Idősebbek még emlékeznek rá, hogy a múlt század nyolcvanas éveinek végéig hazánk Oroszország (vagyis a Szovjetunió) legnagyobb élelmiszerellátói közé tartozott. Évente 2-3 millió tonna búzát és kukoricát, valamint 1,0-1,2 millió tonna húst adtunk el, jellemzően kétoldalú kereskedelmi egyezmények keretében. A mezőgazdasági nyersanyagokért cserébe kőolajat és földgázt vásároltunk a Szovjetuniótól. Mind a kivitel, mind a behozatal konvertibilis devizaalapú volt, jellemzően nullszaldós egyenleggel.

A gabonán és húsféléken túl évente még további félmillió tonna zöldséget, és ugyanennyi gyümölcsöt exportáltunk a térségbe, igaz e tételek elszámolása már rubelalapon történt. A KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa^*A régió szocialista országainak gazdasági együttműködési szervezete 1949 és 1991 között. ) és a szovjet birodalom szétesése után a magyar kivitel a nyolcvanas években megszokott szint egytizedére zuhant, mert Oroszország konvertibilis deviza híján csak rubelben tudott fizetni, amiért viszont semmit sem lehetett vásárolni. 

A leépülés korszaka: 1991-2001

Az egykori Szovjetunióban még az alapvető fontosságú élelmiszerekből is  szűkös volt az ellátás, ezért az állam évente 20-22 millió tonna gabonát,  2,0-2,2 millió tonna húst és 3-4 millió tonna zöldséget, gyümölcsöt importált, hogy lakossága élelmiszerellátását legalább szerény szinten biztosítani tudja. A Szovjetunió felbomlása utáni években Oroszország mezőgazdasága pillanatok alatt bezuhant, érintve a szektor minden fontos ágazatát.

Az állatállomány és ebből kifolyólag  a hús- és tejtermelés egy évtized alatt olyan drasztikus mértékben csökkent, hogy

az ezredfordulóra Oroszország állati termékekből a világ legnagyobb importőrévé vált.

Évente 3-4 millió tonna marha- sertés- és baromfihúst, több millió tonna  tejterméket (sajt, tejpor, vaj) vásárolt külföldről. Legnagyobb élelmiszer-szállítója évtizedeken át az Európai Unió volt, de a kétezres évek végétől Brazília, Argentína, USA egyre markánsabban szorította ki az uniós exportőröket az orosz piacról, közöttük a magyar beszállítókat is.

2000 és 2014 között hatalmas ütemben nőtt Oroszország agrárkülkereskedelme, a csúcsot 2013-ban érte el 53 milliárd dolláros forgalommal. Ebből a behozatal 38 milliárd dollárt, a kivitel 15 milliárd dollárt tett ki. A kivitelben a gabonák domináltak, azon belül az étkezési- és a takarmánybúza. A klimatikus viszonyok kedvező irányú változását kihasználva (felmelegedés) a termelők nagy ütemben növelték az olajos magvak (szójabab, napraforgó) és a kukorica vetésterületét. A bővülő termelésnek köszönhetően Oroszország a kalászos gabonák mellett ma már kukoricából és növényi olajokból is fontos szereplője a világ agrárpiacának.

Agrárpolitikai koncepcióváltás a krími háború után

A másfél évtizeden át tartó dinamikus agrárkülkereskedelmi forgalombővülés 2014-ben külpolitikai-katonai események miatt megtört. A Krím-félsziget elfoglalása és annektálása miatt az USA és az Európai Unió is gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot, mire válaszul Putyin beviteli tilalmat léptetett életbe az ellenük szankciót alkalmazó országokból származó agrártermékekre. Ez a döntés belpolitikai szempontból hibásnak bizonyult, mert súlyos élelmiszerdrágulást és ellátási zavarokat okozott szerte az országban, de különösen a nagyvárosokban (Moszkva, Szentpétervár).

Tanulva az esetből, az orosz kormány jelentősen változtatott addigi, passzív szemléletű agrárkülkereskedelmi politikáján. Új koncepciójának lényege:

biztonságos élelmiszerellátás garantálása belföldi termelésből

az önellátás magasabb szintre emelése révén. Az importfüggőség csökkentése céljából Putyin 2014 őszén a mezőgazdasági termelés gyors ütemű fejlesztésére tett ígéretet, melyet konkrét lépések követtek.

