Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. június 9. 16:01 Pénz, Világ

Nem tud olyan mélyre süllyedni az USA, hogy elveszítse a kényelmes kiváltságát

Ezekben a hetekben minden korábbinál inkább emlékeztet az Egyesült Államok egy bukott államra. A világon talán sehol nem menedzselték ilyen rosszul a koronavírus-járványt egészségügyi és gazdasági szempontból, és ez az ország hagyományos sebezhetőségével találkozva óriásit üthetett az USA nemzetközi tekintélyén.

A járványban a százezernél jóval több halottnál járnak,*A többlethalálozások alapján számolva már a 150 ezret közelíti a halottak száma, ráadásul a járványgörbe az európai országokhoz képest csak nagyon lassan laposodik, sőt, több államban még bőven emelkedő szakaszban van. Ennek jelentős részben az az oka, hogy a szövetségi kormány – tehát az elnök – lényegében semennyire nem koordinálta a járványügyi válaszintézkedéseket, még az erre szakosodott, papíron világelső hatóságot, a CDC-t is partvonalra állították. a munkaerőpiacon pedig pillanatok alatt vesztette el az állását 20-40 millió ember.*Az első munkanélkülisegély-kérelmek számát összeadva meghaladja a 40 milliót a munkáját elvesztők száma, de a legutóbbi pénteken közzétett hivatalos számok ennél jóval kevesebb új munkanélkülit mutattak ki májusra. Egy darabig nem fogunk biztosan látni ezzel kapcsolatban, mivel sok kérelmet még mindig nem dolgoztak fel, miközben a gazdaság már elkezdett újranyitni, ezért sokakat újra felvesznek. A társadalom leginkább sérülékeny csoportjait, azon belül is a feketéket sújtotta a járvány a legerőteljesebben, amiben benne van a többszáz éves elnyomás máig élő hatása. Ez csak tovább fokozza az amerikai politikában egyre durvább polarizációt. A menetrendszerűen érkező újabb fegyvertelen feketét meggyilkoló rendőrös videó után elkeseredett tüntetések és zavargások robbantak ki a nagyvárosokban, amire válaszul az USA teljesen beszámíthatatlan elnöke azonosító jelzések nélküli rendfenntartók és a katonaság bevetését követelte saját állampolgárai ellen, majd könnygázzal kergetett szét békés tüntetőket a Fehér Ház mögött, csak azért, hogy egy templom előtt képek készülhessenek arról, ahogy egy Bibliát lobogtat.

Mint egy igazi banánköztársaságban. Vajon ki gondolja azt a mostani eseményeket követve bárhol a világon, hogy olyan politikai-gazdasági berendezkedést szeretne, mint amilyen az USA-nak van?

Donald Trump ráadásul nem csak belföldön szítja az ellentéteket, hanem globálisan is lelkesen folytatja az utóbbi évtizedekben felépült, éppen az USA hegemóniájára épülő rendszer elleni kitartó aknamunkáját. Hiába kedvezett döntéseiben a Kereskedelmi Világszervezet többnyire az USA-nak, Trump lényégben megbénította az intézményt. Az elnök egyik célja, hogy Kínát valamilyen módon megleckéztesse, de éppen ennek a leginkább logikus eszközét – tehát a közös fellépést az USA hagyományos szövetségeivel – dobta el látványosan. Trump, és így az amerikai külpolitika iránya egyre inkább egy védelmi pénzt szedő erőszakszervezethez hasonlít, mintsem egy szabályokon alapuló nemzetközi rendhez. 

Az amerikai közpénzügyek pedig már korábban megrendültek, amikor a nagyvállalatok és a módosabb amerikaiak ezermilliárd dollárokban mérhető adókedvezményt kaptak, aminek ráadásul érdemi élénkítő hatása sem volt, ami ellensúlyozhatta volna ezt az állami bevételkiesést. A mostani válságra újabb gigantikus költségvetési pénzköltéssel reagáltak. De nem csak a költségvetés, hanem a Federal Reserve is olyan pénzszórásba kezdett, mint még soha semmi és senki: néhány hét alatt 3000 milliárd dollár értékben vettek értékpapírokat. Már a válság előtt is amerikai kötvényekből állt a világ összes kormányzati adósságának harmada, ez most gyorsan még tovább fog nőni.

