Egyelőre semmilyen eredményt nem hoztak ezen a héten az Oroszország és az Egyesült Államok, illetve a NATO közötti tárgyalások az előbbi által igényelt biztonsági garanciákkal kapcsolatban, így várhatóan egyelőre nem csillapodik az orosz csapatok Ukrajna határához vezénylésével kialakult feszültség. Nagy kérdés, hogy mi jön ezután, és bár a NATO főtitkára szerint pozitív jel, hogy az oroszok nyitottak a párbeszéd folytatására, meglepő lenne, ha beérnék újabb tárgyalásokkal.

Az orosz követelések szerint a NATO-nak le kellene állítania az újabb tagállamok felvételét, és a katonai infrastruktúráját – különösen a rakétaelhárító rendszereket – vissza kellene vonnia az 1997-es, a keleti bővítés kezdete előtti állapotába. Ez azzal lenne egyenértékű, hogy védtelenül hagyja az összes közép-kelet-európai NATO-tagot egy hirtelen agresszióval szemben; nem véletlen, hogy az Egyesült Államok határozottan visszautasította az orosz igényeket.

Elképzelhető persze, hogy a NATO-erők visszavonását csak alkualapként dobták be az oroszok, és igazából nem akarnak többet, mint garanciákat kapni arra, hogy Ukrajnában ne változzon a jelenlegi helyzet, szóba se kerülhessen az ország felvétele a NATO-ba. Mivel azonban ez eddig sem volt reális, jó eséllyel többről van szó. Hogy így van-e, azt valószínűleg a tél végéig megtudjuk. Az oroszok ugyanis aligha akarják vesztegetni az időt, hiszen százezernyi katona ukrán határok melletti felvonultatása egyrészt költséges, másrészt a csapatok morálja is romlik, ha heteken-hónapokon át hazai körleteiktől távol, tétlenül kell várakozniuk a tél közepén. Emellett a gázszállítások miatt is mostanában a legerősebb Oroszország helyzete, a kiélezett ellátási helyzetben és elszállt árak mellett nem sok európai politikusnak van kedve keménykedni az oroszokkal. A fűtési szezon elmúltával viszont ez már sokkal kevésbé lenne akut probléma. A tavaszi olvadás ráadásul nehézzé is tenne egy nagyszabású hadműveletet Ukrajnával szemben.

A nagy kérdés, hogy erre tényleg elszánják-e magukat, az viszont biztos, hogy katonai képességeik megvannak hozzá. Egy igazán nagyszabású hadművelethez az eddig felvonultatott, valamivel több mint 100 ezres haderő valószínűleg kevés, de a Bloomberg elemzése szerint tíz nap elég az oroszoknak, hogy erről a szintről elérjék az általános offenzívához szükséges haderő-összpontosítást. Egy újév körüli ukrán helyzetjelentés szerint az oroszoknak 52 zászlóaljszintű egységük volt az ukrán határ közelében, és az ukrán értékelés is kitért arra, hogy egy-két hét alatt ez a szám jelentősen tovább növelhető.

Mivel az amerikai kormány szerint egyértelmű az orosz támadás veszélye, az utóbbi időben sok cikk született arról is, hogy mennyi esélye lenne Ukrajnának egy háborúban. Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert ez attól függ, hogy milyen lenne az a háború: hasonló a 2014-eshez, vagy Oroszország bármifajta visszafogottság nélkül, teljes nyíltsággal és erejével támadna?

A kérdést az utóbbi esetben könnyű megválaszolni: semmi esélye nem lenne Ukrajnának. Pedig az ukrán haderő sokkal jobb állapotban van, mint 2014-ben, amikor a papíron 120 ezres hadseregének nagy része harcra teljesen alkalmatlan volt, sok légvédelmi berendezés és harckocsi üzemképtelennek bizonyult, és például az elvileg 46 gépet számláló MiG-29 repülőflottából is mindössze négy volt repülésre alkalmas állapotban. Ahogy a Bloomberg nemrég írta egy ukrán elemzőre hivatkozva, ma már a 205 ezres hadsereg nagy része ténylegesen bevethető, és a felszerelés döntő része is működőképes – csak éppen nagyon elavult.

A 2014-es harcok idején is meg lehetett figyelni az interneten terjedő beszámolókból és képekből, hogy az ukrán hadsereg döntő részben hidegháborús harceszközöket vonultatott fel, amelyeket gyakran még csak nem is modernizáltak. Mivel akkor az ellenfélről, a kelet-ukrajnai szeparatistákról is elmondható volt ugyanez, ez nem okozott olyan nagy gondot, az utóbbiakat valószínűleg csak az addiginál masszívabb orosz segítség mentette meg a vereségtől. Nyíltan azonban nem harcoltak az ukránok orosz reguláris csapatok ellen, mert Ukrajna a Krímet lényegében meg sem próbálta megvédeni.

Nyugati, főleg amerikai segítséggel azóta Ukrajna szerzett be néhány korszerű fegyverrendszert, például Javelin páncéltörő rakétákat és török Bayraktar drónokat, amelyek Líbiában és Hegyi-Karabahban is bizonyították harcértéküket páncélozott célpontok ellen. Arra azonban ügyelt az Egyesült Államok, hogy ne adjon el olyan fegyvereket Ukrajnának, amelyek felborítják az addigi erőegyensúlyt, csak arra törekedtek, hogy egy esetleges újabb orosz beavatkozás veszteségeit növeljék.

