Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. július 8. 17:23 Világ

Évente közel 180 ezer ember hal meg a hőség miatt Európában

Évente nagyjából 5 millió ember hal meg extrém hideg vagy meleg miatt, ami a globális halálozások csaknem 10 százalékát teszi ki egy új tanulmány szerint.

A The Lancet Planetary Health nevű tudományos folyóiratban szerdán publikált kutatás először becsülte meg hosszabb időtávon is az extrém hőmérséklettel összefüggésbe hozható halálozások alakulását 2000 és 2019 között. Bár korábbi tanulmányokban már próbálták megbecsülni a szélsőséges hőmérséklettel összefüggésbe hozható halálesetek számát globális szinten, az új tanulmány eredményei azért is érdekesek, mert a vizsgált időszakban évtizedenként átlagosan 0,26 Celsius-fokkal nőtt a globális átlaghőmérséklet, írja a tanulmányról beszámoló Vice.

A tanulmányból az derült ki, hogy amíg a szélsőséges hőséggel összefüggésbe hozható halálozások száma 0,21 százalékkal nőtt 2000 óta, szélsőséges hideg miatt 0,51 százalékkal kevesebb halálozás történt. Összességében tehát csökkent a szélsőséges hőmérsékletekkel összefüggésbe hozható halálozások száma. A tanulmány előrejelzése szerint ugyanakkor ez a trend nem sokáig marad így. A felmelegedés miatt a hőség egyre több halálos áldozatot szed, és annyian halnak majd meg a meleg miatt, hogy

összességében nőni fog a szélsőséges hőmérséklet okozta halálozások száma.

Yuming Guo, a Monash Egyetem professzora és a kutatás egyik vezetője a kutatás megjelenését követően publikált közleményben azt emelte ki, hogy a tanulmányukban a korábbiakhoz képest sok, 5 kontinens 43 országának adatait használták fel. Így a kutatás elég eltérő éghajlati, társadalmi és demográfiai jellemzőkkel bíró országokat vizsgált, amelyeknek ráadásul az infrastruktúrája és az egészségügyi ellátásának minősége is eltérő volt.

A hőség okozta halálozások megszaporodása már az elmúlt időszak hőhullámairól szól hírek alapján is érezhető. Az Egyesült Államok északnyugati államaiban június végén több százan haltak meg a hőhullámok következtében, de szintén a szélsőséges hőmérséklettel összefüggésbe hozható halálozásokra példa a februári texasi fagy, ami miatt több mint 200-an haltak meg.

A klímaváltozás más hatásaihoz hasonlóan itt is nagy a szórás regionálisan: a szélsőséges hőmérséklethez kapcsolódó halálesetek háromnegyede Ázsiában (évi 2,6 millió haláleset) és Afrikában (évi 1,2 millió haláleset) fordul elő, miközben Európában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában jóval kevesebben halnak meg hőség vagy fagy miatt (835, 174 és 141 ezren évente).

A halálozások túlnyomó többsége minden régióban a hidegnek való kitettség következménye, és a szubszaharai Afrika különösen szenved ettől a jelenségtől. Európában évente nagyjából 657 ezer ember hal meg szélsőséges hideg időjárás miatt, azonban a tanulmányból az is kiderült, hogy ebben a régióban a legmagasabb a hőség miatti lakosságarányos többlethalálozás. A becslés szerint évente 179 ezer haláleset oka a hőség Európában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy hasznot hajtana Magyarországnak a zöld átállásA klímaváltozás megfékezésére irányuló törekvések pozitív gazdasági hatásokat hozhatnak hazánknak mind a fizikai károk mérséklése, mind a gazdasági átállás eredményeképpen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ halálozás hőmérséklet klímaváltozás üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.