Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 7. 12:47 Világ

Vesztésre áll Kína az ananászháborúban

Mióta Kína nem habozik megmutatni erejét a nemzetközi színtéren, nem számít ritkaságnak, hogy bizonyos termékek importjának korlátozásával, ellehetetlenítésével okozzon kellemetlenséget olyan országoknak, amelyek a pekingi vezetés szerint nem megfelelően viselkednek Kínával szemben.

Erről a legtöbbet az ausztrálok tudnának mesélni, egyebek mellett az onnan származó szén, bor és árpa importját lehetetlenítette el Kína. Egyik esetben sincs kimondott behozatali tilalom, csak éppen a szénnél például hirtelen olyan súlyos minőségi kifogásokat találtak, hogy gyakran a már úton lévő szállítmányokat sem lehetett partra tenni. (Miközben Kínában a szénhiány miatt most éppen bányákat kell újraindítani.)

A Kínai Népköztársaság által saját tartománynak tekintett, de saját magát kormányzó Tajvannak az ananász behozatali tilalmával akart erős jelzést küldeni a kínai vezetés, növényvédelmi megfontolásokra hivatkozva. A dolog azonban ezúttal sem jött be: Ausztrália könnyedén talált más vevőket a szenének, a tajvani ananásztermelők segítségére pedig a belföldi mellett a japán fogyasztók siettek.

A március 1-jén életbe lépett kínai tilalom nyomán valóságos hazafias láz tört ki Tajvanon az ananásztermesztők megsegítésére. Az éttermek egymással versenyezve vettek fel étlapjukra ananászos fogásokat, még a vasúttársaság is az édes gyümölccsel dobta fel az utasok számára kínált egyik készétel-csomagját.

Mivel a termés közel 90 százaléka belföldön talál fogyasztóra, az árak hároméves csúcsra emelkedtek, a termelők nagy örömére. Ebben az is segített, hogy a tavaly a tajvani ananászexportból alig több mint 5 százalékkal részesülő Japán is felpörgette a vásárlásait. Az ottani közélet majdnem ugyanannyira aggódik az egyre határozottabb kínai külpolitika miatt, mint a tajvani, így sokan ott is szimpátiából kezdték el vásárolni a gyümölcsöt. Így idén Japán részesedése már 70 százalék fölé emelkedett az első félévben, miután az importált mennyiség meghaladt a 16,5 ezer tonnát – írja a Bloomberg.

Eddig tehát minden jól alakult a tajvani termelők számára, de azért teljesen nem dőlhetnek hátra, hiszen nem lehet kiszámítani, meddig tartanak ki a szimpátiavásárlások. Különösen Japánban, ahol egyébként a kisebb és kevésbé édes ananászokat kedvelik, amelyek nem jellemzők a tajvani termelésre. Ha azonban Kína nem fúj visszavonulót, nincs más választás, mint alkalmazkodni a kínainál nehezebben kiszolgálható felvevőpiacokhoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa Kína megneheztel, hirtelen gondok lesznek a minőséggelÖtvennél is több teherhajó várja legalább egy hónapja, hogy kirakodhasson kínai kikötőkben összesen 5,7 millió tonna, Ausztráliában kibányászott szenet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ananász diplomácia Kína külkereskedelem Tajvan Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Jandó Zoltán
2024. május 10. 10:14 Adat

Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag

Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.