A 8. gárdahadsereg a Szovjetunió egyik legendás seregteste volt, amely a kitüntető gárda jelzőjét a sztálingrádi csatában érdemelte ki, majd a második világháborút Berlinnél fejezte be, miután keresztülverekedte magát az orosz sztyeppén, Ukrajnán és Lengyelországon. A hidegháború során végig Kelet-Németországban állomásozott, azt követően viszont feloszlatták.
Története mégsem ért véget, 2017-ben ugyanis az orosz elnök elrendelte az újbóli felállítását, Novocserkasszk központtal. Ez a város Oroszország délnyugati részén található, a rosztovi régióban, egyórányi autóútra az ukrán határtól. Bár 18,5 ezres létszáma elmarad második világháborús elődjétől, így is jelentős erőt képvisel, és az ukrán felderítés szerint fontos szerepet játszik a kelet-ukrajnai orosz(barát) szeparatisták támogatásában. A hadsereg parancsnoka tavaly nyáron állítólag személyesen járt a szakadár térségben, hogy felügyelje az ottani kiképzést, és műveleteket irányítson. Az pedig egészen bizonyos, hogy ha nagyszabású háború tör ki Oroszország és Ukrajna között, abban fontos szerepe lesz a 8. gárdahadseregnek.
Ahogy a Washington Post írja, a hadsereg elnevezésének fontos szimbolikus üzenete volt. Nemcsak a dicsőséges múltat elevenítette fel, hanem kifejezetten a nemzeti szocialista Németország elleni harcra is utalt, miközben az orosz kormánypropaganda felerősítve mutatta be az ukrán szélsőjobboldal megnyilvánulásait, azt sugallva, hogy most is ugyanúgy a nácik ellen kell küzdeni, mint a nagy honvédő háborúban.
Nem ez az egyetlen újjáélesztett neves magasabbegység. Az egyebek mellett 1943-ban Kurszknál harcoló 1. gárda harckocsihadsereget szintén a 90-es években szüntették meg, majd újbóli felállítása után az utóbbi hónapokban azért keltette fel a nyugati hírszerzés figyelmét, mert egyes részeit a Moszkva környéki körleteiből átvezényelték Ukrajna közelébe, Voronyezs környékére. Ez része volt a még az ősz végén elkezdett orosz felvonulásnak, amelynek nyomán mostanra már 120-130 ezer katona állomásozik az ukrán határok közelében.
Ahogy a Wall Street Journal nyugati védelmi tisztségviselőkre hivatkozva írja, az orosz vezetés már egészségügyi alakulatokat is a térségbe irányított. Ez természetesen továbbra sem jelenti azt, hogy biztosan sor kerülne támadásra, az viszont bizonyos, hogy ha harcok kezdődnek, akkor ezek nélkülözhetetlenek. Emellett az is figyelemre méltó, hogy az orosz vezetés néhányszor keltett már feszültséget az utóbbi években az ukrán határok közelében végrehajtott csapatösszevonásokkal és hadgyakorlatokkal, de nagyobb létszámú egészségügyi személyzetet korábban nem vezényelt oda. Vagyis
a mostani készültségi szint páratlan 2014 óta, amikor Oroszország megszállta a Krímet, és támogatást nyújtott a kelet-ukrajnai szakadároknak.
Az orosz kormány tagjai az utóbbi hetekben számtalanszor elmondták, hogy eszük ágában sincs megtámadni Ukrajnát, de olyan követelésekkel léptek fel az Egyesült Államok és a NATO felé a feszültség csökkentése feltételeként, amelyeket az biztosan nem fog teljesíteni. Főleg nem a szövetség csapatainak és katonai infrastruktúrájának visszavonását a hidegháborús vonalra, de Ukrajna NATO-tagságának formális kizárása sem tűnik valószínűnek. (Miközben annak esélye valójában teljesen elhanyagolható.)
Ezt a választ a napokban az oroszok írásban is megkapták, amelyet most behatóan tanulmányoznak, miközben máris kifejezték csalódottságukat az elutasítás miatt. Az utóbbi napokban az ukrán vezetés igyekezett nyugtatni a kedélyeket, de az amerikai kormányzat szerint február közepén könnyen elképzelhető akár egy általános orosz offenzíva is Ukrajna ellen. Egyebek mellett erről beszélt Joe Biden amerikai elnök is ukrán kollégájával tegnap.
A konfliktus ráirányította a figyelmet az orosz hadsereg jelentős fejlődésére, amely eddig sem volt titok, de sokan most kapták fel rá a fejüket. A Szovjetunió széthullása után az orosz hadsereg olyan katasztrofális állapotba került, hogy a 90-es évek közepén az első csecsen háborúban még az ottani lázadóktól is vereséget szenvedett. A 2008-as grúziai háborúban orosz szempontból már sokkal jobb volt a helyzet, de azért így is szemmel látható problémák voltak a felszerelés minőségével, a koordinációval és a kommunikációval, aminek leglátványosabb jele néhány saját repülőgép lelövése volt.
