Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. szeptember 15. 11:12 Világ

Szórják a 700 ezer forintos büntetéseket a külföldi fuvarozócégekre a svédek

A Svéd Közlekedési Hatóság (Transport Styrelsen) azt mondta lapunknak, hogy szeptemberben eddig már 17 alkalommal büntettek meg külföldi fuvarozócégeket azért, mert a kamionos a heti hosszú pihenőidejét a kabinban töltette – valahol Svédországban parkolva.

Sokat írtunk már arról, hogy Európában nagy piaci csata folyik a nyugati és keleti fuvarozók között, és ennek részeként a szabályozás nemrég úgy változott meg, hogy azt sok tekintetben szinte lehetetlen egy keleti cégnek teljesítenie. A svéd példában konkrétan arról a kitételről van szó, hogy a sofőrt a hosszú pihenőre vagy haza kell juttatni, vagy szállást-szállodát kell neki szerezni. Rengeteg olyan kelet-európai társaság van, amely az európai piac egységességét kihasználva a kontinens nyugati felében dolgozik, vagyis a kamiont a sofőrrel együtt hosszabb ideig nyugatra küldi.

Mivel a kamionokban van ágy, és hétköznap lehet is szabályosan benne aludni, eddig bevett gyakorlat volt a kamionosok több hétig, akár hónapokig tartó kiküldetése is. Sok magyar sofőr is dolgozik két- vagy akár négyhetes hazatérési ciklusokban, de a probléma azoknak az uniós cégeknek igazán nagy gond, amelyek jóval távolabb vannak a legfontosabb nyugat-európai fuvarozási piacoktól. Például Bulgáriába vagy Romániába szinte lehetetlen üzletileg értelmes keretek között kéthetente hazajárni egy kamionnal.

A svédek szeptembertől kezdték a gyakorlatban alkalmazni az új szabályt. Ahogy a G7-nek mondta a hivatal, a rendőrség végzi a közúti ellenőrzést, és ha a sofőr 45 óránál hosszabb ideje tölti a pihenőidejét, akkor 20 ezer koronára, azaz majdnem 700 ezer forintra büntethetik. A rendőrség helyben előleget szedhet be, a közlekedési hatóság pedig kivizsgálja az ügyet, és dönt, hogy a teljes összeget behajtja-e. Eddig 17 esetben kért külföldi cégtől büntetéselőleget a rendőrség, a hatóság azonban nem tudta megadni nekünk a cégek listáját, így nem tudjuk, hogy magyarok vannak-e közöttük.

A büntetés kiszabása természetesen nem mentesíti a szabály betartása alól a fuvarozócéget, vagyis a sofőrnek ezen felül is szállást kell biztosítani, és ezt igazolni kell. A szabály kritikusai szerint egyébként ezzel nemcsak az a probléma, hogy drága, hanem az is, hogy elég nehéz kamionnal megközelíthető szállásokat találni, és a járművet a sofőrnek adott esetben magára kell hagyni.

A hatóság azonban újra elmondta nekünk azt, amivel a szabályt Európa-szerte indokolják: közlekedésbiztonsági okokból nem lehet megengedni, hogy nem megfelelően kipihent sofőrök vezessenek az utakon. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a kamionsofőrök idejük nagy részében így is a kabinban alszanak, és ha haza is kell őket hozni, legfeljebb pár napot töltenek otthon, a saját ágyukban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, ahol már üres áruházi polcokhoz vezetett a kamionoshiányAmerikában és Angliában ellátási problémákat okoz, hogy nincs elég teherautó-sofőr. Az utánpótlás hiánya miatt ez idővel Magyarországon is előfordulhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA fuvarozás-vita is arról szól, hogy feljebb tudunk-e kerülni az európai munkamegosztásbanEgyelőre csak az alacsonyabb bérrel tudunk versenyképesek lenni. Az európai integráció sikere múlik azon, hogy el tudunk-e mozdulni az értékesebb munka felé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ büntetés fuvarozás közúti árufuvarozás Svédország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Mészáros R. Tamás
2023. november 28. 04:34 Világ

Makacs jelzálogok és megtakarítások miatt nem hat a kamatpolitika – kérdés, hogy meddig

A korábbi évtized alacsony jelzálog- és kötvénykamatai, a járvány alatti megtakarítások és az iparpolitika is ellentart.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 13:06 Élet

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.