Az agráriumnak nyújtott támogatások mértékét a korábbiak többszörösére emelték, állami fejlesztések indultak a vidék szállítási- és raktározási infrastruktúrájának jobbítása céljából. 2015-ben az orosz termelők közel 4 milliárd dollárnak megfelelő támogatáshoz jutottak, a támogatási összeg azóta is emelkedik, mértéke 2021-ben elérte a 6 milliárd dollárt. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az orosz agrártermelés évi 1 százalék körüli üteme, 2,5-3,0 százalékra emelkedjen az évtized végére.

E támogatási program, melynek fő eleme hitelkamat-támogatás, hatékonynak és sikeresnek tekinthető. A gabona, az olajos mag, a sertés- és baromfihús-termelés volumene látványosan emelkedik. 2020-ban gabonából már 133,5 millió tonnát, ezen belül búzából 85,9 millió tonnát termelt az orosz mezőgazdaság, sertéshúsból pedig elérte a 4 millió tonnát. A brojlercsirke termelés felfutása egyenesen imponáló. Putyin hatalomra kerülése idején (2000) a vágócsirke-termelés nem érte el az egymillió tonnát, az ország baromfihúsból jelentős (évente egy, másfél millió tonna) importra szorult  2020-ban a csirkehús-termelés már meghaladta a 4 millió tonnát, mellyel Oroszország a teljes hazai keresletet fedezni tudja.

Az állatállomány bővülését célzó, a hústermelést kiemelten támogató intézkedéseknek köszönhetően néhány éven belül jelentősen csökkent Oroszország élelmiszerimport-függősége.  Míg 2010-2014 között az összes belföldi fogyasztás 40%-át import eredetű élelmiszerek biztosították, addig 2020-ban már kevesebb, mint 25%-át.

Komoly behozatali igény csak a zöldség-gyümölcsfélék esetében maradt meg,

itt ma is 70 százalék feletti az import aránya az ellátásban. Ez azonban érthető, mivel számos zöldség- és gyümölcsféle éghajlati okokból gazdaságosan nem termelhető meg az országban. 

Az agrárkülkereskedelmi adatok is visszaigazolják az új agrárpolitika pozitív eredményeit. 2017/2018-ban Oroszország a világ legnagyobb búza exportőre lett, megelőzve az évtizedeken át legnagyobb szállítónak számító Egyesült Államokat.
Az orosz gabonakivitel az utóbbi években megközelíti az 50 millió tonnát, melynek háromnegyede búza (2015 és 2021 között éves átlagban 37 millió tonna orosz búza került a világpiacra), a többi takarmányozási célú kalászos gabona (árpa, rozs) és kukorica. A megugró gabonakivitel és a csökkenő húsimport egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy napjainkra az agrárkülkereskedelmi deficit néhány milliárd dollárra csökkent. 2021-ben az orosz agrárexport a hal és halászati termékekkel együtt elérte a 30 milliárd dollárt, külkereskedelmi egyenlege majdnem nullszaldós lett.

Termelési potenciálja az óriásoké, teljesítménye a törpéké

Oroszország ugyan a Föld legnagyobb országa, területe 17,1 millió négyzetkilométer, de a mezőgazdasági hasznosításra alkalmas terület mindössze 214,3 millió hektár, ami az összterület 12,5 százaléka. Ennek is nagy hányada (92,3 millió hektár) gyenge minőségű legelő, míg a szántóterület jelenleg 122 millió hektár egy 2020-as adat szerint.
Részben a klímaváltozás kedvező hatása miatt (a felmelegedés következtében északabbra tolódik a gazdaságos termelés határa), részben a jövedelmező gabona és olajos mag termelés miatt újabb és újabb legelőket vonnak be szántóművelésbe. Mezőgazdasági területe komoly termelési potenciált jelent globálisan is, az igazán nagyok közé tartozik. Az Európai Unióban például 173 millió hektár, Brazíliában 264 millió hektár, Argentínában 108 millió hektár, az USA-ban 373 millió hektár mezőgazdasági termelésre alkalmas terület van.