A 2014-es ukrajnai válság során a Krím megszállása zökkenőmentesen ment, de a kelet-ukrajnai harcok során látványos volt az orosz csapatok kommunikációs fegyelmezetlensége. Ahogy Ben Hodges, az Európában állomásozó amerikai csapatok 2014-2018 közötti parancsnoka a Washington Postnak felidézte, szinte minden orosz egységet nyomon tudtak követni, mert fiatal orosz katonák képeket küldözgettek a barátnőiknek olyan szöveggel, hogy „épp most lépjük át a határt”. Hasonló könnyelműség az utóbbi hónapokban már csak elvétve fordul elő.
De természetesen nem csak ez változott, 2014 óta sok új és korszerűsített fegyvert kaptak az orosz csapatok, miközben Vlagyimir Putyin szavai szerint a hadsereg összes parancsnoki beosztásban lévő tagja rendelkezik harci tapasztalattal, míg a légierő pilótái esetében ennek aránya 92 százalék. Ennek magyarázata a szíriai orosz beavatkozás, amely megmentette a szír diktátor rezsimjét, miközben kipróbálták az összes új és korszerűsített orosz fegyverrendszert. Emellett pedig rengeteg tapasztalatra tettek szert egyebek mellett a földi és légi hadműveletek összehangolásában, a parancsnoki lánc Oroszországon kívüli működtetésében, a különleges erők bevetésében és a sebesültek harctéri evakuálásában.
Ahogy korábban írtuk, egy Ukrajna elleni nyílt háborúban az oroszok legnagyobb aduja a várhatóan teljes légi fölény és a távolról indított (rakéta)csapások lennének, ezekre az ukránok nemigen tudnának mivel válaszolni. Ez pedig a földön is gyorsan eldönthetné a harcot, az utóbbi időben érkezett nyugati fegyverek ellenére is.
A probléma inkább a megszállt ország(rész) pacifikálásával lenne, minél nyugatabbra nyomulnának az oroszok, annál nagyobb, hiszen Nyugat-Ukrajnában hagyományosan erős a nemzettudat, míg a keleti végeken ez szinte teljesen hiányzott, legalábbis 2014 előtt. A középső és a nyugati országrészben valószínűleg elég sokan nem nyugodnának csak úgy bele az orosz megszállásba, és 2014 óta több százezren kaptak kiképzést sorkatonaként vagy önkéntes tartalékosként, egy részük pedig harci tapasztalatot is szerzett Kelet-Ukrajnában a szakadárokkal szemben.
Az önkéntesek közül ugyan egyelőre csak azoknak van fegyvere, akik tudtak maguknak vásárolni, de háború esetén a többiek is kapnának a hadsereg készleteiből. Az előbbiek közül máris nemzetközi hírnévre tett szert egy háromgyermekes, 52 éves kijevi piackutató, aki egy tekintélyt parancsoló karabéllyal fegyverezte fel magát.
Ukrainian mom buys powerful hunting rifle, vows to ‘fight for Kiev’ https://t.co/AOtzVyCh4v pic.twitter.com/As9o34kINy
— New York Post (@nypost) January 26, 2022
Ő abban a kijevi 130. területvédelmi zászlóaljban kap kiképzést hétvégente, amelynek néhány tagját tegnap mutatta be riportjában a Washington Post. Igazán sokszínű társaságról van szó, egy 47 éves grafikus például korábban pacifistának tartotta magát, de miután ukránpárti aktivistaként a Luhanszkot elfoglaló szakadárok elfogták és megkínozták 2014-ben, alaposan megváltozott a véleménye. Miután Kijevbe menekült feleségével, jelentkezett az önkéntes zászlóaljba, ahol már egy lövészrajt vezet.
Nem kizárt tehát, hogy az oroszok egy igazi „népi háborúval” találnák magukat szemben, és elég a második világháborúig visszatekinteniük, hogy tudják, ez mivel jár. Nyugat-Ukrajnában az antikommunista partizánok a megérkezése után egyből elkezdtek harcolni a Vörös Hadsereg ellen, az ő rajtaütésük nyomán halt meg az egyik legkiválóbb szovjet parancsnok, Nyikolaj Vatutyin hadseregtábornok is. A térség teljes pacifikálása több évébe került a szovjet hadseregnek, pedig igazán nem válogatták meg a módszereket. Bárhogy is ostorozza az orosz média az ukrán nacionalizmust és ápolja a nagy honvédő háború emlékét, ez nem olyan része a történelemnek, amire szívesen tekintenének vissza, és biztosan nem szeretnék modern kiadásban átélni.
Világ
Fontos