Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 4. 13:32 Világ

Míg a CBA és a Coop csak szenved, egy lengyel kiskereskedő az ország leggazdagabb embere lett

Ahogy Orbán Viktor idén elismerte, a korábban kijelölt négy közül egy ágazatban egyelőre kudarcot szenvedett a kormány magyar tőkét helyzetbe hozni kívánó törekvése. Míg a bankszektorban, az energetikában és a médiában sikerült megfordítani a 2010-ben még a külföldiek számára kedvezőbb tulajdoni arányokat, a kiskereskedelemben legjobb esetben is csak szinten maradt a magyar tulajdoni részesedés. (De inkább a folyamatos térvesztés áll közelebb a valósághoz.)

A magyar kiskereskedelmi láncok szenvedésének okairól korábban többször is részletesen írtunk, ezt most csak azért hozzuk szóba, mert nagyon érdekes kontraszt látszik Lengyelországhoz képest. Ahogy az egyik helyi gazdasági lap írja, jó esély van rá, hogy a Dino Polska üzlethálózat tulajdonosa lett az ország leggazdagabb embere.

Pedig a lengyel kiskereskedelem sem könnyű terep, hazánkhoz hasonlóan az utóbbi években ott is ütemesen terjeszkedik például a Lidl, a nemzetközi óriások közül pedig jelen van például a nálunk nem aktív Carrefour és Kaufland. (A Tesco nemrég vonult ki az országból.)

Nem olyannak tűnik tehát a helyzet, amikor sikerrel fel lehet építeni egy főleg nem túl nagy alapterületű boltokból álló és kisebb településekre fókuszáló hálózatot, Tomasz Biernackinak azonban a Dino Polskával ez mégis sikerült. A láncnak 2010-ben még csak 111 boltja volt, elsősorban az ország délnyugati részén, míg a júniusi, legutóbbi adatok szerint – miután az első félévben újabb 150-et nyitott – már 1622 egységből áll a hálózat, és már csak az ország keleti részét nem fedi le.

A növekedés ráadásul nemcsak forgalmat, hanem nyereséget is hozott. Az árbevétel a 2014-es alig több mint 2 milliárd zloty után (egy zloty jelenleg 78 forint) tavaly már átlépte a 10 milliárdot, míg a nyereség 66 millióról 644 millióra nőtt.

A Dino Polska részvényeit 2017 áprilisában vezették be a varsói értéktőzsdére, akkor a piac 3,7 milliárd zlotyra értékelte a vállalatot. Mostanra a cégérték meghaladja a 30 milliárd zlotyt, amivel olyan társaságokat előz meg, mint az egyebek mellett a Reserved divatmárkáról ismert LPP vagy a Cyberpunk 2077 videojátékot kiadó CD Projekt.

A vállalat részvényeinek 51,16 százaléka jelenleg is az alapító tulajdonában van, így – a lengyel topmilliárdosok többségével szemben – az árnyékban maradó Biernacki vagyona 15,7 milliárd zloty (1380 milliárd forint). A Forbes lengyel kiadása szerint idén februárban az egyebek mellett építőanyag-gyártó és vegyipari cégekben érdekelt Michal Solowow volt a leggazdagabb lengyel 15,5 milliárdos vagyonnal. Könnyen elképzelhető tehát, hogy Biernacki megelőzte, bár persze közben Solowow is növelhette vagyonát.

A leggazdagabb magyarokat mindenesetre biztosan magasan felülmúlja, hiszen a listát vezető Mészáros Lőrinc vagyonát a Forbes legutóbb 479,4 milliárd forintra, míg a 100 leggazdagabb 2021 című kiadvány 455 milliárd forintra becsülte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa nem érted, hogy a CBA alapítója miért szállt ki, van pár ábránk hozzáNagyon kapaszkodnak a magyar élelmiszerboltok az általános növekedésbe, ez néha sikerül, de néha nagyon nem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÜzleti vaslogika miatt kell a CBA-nak alulmaradnia a Lidl-ékkel szembenA szervezetlenség, a csökkenő piaci súly és a haszon lefölözése lefelé vezető spirálba vitte a magyar kiskereskedelmi láncokat. Elemzésünk a hazai cégek kilátástalan helyzetéről, első rész.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak egészen súlyos trükkökkel tudnak talpon maradni az életképtelen élelmiszerboltokSzürke foglalkoztatás, uzsora, csalás, hálózaton belüli trükközés és lobbi a falusi kisboltokért: a magyar kiskereskedelmi láncok nagy túlélők. Elemzésünk a hazai boltok kilátástalan helyzetéről, második rész.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ dino polska kiskereskedelem Leggazdagabb Lengyelország milliárdos tomasz biernacki Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.