Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. január 17. 15:51 Világ

A nagy boltláncok nem akarnak olyan tejet árulni, amelyet megkötött tehénből fejtek

Németországban a vezető boltláncok sorra jelentik be, hogy bizonyos türelmi idő után nem lesznek hajlandóak olyan friss tejet forgalmazni, amelyet (akár részben) megkötve tartott tehenekből fejnek. A Lidl és az Edeka után az Aldi mindkét ága (Süd és Nord) a hétvégén egyszerre, összehangoltan tudatta, hogy 2030-ig teljesen kivezeti az ebbe a kategóriába tartozó friss tejeket a polcokról.

A lépés mögött egyértelműen a vásárlói igények állnak, a láncok vélhetően így akarnak jó pontot szerezni azoknál a vevőknél, akik egyre jobban figyelembe veszik a termékek származásánál az állatjóléti szempontokat. Márpedig a jelek szerint a láncok egyre nagyobb nyomást érzékelnek ebbe az irányba.

Hasonló törekvések eddig leginkább a tojásnál voltak, a tartásra vonatkozó jelölések (például ketreces vagy szabad) Magyarországon is ismertek. Németországban most kezdik el jelölni a tejes dobozokon a szarvasmarhatartásra utaló kategóriákat, és a négy fokozatból az említett boltláncok a jövőben csak a szabadabb tartást biztosító két besorolást fogják forgalmazni.

A lépésekkel kapcsolatban azonban van pár elég ellentmondásos részlet. Az önkéntes korlátozás ugyanis csak a friss tejekre fog vonatkozni, és azok közül először csak a saját márkás termékekre (hiszen erre van leginkább közvetlen hatása a boltoknak). A tejtermékeknél azonban egyelőre lehetetlennek tűnik a bevezetés, hiszen például egy sajtra vagy joghurtra kivetett hasonló korlátozás aligha lenne kivitelezhető, ebben az esetben a tejipari gyártón keresztül kellene átvinni a kezdeményezést a tehenészetekre.

Másrészt a törekvések ellen a német gazdák szervezetei is tiltakoznak. Az Aldi ugyan azt is bejelentette, hogy a korlátozással egy időben teljes mértékben a helyi termelőknek adja a megrendeléseit, a szakmai szervezetek szerint azonban félő, hogy a szabadabb tartáshoz kapcsolódó többletköltséget nem tudják érvényesíteni az árakban, állami támogatásra pedig jelen állás szerint nem számíthatnak.

Amennyiben a német piac a helyi termelők előtt emiatt beszűkül, a várakozások szerint a tehenészetek nem friss tejnek, hanem feldolgozott termékek gyártóinak fogják eladni a tejet, vagy külföldre szállítják – a német sajtó többek között Kelet-Európát is megfelelő célrégiónak tartja erre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHolnaptól 80 forintos tojásokat tojnak boldogabb tyúkok, megveszed?A vásárlók és az állatvédők nyomásának engednek az élelmiszerláncok, amikor rákényszerítik a tojástermelőkre a ketreces tyúktartás eltörlését. A tojás ára ezzel a kétszeresére nőhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ állatjólét németország tehén tej Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. október 2. 09:03 Világ

A magyar kormánymédia alapján nehéz lenne megérteni, mi történik éppen Svédországban

Bevándorlógettók, vérbosszú és gengszterrap: a svéd hadsereget is bevetnék az elszabadult bandaháborúk megállítására.

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 18:50 Világ

Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról

Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.

Fontos

Fabók Bálint
2023. október 2. 15:03 Adat

Karikó Katalin az első nő, aki kelet-európai állampolgárként tudományos Nobel-díjat kapott

Eddig mindössze három kelet-európai származású nő nyert tudományos Nobelt, közülük Karikó az első, aki megtartotta eredeti állampolgárságát.

Kolozsi Ádám
2023. október 2. 13:39 Élet

„Anyukám mindig meghallgatta a rádióban, hogy ki kapta a Nobel-díjat. Hát most összejött” – mondta Karikó Katalin díja után a G7-nek

A nemzetközi tudományosságban is egészen ritka, hogy az átütő alkalmazási eredmények után alig három évvel valakit a világ legnagyobb tudományos elismerésében részesítsenek.

Pálos Máté Hajdu Miklós
2023. október 2. 04:34 Közélet

Sokkal jobban keres, aki tovább tanul – még több diplomás kellene, mégis felrobbant az iskolaelhagyók aránya

Az érettségi, a szakképesítés és a főiskolai diploma is jelentős bértöbbletet hoz a munkaerőpiacon, a kormány a tankötelezettség leszállításával mégis több ezer fiatalt engedett ki 8 általánossal az oktatási rendszerből.