Az óriási termelési potenciál azonban mindmáig kihasználatlan.

A mezőgazdasági termelés jellemzően extenzív, az egy hektárra jutó megtermelt érték mindössze 380-400 USD, az EU átlaga ezzel szemben 3000 USD/ha körül van, ezen belül Hollandia toronymagasan az élen 16 ezer USD/ha termelési értékkel.

Az orosz mezőgazdaság jelenleg 160-180 millió fő ellátását tudja biztosítani, de megfelelő érdekeltség esetén 400-500 millió ember szükségletét is képes lenne néhány évtizeden belül megtermelni. A fajlagos hozamok nemzetközi összevetésben alacsonyak. A búza termésátlaga alig haladja meg a 3 tonnát, a kukorica 5 tonna körül, a napraforgómag hozama 2 tonna alatt van.

Könnyen lehetne a duplája is, ahogy ez az Oroszországban működő külföldi tulajdonú és irányítású agrárvállalkozásoknál már jellemző hozamszint.

Nagybirtokok uralják az orosz sztyeppét

A szovjet érában Oroszországban csak kollektív gazdaságok (szovhozok és kolhozok) létezhettek, a föld 100%-ban állami tulajdonban volt. 1990-ben, még Gorbacsov idejében törvényt hoztak a paraszti gazdaságokról, amely lehetővé tette a magántulajdonlást a mezőgazdaságban. Az állami földek tartós használatra a kolhozok jogutódjaihoz kerültek (agro-coops). Kevésbé meglepő módon az egyéni gazdálkodás iránt csekély volt az érdeklődés, mert

a kolhoztagok nem akarták elveszíteni a tagsággal járó kedvezményeket.

Mint ingyenes egészségügyi ellátás, nyugdíj, foglalkoztatási kötelezettség, stb.

Többek között ezek miatt is a nagyüzemi gazdálkodás dominál az országban. Nagy és még nagyobb (10 ezer ha feletti) agrárgazdasági társaságok művelik a földterület 75%-át, egyéni gazdaságok csak a 13%-át, míg a földek 12%-a háztáji művelésben van. Nagyüzemekben termelik a gabona- és az olajos magvak 80%-át, a cukorrépa 75%-át, ugyanakkor a zöldség- és gyümölcstermelésben a háztáji gazdaságok vannak meghatározó pozícióban, közel 90%-os részesedéssel. Hasonlóan ők termelik meg a tej 48-50%-át, a hús 50-52%-át.  A háztáji termelés súlya azonban az elöregedéssel párhuzamosan egyre csökken, ahogy az Magyarországon is megfigyelhető volt az elmúlt három évtizedben. A hús-, a tej-, és a tojástermelés Oroszországban is  trendszerűen tevődik át a nagyüzemekhez.

Orosz sajátosság az ún. Mega-Multi-Farming-projektek létezése. Orosz kőolaj-, földgáz-, ásványi anyagok kitermelésével, ipari termeléssel foglalkozó nagyvállalatok a dolgozóik és a helyi lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében agrártermeléssel is foglalkoznak. A 200 legnagyobb, elsődlegesen nem agrártermelésre szakosodott nagyvállalkozás jelenleg

14 millió hektáron gazdálkodik szerte az országban.

Rajtuk kívül olyan óriás agrárcégek , mint a Prodimex, az Agro-Invest,  a Fosagra, a Glencore, külön-külön is több százezer hektáron, a legmodernebb technológiával felszerelve gazdálkodnak Oroszország legjobb minőségű földjein.

Mint minden modern társadalomban, így Oroszországban és mind nagyobb gond a belső migráció, a falvakból a városokba történő elvándorlás. A Szovjetunió felbomlása idején (1991) 26,3 millió fő dolgozott a mezőgazdaságban, az ezredforduló táján 10 millió, 2020-ban az összes foglalkoztatott 4,5 százaléka, kevesebb, mint 5 millió fő.

