Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2021. május 2. 06:38 Világ

Lehet, hogy Biden tényleg lezár egy negyvenéves gazdaságpolitikai korszakot

Az angol nyelv legijesztőbb szavai a következők: a kormánytól jöttem, és segíteni szeretnék

– mondta 1986-ban Ronald Reagan amerikai elnök, amivel jól összefoglalta az utóbbi több mint negyven év uralkodó gazdaságpolitikai ideológiáját (még akkor is, ha amikor ezt mondta, éppen új kormányzati támogatásokat jelentett be a mezőgazdasági gazdálkodóknak).

A reaganizmus nem is annyira az állam méretének csökkentéséről szólt,*A GDP-arányos újraelosztás például nem is csökkent az utóbbi évtizedekben az USA-ban vagy a nyugat-európai országokban. mint inkább az állam gazdasági szerepének teljes újraértékeléséről. Egyre nagyobb teret adtak a vállalatoknak, az őket korábban kordában tartó szabályozást leépítették, a tulajdonosok adócsökkentéseket kaptak. A szakszervezeteket megtörték, és az univerzális szociális programok helyett egyre több lett rászorultsági alapú.

Valójában már Reagan és Margaret Thatcher brit miniszterelnök hatalomba lépése előtt elindult az angolszász világban ez a folyamat, hiszen a stagflációval küszködő Jimmy Carter is a költségvetési fegyelmet jelölte meg célként, és ő küldte Paul Volckert is a Federal Reserve élére.*Carter elődje, a Watergate-ügybe belebukó, sok szempontból autoriter jeleket mutató Richard Nixon egyáltalán nem volt ellensége a nagy államnak és a magas adóknak, ahogyan Fraklin Delano Roosevelt után egyik elnök sem. A nagy állammal ellenséges retorikát szinte változatlan formában képviselte Bill Clinton és Tony Blair a kilencvenes években, és ennek különösen nagy súlyt adott, hogy akkor már felállt az egypólusú világrend, ezért fontossá vált, hogy milyen a széljárás az angol nyelvű országokban. A globális szabadkereskedelem és az elpénzügyiesedés igazán csak Clinton idején szabadult el. Az azóta eltelt években többnyire tovább folytatódott a jóléti és szabályozó állam visszaszorulása.

Most viszont valami megváltozott, a Biden elnök megválasztása óta eltelt fejlemények sokakat elgondolkodtatnak arról, hogy nem valami nagy korszakhatárnak vagyunk-e a tanúi. 

Váratlanul komolyan vett program

Ennek a fő jele, hogy Joe Biden hivatalba lépése óta folyamatosan jönnek az ezermilliárd dollárnál lényegesen nagyobb programok, többek között:

Ez az özönvízszerű pénzköltés több szempontból is meglepő lehet. Az USA-ban egyszerűen elszoktak az ilyen nagyszabású költségvetési beavatkozásoktól – főleg ha (nem katonai) pénzköltésről, és nem adócsökkentésről van szó -, és hivatalba lépése előtt voltak arra utaló jelezések is, hogy Biden vissza szeretne térni a mérsékelt, hagyományosan józannak gondolt költségvetési politikához.

A valóság azonban ennek a teljes ellentéte lett, és érdekes módon semmi olyan kezdeményezéssel nem állt elő az elnök, amit a kampányban nem képviselt volna – a meglepő inkább az, hogy pozícióba kerülve nem vetette el ezeket. Biden retorikában is beállt a nagy állam mögé, az űrversennyel állítja párhuzamba az amerikai kormányzat előtt álló feladatokat a koronavírus-járvány legyűrésétől a karbonsemleges gazdaság kialakításáig. Az egyenlőtlenségekről ugyan nem beszél ilyen sokat, mégis látványos, hogy ezek a programok a jövedelmi ranglétra alján lévőknek kedveznek.

A Biden-reformok egyik legerősebb és leginkább meglepő része éppen az, hogy mivel próbálják előteremteni a fedezetüket: a tőkejövedelmek megadóztatásával. A korábbi években teljesen kivéreztetett amerikai adóhatóságot is kitömik pénzzel, és feladatul adják nekik, hogy szálljanak rá a vagyonos adócsalókra.*Ennek a törekvésnek nem is lehetett volna jobb reklámja Donald Trumpnál. A terv szerint a hatóságra költött 80 milliárd dollár 700 milliárd dollárnyi pluszbevételt hozna. Az utóbbi hetekben számos szórakoztató cikket lehetett olvasni arról, hogy a legvagyonosabb amerikaiakat mennyi vesződség éri, hiszen most újra kell gondolniuk a vagyon átadásával kapcsolatos terveiket. (Igaz, a törvénytervezeteket még felvizezhetik a kongresszusban, és egyes demokraták a gazdag államokban élő vagyonosok ingatlanadóját is regresszív módon csökkentenék.)

De még ennél is nagyobb horderejű változás lehet a globális vállalati minimum nyereségadó bevezetése és az adóparadicsomok elleni szisztematikus fellépés. Ha ezt sikerül véghezvinni – márpedig a nagyobb európai országokból is van érdeklődés ez iránt -, az valódi változás lehet a nagyvállalatok kivételezett szerepének visszaszorításában.

