Magyarország a jövőben nem vétózhatna, ha Macronék át tudják nyomni az EU átalakítását

Az Európai Unió még a héten megpróbálja áttolni az Orbán Viktor vezette ellenállókon az Oroszországgal szembeni olajembargót, a szivárogtatások szerint egy újonnan felállított energiaalapból akarják kompenzálni Magyarországot, hogy ne vétózzák meg az új szankciós csomagot. Közben azonban megélénkültek azok a föderalista törekvések, amelyek részben éppen azt célozzák, hogy hosszú távon ne tudjanak a tagállamok vétóval fenyegetni, és a konszenzusos helyett a többségi döntéshozatal nyerjen teret az uniós politikában.

A tervet az Európai Parlament (EP) mellett a nagyok közül Franciaország, Olaszország és a merkelihez képest sokkal inkább már a Scholz féle német vezetés is támogatja, és az alapszerződést is átírnák. Ehhez azonban teljes konszenzusra lenne szükség, a terv ellen pedig nem csak a magyar kormány tiltakozik, 13 másik uniós tagállam azonnal jelezte fenntartásait.

Az állampolgárok véleménye helyett a kormánypárti holdudvar álláspontját kapták

Az alapszerződés átírásának tervét a föderalisták egy olyan kezdeményezés politikai eltérítésével próbálják keresztülvinni, ami elvileg pont az EU demokratikusabbá tételét és az emberek jobb bevonását célozta volna. A Konferencia Európa jövőjéről (Conference on the Future of Europe – CoFoE) nevű gigaprojekt 2021 márciusában indult azzal a céllal, hogy az európai polgárok aktív részvételével érdemi párbeszéd kezdődjön az EU jövőjéről. Erre létrehozott digitális platform, több ezer rendezvény, polgári vitacsoportok és nagy plenáris konferenciák szolgálták a deklarált célt, hogy bárki, magánemberek, civil szervezetek vitassák meg kontinens szerte az európai integráció jövőjét. Az volt az ígéret, hogy a megfogalmazott ajánlások megvalósításáért ezután az EP, a Tanács és az Európai Bizottság fog lépéseket tenni.

A több mint egy éven át tartó monstre sorozat a világjárvány árnyékában kisebb figyelmet kapott, mint azt előzetesen remélték, azon végül a 450 milliós népességű EU-ban 680 ezren vettek részt. Tagállamonként elég eltérő volt az érdeklődés. Miközben a magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy az összes tagállam közül Magyarországon volt részarányosan a legerősebb az aktivitás a polgárok részéről, információink szerint több helyen szinte vadászni kellett az eseményekre a résztvevőket, miközben az elvileg az állampolgárok jobb bevonását célzó projektre a politika is rárepült:

az ajánlásokat megvitató magyar nemzeti polgári vitacsoportot például a kormányközeli Nézőpont Intézet, az Alapjogokért Központ és a Századvég Alapítvány is szervezett,

betették a rendezvények közé a Budapesti Demográfiai Csúcsot (házigazdája az akkor még családügyi miniszter Novák Katalin volt), de tartottak budapesti rendezvényt a tízéves Alaptörvényről és “a politikai akaratképzés kiszervezése a demokratikus intézményekből az NGO-k részére” címmel is.

A konferenciasorozat így több helyütt a versengő politikai narratívák újabb terepévé vált, de nem csak a jobboldal igyekezett a saját értékeit hangsúlyosabban megjeleníteni. A rengeteg rendezvény alapján megfogalmazott ajánlást az uniós intézmények voltak hivatottak becsatornázni a politikába. Ennek folyamata azonban a transzparencia ígéretével szemben elég átláthatatlanra sikerült, ez tovább bonyolította a helyzetet. Már az is jelentős nézetkülönbségekre utalt, hogy az eredetileg márciusra összeállítani kívánt összegző jelentést végül csak hétfőn, az Európa Napon adták ki. Emögött sajtóinformációk szerint leginkább az Európai Parlament, illetve a Bizottság és a Tanács közötti háttérben zajló birkózás állt.