Számuk minden bizonnyal tovább fog zsugorodni, mivel az orosz agrártermelést uraló nagy részvénytársaságok kevés kézimunka-erőt igénylő, extenzív növénytermelést folytatnak, ahol a legmodernebb, nagy kapacitású technikával, gépekkel felszerelve dolgoznak. A szántóföldi zöldségtermeléssel, intenzív kertészeti kultúrákkal nem foglalkoznak, mezőgazdasági munkahelyeket akkor sem teremtenének, ha áttérnének az intenzív gazdálkodásra.

Orosz műtrágya nélkül átmenetileg csökkenne az európai gabonatermelés

Az európai gazdák, beleértve a magyarokat is, már jóval az orosz-ukrán háború kitörése előtt szembesültek a műtrágya-árrobbanás okozta kellemetlenségekkel. A földgáz árának elszabadulása miatt a nitrogén tartalmú műtrágyák előállítási költsége néhány hónap leforgása alatt a háromszorosára emelkedett. Ezért sok európai gyártó átmenetileg leállította a termelést, gondolván ilyen drága műtrágyára nem lesz kereslet.

Oroszország ukrajnai katonai inváziója tovább gerjesztette a spekulációt, elindítva újabb drágulási hullámot a műtrágyapiacon. 2020 tavaszán a Magyar Nitrogénművek még 50-60 ezer Ft/ tonna áron kínálta legjobb vevőinek a pétisót, egy évvel később 200 ezer Ft felett. 2022 tavaszán már 250 ezer Ft-ért is nehéz volt hozzájutni a termés mennyiségét alapvetően meghatározó nitrogén-műtrágyához. Az elképesztő drágulás egyik oka

az európai piacokra irányuló orosz műtrágyakivitel felfüggesztése.

Az EU tagállamok ugyanis évente 2,5-3,0 millió tonna műtrágyát importálnak Oroszországtól, köztük Magyarország is, amely éves szükségletének 10-15 százalékát szerzi be orosz gyártóktól.

Bár az európai termelési kapacitások elegendőek lennének az uniós gazdák műtrágya-igényének fedezésére, a csökkenő felhasználás miatt több gyár is beszüntette termelését az elmúlt években. Az EU egyre szigorúbb környezet- és talajvédelmi előírásokat vezet be, limitálja a nitrogén-tartalmú műtrágyák egységnyi területre kiszórható mennyiségét, amit szigorúan ellenőriz. A környezetvédők nyomására a műtrágyafelhasználás bizonyosan nem fog növekedni a következő években. Nem csak a környezetvédelmi előírások, hanem a műtrágyák drágulása miatt is, ami olyan mértékű, hogy egy bizonyos hozamszint felett kétségessé teszi a pótlólagos ráfordítások megtérülését.

Konklúziók

Az orosz mezőgazdaság “ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik. Az agrártermelés növekedési üteme a szokásos évi 1 százalékról 2,0 – 2,5 százlékra emelkedett a krími háború utáni években.

Az önellátás megteremtését célzó – 2014-es – orosz kormányzati intézkedések sikeresnek bizonyultak, az élelmiszer-importfüggőség rövid időn belül jelentősen csökkent, s ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági kivitel erőteljesen nőtt. A 2017- 18-as szezon óta Oroszország búzából a világ legnagyobb exportőre,

40 millió tonnát meghaladó mennyiséggel.

Mindezek mellett az orosz mezőgazdasági potenciál kihasználtsága igen alacsony, a lehetőségek 30-40 százaléka körül van. Oroszország a jelenlegi 150-160 millió helyett 400-500 millió ember élelmiszer-szükségletét is meg tudná termelni.

A hatalmas agrárexport-potenciált Putyin tudatosan stratégiai fegyverként fogja használni a jövőben. Elsősorban a Közel-Kelet és az Észak-Afrika országait, lakosságát tudja sakkban tartani a búzafegyverrel.

Európa élelmiszerbiztonsága eddig sem függött és a jövőben sem fog függni orosz mezőgazdasági- és élelmiszeripari termékektől. Ugyanakkor az orosz műtrágya-szállítások tartós leállítása uniós tagállamokba okozhat átmeneti csökkenést az európai gabona és  olajos mag termelésben.

A G7 Holnap Oroszország nélkül? sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.