Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. január 29. 12:43 Világ

Nagy vita megy arról, hogy be kell-e tiltani a gáztűzhelyeket

New Yorkban 2023 decemberétől kezdve már nem lehet olyan hétemeletesnél alacsonyabb új házat átadni, amelyben földgázt égetnek (a tűzhelyen és/vagy a kazánban). A gáz tiltása a liberális vezetésű kaliforniai településekről indult évekkel ezelőtt, és mára komoly mozgalommá fejlődött, többek között Boston, Denver és Seattle is hasonló úton jár már.

A földgáz használatát alapvetően két okból tiltják be, egyrészt vissza akarják szorítani a fosszilis energiahordozó (közvetlen) használatát, másrészt egészségügyi megfontolások is állnak a háttérben. A Washington Post a napokban közölte egy új felmérés eredményét, amely szerint a gáztűzhelyek jóval nagyobb környezeti terhelést okoznak és egészségügyi kockázatot jelentenek, mint eddig gondolták.

A földgáz, amelynek döntő többsége tulajdonképpen metán – vagyis a kettőt laikus megközelítésben gyakran egynek vesszük -, a sütés-főzés közben egyrészt nem teljes mennyiségben ég el, vagyis közvetlenül metánt jut a levegőbe, amely sokkal erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Másrészt az égés során nitrogén-dioxid is keletkezik, ami magasabb koncentrációban egyértelműen káros a ház lakóinak egészségére.

A szakemberek már jó ideje arra biztatják a háztartásokat, hogy ha tehetik, a gáztűzhelyeket cseréljék le elektromosra (mert bár az elektromos áramot jelenleg még egész nagy arányban szintén fosszilis energiahordozókból, köztük épp földgázból állítják elő, ezek aránya egyrészt a jövőben csökkenhet a megújulókkal szemben, másrészt a nitrogén-dioxid nem kerül a lakás levegőjébe). A friss kutatás szerint a gáztűzhelyek szivárogtatják a metánt, és a szennyezés háromnegyede kikapcsolt állapotban jut a levegőbe.

Amerikában jelenleg a háztartások több mint harmadában, körülbelül 40 millió otthonban főznek gázzal. Az iparág szereplői élesen ellenzik a városok földgázellenes lépéseit, elsősorban a probléma relativizálásával érvelnek: azt mondják, hogy a háztartások metánkibocsátása egyre csökken, és egyébként is elenyésző mértékű a légkörbe kerülő metán teljes mennyiségéhez képest. A gázos szakma ezen kívül azzal érvel, hogy majdnem 30 milliárd dollár további befektetésre kész a szivárgás csökkentése érdekében.

A friss felmérés szerint egyébként a szagelszívót nem használó vagy rosszul szellőző háztartásokban pár perc alatt annyi káros anyag halmozódhat fel a levegőben, amely meghaladja a kültéri egészségügyi határértéket. Az iparág viszont azzal a kritikával vág vissza, hogy a felmérést nem jó módszerrel végezték, a konyhát lényegében műanyaglapokba csomagolták be, amely nem életszerű környezet.

A gázipar legfőbb érve az általános tiltás ellen egyébként az, hogy a gázzal megszűnne az amerikai lakosság választási lehetősége az energiahordozók között, ráadásul pont az olcsóbb, sokak számára kedvezőbb lehetőséget vennék ki a pakliból. A szakemberek viszont arra is rámutatnak, hogy ezúttal is a szegényebb rétegeket sújtó ördögi körről van szó, hiszen ők azok, akik az olcsóbb megoldást, vagyis a földgázt választják, náluk fordul elő többször, hogy a helyiségek nem megfelelően szellőznek, így ők szenvedik el leginkább a levegőszennyezés káros hatásait.

A gáz tiltása és kivezetése tipikusan a demokrata vezetésű településekre jellemző, a republikánus vezetésű tagállamokban, például Alabamában, Kentuckyban és Texasban ezért már olyan állami szintű jogszabályokat hoztak, amelyek meggátolják a városokat a fosszilis energiahordozó elleni fellépésben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi lesz, ha Putyin elzárja a gázcsapot?A piaci gázár elszállna, de még sokáig nem fogyna ki a földgázból az EU, ha odáig fajulnának a dolgok, hogy Oroszország teljesen leállítja az exportját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok és az amerikaiak is remekül keresnek a drága gázon, és ezt magának köszönheti EurópaEurópa alvajáró módján sétált bele az energiapiaci válságba: a hosszú távú kibocsátáscsökkentési célokat tervezgetve nem fordított elég figyelmet a rövidtávú kockázatokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJönnek az amerikai tankerek, megfeleződött a gáz ára EurópábanA növekvő szállítások egyelőre megnyugtatták a piacot, de a folytatás így is kiszámíthatatlan.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ földgáz gáz gáztűzhely légyszennyezés metán nitrogén-dioxid tiltás üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 14. 14:41 Közélet, Világ

Recesszióba taszíthatja Magyarországot, ha életbe lép Trump 30 százalékos vámja

Bár a legtöbben a tárgyalási stratégia részének tartják a fenyegetést, a már érvénybe lépett vámok is erősen visszavetették a hazai gazdaságot.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.

Hajdu Miklós
2025. július 14. 11:00 Közélet

Rég átadták, mégis tovább drágul az M6-os eddig is nagyon költséges utolsó szakasza

Hiába készült már el az autópálya több mint egy éve, és akad forrás az eredeti megállapodás keretein belül, még jó pár milliárdot költhet rá az állam.

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.