Az EP április végén kilenc nagy témakörben 49 javaslattervezetet fogadott el, melyek között a klímapolitika erősítésétől az EU-s választójogi korhatár 16 éves korra való leszállításán át az összeurópai népszavazások kezdeményezéséig nagyon sok minden szerepel. A kritikák szerint az EP több pontban a saját intézményi érdekeinek megfelelően instrumentalizálta a “népgyűléseket”, így például a nép hangjára hivatkozva azt követelik, hogy az övék legyen a végső szó az uniós költségvetést illetően, önállóan kezdeményezhessenek európai jogalkotást, és átvinnék a közös európai pártlistákat és a bizottsági csúcsjelölti rendszert is.

“Az Európa jövője konferenciasorozat az intoleráns és erőszakos véleményhegemónia színjátéka volt” – mondta Gál Kinga, a Fidesz európai képviselőcsoportjának az elnöke az EP javaslatokat kommentálva, egy lengyel kormánypárti EP-képviselő pedig “az EU Patyomkin-falujának” nevezte a konferenciasorozatot, ami szerinte csak a “központosított föderalista projekt” érdekeit szolgálja. A jobboldali szuverenisták attól tartanak, hogy az európai intézmények a későbbiekben a záródokumentumban megfogalmazott irányelvekre fognak hivatkozni, és a tagállami hatásköröket elvonó majdani döntéseiket azzal fogják magyarázni, hogy csak az európai polgárok akaratát hajtják végre, miközben valójában egy eredetileg jobb sorsa érdemes nem reprezentatív véleménynyilvánítás rengeteg felmerülő javaslata közül szemezgetnek önkényesen.

Felmerül az alapszerződés újraírása

Ezeket az aggodalmakat idáig igazolni látszanak a talán legnagyobb téttel bíró kérdés, az Európai Tanácsban a tagállamok közötti konszenzus helyett a többségi döntéshozatalra való átállással kapcsolatos megszólalások. A konszenzuskötelezettséget régóta bírálják amiatt, hogy az Európai Unió ennek köszönhetően nem elég hatékony a közös döntéshozatalban, és azért is, mert a vétóval való fenyegetés lehetősége miatt Európa kiszolgáltatott a problémásnak gondolt tagállamokkal, mint most például Magyarországgal szemben. A tanácsi konszenzus ugyanakkor a minden tagállamnak formálisan érdemi beleszólást biztosító politikai struktúrának az alapja, változtatni rajta csak az EU-s alapszerződés újraírásával lehetne. Ennek a politikai realitása csekély, hiszen ahhoz minden tagállam egyetértése lenne szükséges.

Az EP által elfogadott záródokumentum az európai polgárok véleményére hivatkozva ennek menne neki. Ez azt követeli, hogy az Európai Tanácsban minden fontos területen vezessék be az idáig csak bizonyos szakpolitikai kérdésekben elegendő minősített^*Ehhez a 27-ből legalább 15 olyan tagállam támogatása szükséges, melyek össznépessége eléri az EU népességének 65 százalékát többségi döntést, és írják át az alapszerződést. A dokumentum ellen máris 13 uniós tagállam fejezte ki a tiltakozását egy közös non-paperben. A tiltakozók (Dánia, Svédország, Finnország, Lengyelország, Csehország, Horvátország, Szlovénia, Bulgária, Románia, Észtország, Lettország, Litvánia és Ciprus – figyelemre méltó, hogy Magyarország nincs benne a körben, pedig tartalmilag a magyar kormány legalább ilyen éles kritikát képvisel a kérdésben) az észak- és kelet-európaiak, akiket méretük miatt is különösen súlyosan érintene, hogy elveszthetik az egyik legfontosabb politikai fegyverüket, és a mainál is jobban alárendelődhetnek a nagyoknak, mindenekelőtt a német-francia tengelynek.

Az új alapszerződés egyik hangos támogatója Guy Verhofstadt, a CoFoE liberális elnöke. Ő a héten arról beszélt, hogy nem tud elképzelni olyan helyzetet, amiben a Tanács, a Bizottság vagy a Parlament azt mondja, hogy nem követik a polgárok javaslatait – Alberto Alemanno, a közösségi jog professzora szerint ugyanakkor a megfogalmazott javaslatoknak csak a 12 százaléka igényelné az EU-s alapszerződés átírását. Korábban a Bizottság nem támogatta, hogy egy eleve vesztesnek ígérkező harcot bevállalva próbáljon meg keresztülerőszakolni egy új alapszerződést, Von der Leyen bizottsági elnök most azonban diplomatikusabban azt jelezte, hogy azt elviekben kész támogatni, ha ez kell a konferencia javaslatainak átültetéséhez.