Az ukrán hadsereg tehát döntő mértékben még mindig a Szovjetunió idején gyártott eszközökre támaszkodik, anyagi korlátok miatt még olyan fegyverekből sem szerzett be eleget, amelyeket belföldön állítanak elő. Pedig 2014 után bevezettek egy elvileg direkt a fegyveres erők fejlesztésére szolgáló adót, ténylegesen azonban ez csak részben valósul meg, másra is költenek ebből a bevételből.

De nem csak a fegyverekkel van baj, az ukrán haderőben golyóálló mellényből sincs elég még a mostani létszám mellett sem, nem is beszélve egy nagyszabású mozgósításról. Emellett valószínűleg az élelmiszer- és lőszerkészletekkel is gondok lennének. A védelmi beszerzések körüli korrupció korábban legendás volt, és vannak arra utaló jelek, hogy ez még mindig nem szűnt meg. Az idei beszerzési tervekben szerepeltek például olyan drága törölközők és elavult sugárzásmérő berendezések, amelyekre egy háborúban aligha lenne érdemben szükség. Igaz, miután egy ellenzéki politikus ezt nyilvánosságra hozta, törölték ezek beszerzését.

Az orosz védelmi költségvetés több mint tízszerese az ukránnak, de túl sok értelme nincs a közvetlen összehasonlításnak, hiszen az oroszok sokat költenek például az atomarzenáljukra és az atom-tengeralattjáróikra, amelyek aligha vennének részt egy Ukrajna elleni háborúban. Ami azonban biztos, hogy bár az orosz hadseregben is még bőven találni hidegháború eszközöket, ma már adottak számukra azok a fegyverek, amelyekkel távolról és a levegőből mérhetnének csapást az ukrán fegyveres erőkre, jelentős saját veszteségek nélkül. Emlékezetes például, hogy néhány éve szíriai célpontokra a Kaszpi-tengerről indított manőverező robotrepülőgépekkel mértek csapást, de az Iszkander ballisztikus rakétarendszer is rendre felbukkan az elemzésekben az oroszok potenciálisan nyerő fegyverei között. És akkor még nem is beszéltünk a nemrég hadrendbe állított hiperszonikus fegyverekről, amelyek valós képességeit időnként vitatják, de ha csak megközelítőleg is hozzák a nekik tulajdonított lépességeket, akkor ezekre az ukránoknak biztosan nem lenne válaszuk.

Nagyon masszív és korszerű ukrán légvédelem híján az oroszok minden bizonnyal képesek lennének a meglévő légvédelmi egységek döntő részének megsemmisítésére, ezt követően pedig már a nem annyira korszerű csatahelikoptereik és harci repülőgépeik is támadhatnák az ukrán egységeket. (Ezért mondják elemzők, hogy többet segítene Ukrajnán néhány száz korszerű vállról indítható légvédelmi rakéta, mint pár Patriot légvédelmi üteg, amelyek olyan nagy értékű céloknak számítanak, hogy a legdrágább rakétákkal vagy öngyilkos drónokkal is megéri likvidálni őket.)

Ebben az esetben pedig szinte elkerülhetetlen lenne a morál összezuhanása és a pánik az ukrán hadsereg soraiban,

mert semmi sem annyira demoralizáló, mint ha egy katona képtelen eséllyel felvenni a harcot. Jól látszott ez a 2020. őszi harcok során Hegyi-Karabahban: miután az azeri drónok – a szinte teljes ellenséges légvédelem kiiktatását követően – éjjel-nappal szabadon vadászhattak az örmény katonákra, a korábban rendkívül elszánt ellenállás összeomlott.

Ilyen hatalmas aszimmetria valószínűleg csak akkor nem alakulna ki, ha az orosz hadsereg az eleve Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadár területekre nyomulna be, majd megpróbálná valamelyest kiszélesíteni ezt az övezetet, esetleg szárazföldi korridort létesítve az annektált Krím irányába. Egy ilyen aránylag visszafogott hadművelet esetén van rá esély, hogy nem következnének nagyon durva nyugati szankciók, így esetleg az oroszok sem adnának bele apait-anyait.

Cserébe viszont nagyobbak lennének a veszteségeik, és nem világos, hogy – a Krím ellátásának megkönnyítésén túl – mennyivel kerülnének közelebb stratégiai céljaikhoz. Hiszen azt ma is nehéz elképzelni, hogy miközben a nemzetközi közösség nem ismeri el a Krím elcsatolását, hogyan lehetne Ukrajna NATO-tag. Ráadásul már egy korlátozott agresszió is növelné a NATO vonzerejét a semlegesség mellett eddig kitartó országokban, leginkább Svéd- és Finnországban, amelyek politikusai már utaltak is erre az utóbbi hetekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégis ki mit akar, és mit érhet el az orosz-ukrán hibrid háborúban?A piac nem árazta be, azaz nem számít Ukrajna orosz inváziójára, a híreket higgadtan fogadta, és valószínűleg igaza is van - szakértő szerzőnk részletes elemzésben járja körül ennek okait.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok és az amerikaiak is remekül keresnek a drága gázon, és ezt magának köszönheti EurópaEurópa alvajáró módján sétált bele az energiapiaci válságba: a hosszú távú kibocsátáscsökkentési célokat tervezgetve nem fordított elég figyelmet a rövidtávú kockázatokra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok háború hadsereg krím NATO Oroszország Ukrajna védelmi kiadások Olvasson tovább a kategóriában