Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. december 1. 12:05 Világ

A svéd média már tükrözi a változást: egyre kevesebben akarnak repülőre szállni

Most már öt éve annak, hogy Svédországban komolyabb általános meggyőződéssé kezdett válni, hogy – elsősorban környezetvédelmi okok miatt – a repülős utazásokat érdemes lenne visszafogni. A Lund Egyetem két kutatója a The Conversationben ismerteti annak a tanulmánynak az eredményeit, amelyben azt nézték meg, hogy a médiatermékekben mennyire érhető tetten ez a társadalmi változás.

A kutatók elsősorban újságcikkeket és képes illusztrációkat vizsgáltak 1950 és 2019 között, és mivel a repülős utak döntő részét a nyaralás-pihenés jellegű utazások adják, ennek kontextusát és narratíváját nézték meg. Az eredmények három korszakra osztják a vizsgált 70 évet. Az ötvenes évek és a kilencvenes évek között a repülős vakációzás még nagyrészt a luxus iránti – egyre inkább kielégíthető – vágy fontos része volt, a kilencvenes évektől kezdve azonban a svéd középosztály mobilitásában átlagosnak mondható jellemzővé vált. A harmadik korszak 2016-tól kezdődött el, ekkortól egyértelművé vált a klímaváltozással való összefüggés, és a médiában a repülést már ennek megfelelően tálalják.

Az éles váltást egyébként nagyrészt az váltotta ki, hogy 2016-ban svéd celebek, újságírók, kutatók és aktivisták sokasága állt ki amellett, hogy ha teheti, akkor nem száll repülőre. Ezek a lépések olyan mértékben uralták el a közbeszédet, hogy általánosan is elkezdték átformálni az utazáshoz való hozzáállást.

A kutatók szerint sokan hibásan értelmezik a jelenséget, amikor azt mondják, hogy a repülést mint szégyenteljes dolgot utasítják el az emberek. Erre utal, hogy a svéd médiában a repülés iránti vágyat továbbra is pozitív értelemben tárgyalják, csak közben nagyon erős lett az a vonal, amely a repülésmentes, lassabb utazási módokat kifejezetten összeköti a környezettudatos életmóddal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ flygskam repülés Svédország utazás üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.

Váczi István
2025. május 18. 06:50 Közélet

Valójában szerencséje van a kormánynak a gazdasággal

Legalábbis ahhoz képest, mintha a mostani helyzet fordítottja alakulna ki, száguldó exporttal és beszakadó fogyasztással.