A legerősebb tagállamok vezetői közül a frissen újraválasztott Macron francia elnök, Mario Draghi olasz miniszterelnök és némileg óvatosabban Scholz német kancellár is támogatja az új alapszerződés ötletét.

Macron politikai identitásának magja a föderálisabb Európa ígérete, olyannyira, hogy a napokban a francia képviselőválasztásra készülő pártját is átkereszteltette Renaissance-ra, ami a ‘19-es EP-választáson volt a macronista lista neve. Valójában maga a Konferencia Európa Jövőjéről projekt is Macron ötlete volt eredetileg. A francia elnök hétfőn Strasbourgban a konferencia záróeseményén tartotta meg beszédét, melyben, bár túl sok konkrétumot nem említett, de nagy vonalakban vázolta elképzelését az európai jövőről. Ebben az alapszerződés gyors átírása ellen tiltakozó 13-nak is üzenve a francia államfő ismét kiállt a többsebességes Európa mellett, mondván, nem kell mindenkinek részt vennie az erősebb integrációban. Tavaly év végéig ennek Merkel és a német külpolitika volt a legnagyobb akadálya, a decemberben hivatalba lépett Scholz kancellár azonban már a beiktatási beszédében is jelezte, hogy ennek vége, az új német elvi álláspont szerint egyes államok gyorsabb haladhatnak a szorosabb integráció felé, “ha mások még nem készek erre”.

Erősödő német-francia összefogás

Macron Strasbourgból éppen Berlinbe ment, ez volt második ciklusának első, mindig szimbolikus értékkel bíró külföldi útja, ami ezúttal a német-francia tengely és a macroni európai vízió megerősítését célozta. A francia államfő lényegében egy olyan “európai konföderációt” skiccelt fel, amihez anélkül csatlakozhatnának újabb országok, hogy az EU tagállamai válnának. A további EU-bővítést ellenző francia közvélemény mellett ez az ukránoknak azt üzeni, hogy ha meg is kapják a tagjelölti státuszt, abban ne reménykedjenek, hogy belátható időn belül tényleg tagok is lehetnek – Macron most már nyilvánosan is kimondta, hogy ez évtizedekbe telhet. Ehelyett ezt a ma még homályos tartalmú újfajta EU-s partnerséget kínálnák fel nekik, ahogy potenciálisan Grúziának, Örményországnak, Moldovának, de akár a brexitelő briteknek is. Franciaország csak ennyit adna a balkáni tagjelölteknek (Macedónia, Albánia) is, de az ő esetükben Németország határozottabban csatlakozáspárti.

Az európai konföderációs elképzeléseket Scholz óvatosan üdvözölte, Anna Lührmann német Európa-ügyi miniszter pedig ugyancsak támogatja a vétólehetőségek korlátozását. A németek azonban az alapszerződést érintő pontok helyett ezt inkább máshogy oldanák meg. Szerintük már a mostani alapszerződés szerint is lenne mód a közös uniós külpolitikában egyhangú döntéshozatal helyett számos kérdésben a többségi elvre rátérni – azt azonban, hogy ez a gyakorlatban hogy nézne ki, és miként törnék meg az ellenérdekelt tagállamok ellenállását, még nem részletezték. A gyakorlatban egy új uniós alapszerződés tető alá hozatala valóban nem tűnik reálisnak, egyelőre még az sem látszik, hogy az Európai Tanácsban hogy lenne meg az ahhoz szükséges 15 tagállam, ami ahhoz kell, hogy egyáltalán elindítsanak egy ilyen folyamatot – egy majdani elfogadásról nem is beszélve. Az uniós külpolitikában azonban jól érezhető a törekvés, hogy a tagállami blokkolás lehetőségét hosszú távon meggyengítsék. Az aktuális magyar vétófenyegetés tovább katalizálhatja ezt a folyamatot, szándékán kívül ugyanazt az irányt erősítve, amit a Konferencia Európa Jövőjéről politikai felhasználásával képviselnek a föderalista európai szereplők.