Tanultak a hibákból

A 2008. őszi pénzügyi összeomlás után közvetlenül megválasztott Barack Obama úgy kezdett kormányozni, hogy óriási többségeket tudott maga mögött a kongresszus mindkét házában. A gazdaság romokban volt, a monetáris politika hamarosan akcióba lépett, de ahhoz, hogy a gazdaság visszatérjen a korábbi növekedési pálya közelébe, szükség lett volna egy nagy költségvetési élénkítő csomagra is.

A demokraták azonban úgy döntöttek 2009-ben, hogy először egymás között kezdik lealkudni a csomag méretét, hátha csatlakozik egy-két republikánus. Ez azonban nem történt meg, így amellett, hogy egypárti lett a csomag, a szükségesnél jóval kevésbé volt aktív az állam a gazdaság újraindításában. Részben ez az oka annak, hogy az előző évtizedben nagyon lassú volt a gazdaság fellendülése. Tudatos választás volt az is Obama részéről, hogy az élénkítőcsomagot nem igazán kommunikálta a választók felé. Nem is csoda, hogy a 2010-es időközi választást már nagy arányban elvesztették a demokraták, ezért Obama a maradék hat évét a republikánus obstrukcióval való értelmetlen viaskodással töltötte, komolyabb aktív kezdeményezés nélkül.

Az azóta eltelt időszakot egyre frusztráltabban szemlélő demokrata háttéremberek és véleményformálók bizonyos szempontból radikalizálódtak. Mint Adam Tooze gazdaságtörténész végigvezeti Paul Krugman karrierjén, a középutasságra törekvő közgazdász fokozatosan tolódott balra, és vált a mérsékeltségre, a másik oldallal való kiegyezésre törekvő politika kritikusává. Krugman most már egyértelmű távolságot vett fel korábbi elvbarátaival, így Larry Summers-szel szemben is, akik továbbra is egy politikamentes menedzseri feladatnak tekintik a gazdaság irányítását.

Az új elgondolás szerint az adósság értéke vagy annak GDP-hez viszonyított aránya egyszerűen nem számít (legalábbis a mostani helyzetben), és ugyanez igaz az éves költségvetési deficitre. Amíg a kamatok alacsonyak, addig egyáltalán nem kell aggódni. Márpedig amíg nincs infláció, addig a kamatoknak is a padlón kell maradniuk. Az infláció mértékét részben a termelői kapacitások szűkössége határozza meg, ezért az állami nagyberuházások akár még segíthetnek is ezen a problémán. A fő probléma azonban a gyenge kereslet. Ezért az sem lesz baj, ha megjelenik infláció, ez ugyanis az egészséges gazdaság, tehát a feszes munkaerőpiac és az emelkedő bérek, a gyarapodó középosztály jele.

Ezekben az alapvetésekben egyetértenek a demokraták mögött álló közgazdászok különböző irányzatai a klasszikus keynesiánusoktól kezdve a modern monetáris elmélet képviselőiig. Mivel Joe Biden mindig is azt próbálta hajszálpontosan belőni, hogy hol áll a pártjában a közép, ezért nem is annyira meglepő, hogy a pártjával együtt ő is balra csúszott.

Új korszak?

Ami azt illeti, a reaganizmussal nyilvánvalóan nagy problémák vannak, és ezt az utóbbi években egyre nehezebb volt kikerülni. Állam nélkül, csak vállalatokkal és egyénekkel nem lehet megoldani az emberiség előtt álló kihívásokat a járványtól a klímaválságig. A vagyoni különbségek csökkentését nem könnyű elképzelni úgy, hogy csak atomizált egyének (munkavállalók és fogyasztók) állnak szemben a náluk sokkal hatalmasabb vállalatokkal. Több évtizednyi állami megszorítás és nagyvállalati diadal után természetes, hogy forduljon az irány.

Az azonban még egyáltalán nem világos, hogy a Biden-féle irányváltás mennyire lesz tartós. Az egyszeri készpénztranszferek – egyáltalán nem meglepő módon – kirobbanóan népszerűek az amerikaiak körében, de a kiutalásuk improvizált döntések eredménye, nem jönnek automatikusan. Egyelőre nem látni azt sem, hogy létrejönnek-e egyáltalán új jóléti intézmények. Így a jövőben – például megosztott kormányzás esetén – egyáltalán nem biztos, hogy számítani lehet ezekre a kiadásokra.

Ezen a ponton muszáj számba venni a program kockázatait is. A koronavírus-válság utáni visszaállás nagyon gyors lesz, mert a cégek és a háztartások pénzügyi helyzete többnyire nem sérült (ellentétben 2008-cal). Ezért ha most nyakon öntik a gazdaságot nagyon-nagyon sok pénzzel, az okozhat problémákat, például a gazdaság túlhevülhet, a dollár leértékelődésén keresztül beszivároghat az infláció, esetleg idővel kamatemelések fojtanák meg az eladósodott gazdaságot. Ezt gondolja – különböző okokból és megközelítéssel ugyan, de – számos tekintélyes közgazdasági megmondóember, köztük Larry Summers, Olivier Blanchard, Martin Wolf és Steven Perlstein is. Lehet, hogy ezt mind meg lehetne oldani valahogy. Például ha a kötvénypiac esni kezd, akkor mindig tud a Fed még több kötvényt vásárolni. A projekt sikere azonban egyáltalán nem garantált.

