterében azonban valójában nem pusztán a háború van, hanem elsősorban az, hogy éveken át sérültek a globális értékláncok. A koronavírus-járványt még nem is hagytuk teljesen magunk mögött, és erre a háború okozta logisztikai problémák még rátettek egy lapáttal. Ennek nyomán felerősödhetnek a deglobalizációs folyamatok, a kritikus technológiai rendszerekben blokkokra szakadhat a világgazdaság.

A globális költségoptimalizáció helyett az ellátásbiztonság kap nagyobb hangsúlyt, ami tartósan megdrágítja az európai életet.

Egyre jobban látszanak az EU versenyképességi problémái. Az európai ipar újjáépítése, nyersanyagproblémái és energiaéhsége megoldása évtizedeket vihet el.

Oroszország: nagy árat fizet az invázióért

Vigóczki Máté György arról írt, hogy Oroszország a háborút megnyerheti, de a győzelem nagyon sokba kerülhet neki. Míg korábban Oroszország sikeresen osztotta meg az európai hatalmakat, most az EU lényegében egységesen állt ki a szankciók mögött. Az oroszok a kelet-európai EU- és NATO-bővítést átverésnek élték meg, most a katonai szövetség újabb tagokkal bővül (Svédország, Finnország), Moldova és Ukrajna pedig EU-s tagjelölti státuszt kapott.

Oroszország azt is fenyegetésnek élte meg, hogy a nyugati klímatervek miatt nem látta biztosítva szénhidrogénvagyona piacait, egyre csökkent a befektetési hajlandóság új források felkutatásába és finomítói kapacitások létrehozásába, Európa vonakodott hosszútávú szállítási szerződéseket kötni.

Az orosz kőolaj keleti irányba történő értékesítésének megvannak ugyan a logisztikai akadályai, de ezek könnyebben megoldhatók. A földgáz esetében azonban Oroszország legfeljebb az európai éves mennyiség ötödére elegendő szállítókapacitásokat képes hadra fogni Ázsia irányában – és ezen nem is lehet olyan rugalmasan változtatni.

A szankciók közül Oroszországnak hosszabb távon minden bizonnyal az fájhat legjobban, hogy nem fér hozzá a nyugati technológiához, kimarad a tudományos együttműködésekből, ami nélkül

képtelen a gazdasági modernizációra, de még egyes iparágak (autóipar) működtetésére is.

Különösen, ha Kína inkább az európai kapcsolatait tartja fontosabbnak, és támogatja a nyugati szankciókat.

A kaukázusi és közép-ázsiai katonai és gazdasági szövetséges országok sem feltétlen hívei Ukrajna megtámadásának: saját szuverenitásukat féltik, és ők sem akarják elveszíteni kapcsolatukat a Nyugattal. Oroszország sikereket főként abban tud felmutatni, hogy az elmúlt nyolc évben mezőgazdasága nagy részét átállította az önellátásra.

A háború egyik legsúlyosabb következménye, hogy tetézi Oroszország demográfiai válságát: a tragikusan alacsony születésszámok mellett a csúcsokat döntögető kivándorlás is csökkenti az orosz népesség számát és etnikai arányát a soknemzetiségű országban. Ráadásul a magasabban képzett és nagyobb jövedelemmel rendelkező oroszok hagyják el elsősorban hazájukat, miközben kérdés az is, hogy a háborúban újonnan elfoglalt kelet-ukrajnai területeket Putyin kikkel népesítené be és építené újjá.

Oroszország történelme folyamán már többször volt karanténban – abban bízhat, hogy ezt előbb-utóbb eddig mindig feloldották.

Magyarország: hiányzik a B-terv

Magyarország gazdasági modelljének egyik legfontosabb fundamentuma az energiaintenzív ipari ágazatokat („akkumulátor! akkumulátor!”, ahogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter mondta) maximálisan kiszolgáló orosz energia, ami a magyar lakosság ellátása és a hazai klímastratégia végrehajtása szempontjából is nélkülözhetetlen molekulákat (földgáz) és infrastruktúrát (nukleáris energia) jelent az átmenet, illetve a karbonsemlegesség korszakában. (Erről egyébként az előző G7 Holnap – Energia című sorozatunkban volt szó.) Magyarország energiafüggősége Oroszországtól azért is drámai, mert

az ellátásbiztonsági kockázatokat alábecsülve a hosszútávú gazdasági stratégiánkat, jövőnket erre az együttműködésre építettük fel.

Nincs nagyon B-terv.

A kormány egyelőre sikerrel védte meg a Barátság vezetéken keresztül érkező kőolajbeszerzési forrást, de nagy a nyomás, hogy a csőrendszer déli részén fekvő országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország) is váljanak le róla. Bár a szankciók a földgázra és a nukleáris együttműködésekre nem terjednek ki, a Paks 2 projekt kérdőjeleinek a száma is szaporodott. A Roszatom ugyan elkerülte a szankciós listára kerülést, de a pénzügyi hátteret biztosító VEB érintett, és nem fér hozzá a SWIFT-rendszerhez.

Magyarországon és Oroszországban a kölcsönös befektetések aránya nem jelentős, de van néhány cég (a zászlóshajók: Mol, Richter, OTP), melyek a szankciók ellenére –  több ezer nyugati céggel szemben – maradtak az országban, és próbálják a működésüket folytatni. A magyar turizmus viszont komoly fizetőképes keresletet vesztett.

A magyar gazdaságra a legsúlyosabban a háború közvetett hatásai jelentenek veszélyt: az energiaárak további emelkedése, az infláció, illetve nyitott gazdaságként Magyarországnak főként arra kell figyelnie, hogy befektetői – főként Németország – hogyan birkóznak meg ugyanezekkel a problémákkal.