Végül érdemes megemlíteni azt a két szempontot is, ami ennek a fordulatnak a valódi hajtóereje. A demokraták élet-halál kérdésnek látják, hogy ne veszítsék el a 2022-es időközi választásokat, ebben az esetben ugyanis Biden maradék hivatali idejében – Obamához hasonlóan – béna kacsa lenne, azon kellene majd alkudoznia, hogy ne menjen csődbe az állam a következő adósságplafonnál. Amíg viszont megvan a demokraták szűk többsége, addig olyan kompromisszumokat kell találniuk, ami a baloldaluknak is megfelel. Mivel a nagy állami beruházásokat a nagyvállalatok sem ellenzik, ezért logikus kompromisszum volt ebbe az irányba menni.

A másik, ennél is fontosabb hajtóerő pedig Kína világhatalmi nyomulása, amit jelentősen megkönnyített, hogy az USA nemzetközi tekintélye a Trump-években súlyosan sérült. Most már semmiképpen sem tehetnek úgy az amerikaiak, mintha egypólusú világrendben élnének, ahol úgysincs alternatívája a liberális demokráciának. Az amerikai hatalom legnagyobb ereje éppen az, hogy a dollár globális tartalékdeviza státusza miatt a költségvetési mozgástér szinte korlátlan, és úgy tűnik, hosszú évtizedek után rájöttek, hogy ezt otthon is fel lehet használni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmerikában rájöttek, hogy bármennyi pénzt el lehet költeniNem baj, ha elszáll a deficit és az államadósság - ez az egy dolog, amiben egyetértenek a republikánusok és a demokraták.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem tud olyan mélyre süllyedni az USA, hogy elveszítse a kényelmes kiváltságátAz Egyesült Államok ezekben a napokban egy bukott államra emlékeztet. A világ mégsem tud létezni dollár nélkül, ezért a gyengülő hegemónnal is életben marad a rendszer.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyorsan el fog dőlni, hogy Biden át tud-e vinni bármi érdemitKorszakos átalakításokra készült Biden, de úgy tűnik, valami sokkal kisebbel kell beérnie. Lehet, hogy ez nincs is ellenére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkValamit mondani próbál nekünk a pénzügyi piac a járvány utáni világrólGond van a világ pénzügyi rendszerének egyik legfontosabb alapkövével. Nem kizárt, hogy búcsút mondhatunk a 2010-es évek világának, és ez sokakat elbizonytalanít.

Világ egyesült államok joe biden költségvetési politika ronald reagan usa Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar
2021. július 31. 17:06 Világ

Párizs megmutatja, mit lehetne kezdeni az olyan városi sztrádákkal, mint a budapesti Rákóczi út

Nagy fejlesztések jönnek a Champs-Élysées-n, nemcsak környezetkímélőbbé, de a belváros számára jövedelmezőbbé is tennék a területet.

Mészáros R. Tamás
2021. július 31. 06:42 Tech, Világ

Japán az olimpia farvizén meghirdette a hidrogénenergia-alapú társadalom jövőképét

Annak ellenére, hogy a technológia jelenlegi hatékonyságának és árának fényében sokan szkeptikusak az ambiciózus terveket illetően.

Avatar
2021. július 30. 16:28 Élet, Világ

Megmentheted-e az egyéni döntéseiddel a világot a klímakatasztrófától?

A cégek szeretik azt mondani, hogy ők csak olyan termékeket gyártanak, amelyeket el lehet adni. A fogyasztóknak kellene más termékeket venniük? De befolyásolhatja az egyéni fogyasztói döntés a piacokat?

Fontos

Papp László
2021. augusztus 2. 17:07 Pénz

Lassulhat vagy meg is állhat az ingatlanárak emelkedése a kamatemelések miatt

Olyan sokféle módon érinti mindennapjainkat a jegybank kamatemelési ciklusa, hogy a következő hónapok izgalmasak lesznek a lakosság és a cégek számára is.

Stubnya Bence
2021. augusztus 2. 06:06 Adat, Vállalat

Mi történne valójában, ha 200 ezerre emelnénk a bruttó vagy akár a nettó minimálbért?

Orbán Viktor bruttó 200 ezres ajánlata nem kiugró, Karácsony Gergely nettó 200-as licitje már komolyabb, de érdemi hatása még annak is csak más intézkedésekkel kombinálva lenne.

Kasnyik Márton
2021. augusztus 1. 17:36 Élet

Egyre több a bizonyíték, hogy az ősember jó sok szénhidrátot evett

Vad gabonát őröltek, kenyeret sütöttek, gyökereket és hüvelyeseket főztek jóval azelőtt, hogy elindult volna a tudatos mezőgazdaság.