Minden adott lenne tehát ahhoz, hogy megrendüljön a bizalom az amerikaiak globális vezető szerepében, illetve annak a legfontosabb eszközében és szimbólumában, a dollárban.

Ehhez képest ennek éppen az ellentétét látni. Azokban a napokban, március közepén, amikor nyilvánvalóvá vált a válság mértéke, éppen hogy a dollárhoz tódult a világ. Az összes befektető dollár készpénzhez szeretett volna jutni, a pánikban minden más eszköz ára esett.

A dollárindex*ami a dollár árfolyamát követi az amerikaiak kereskedelmi partnereinek súlyozott devizakosarával szemben ennek megfelelően soha nem mutatta még ilyen erősnek az amerikai pénznemet. A Fed erőfeszítései sem voltak elengedőek ahhoz, hogy gyengüljön az amerikai deviza. Sőt, az amerikai jegybank nagy eséllyel megmentette a világot egy mostaninál sokkal súlyosabb pénzügyi válságtól azzal, hogy lehetővé tette más jegybankoknak, hogy dollárhoz jussanak.

 

Az amerikai államkötvények kamata sem volt ilyen alacsony még, ami persze jelentős mértékben a Fed vásárlásainak köszönhető. Pedig az USA-ban súlyos kettős deficit van évtizedek óta: a költségvetés és a folyó fizetési mérleg is masszívan negatív.

Hogy mennyire egyedi ez, azt a következő ábrán látni. Egyetlen másik országban sem történt olyan a koronaválság hatására, hogy egyszerre erősödött volna az ország devizája és csökkent volna az államkötvények kamata ilyen nagy mértékben.

Az amerikai kormány tehát tényleg minden korlát nélkül költheti a pénzt, ahogy a Federal Reserve is nyugodtan vásárolhatja az amerikai kötvényeket és tarthatja alacsonyan a kamatokat, a tőke nem fogja menekülőre fogni. Érdemes ezt szembeállítani például Brazíliával – azzal az országgal, ahol az USA mellett a leginkább elrontották a járvány kezelését -, ott hatalmasat gyengült a helyi pénz, és az állam finanszírozása is lényegesen drágább lett. Így nem marad a kormánynak mozgástere, ezért jóval fájdalmasabb lesz a gazdasági kiigazítás.

Ezt nevezik az amerikaiak túlzott kiváltságának (exorbitant privilege). A II. Világháború vége óta a dollár a nemzetközi monetáris rendszer tartalékdevizája, tehát minden ország, amelyik szeretné elkerülni a bankválságot, igyekszik dollárt tartalékolni. Ráadásul a dollárban bonyolítják a globális tranzakciók közel felét. Ezért mindig lesz kereslet a dollár iránt. A túlzott kiváltság kifejezés a hagyomány szerint Charles de Gaulle pénzügyminiszterétől, Valéry Giscard d’Estaingtól származik még a hatvanas évekből. A franciák akkor gyakran tiltakoztak, hogy a nemzetközi politikai-gazdasági rendszer lehetővé teszi az amerikaiaknak – akik akkoriban különösen erőteljesen nyomultak külföldön -, hogy bármennyi dolláradósságot kibocsássanak a versenytársaiknál alacsonyabb kamatokon, anélkül, hogy emiatt bárki megbüntetné őket.

Ez azóta is így van, annak ellenére, hogy a hetvenes évek elején Richard Nixon elnök kényszerből megszüntette a dollár átválthatóságát az aranyra. Ennek éppen az volt az oka, hogy le kellett értékelni a dollárt, mert annyira erős volt, hogy az már kezdte ellehetetleníteni az amerikai vállalatokat. De a kiváltság így is megmaradt. Az USA gazdasága azért épülhet a többi országnál sokkal erőteljesebben a belső fogyasztásra, mert nem kell félniük a deficitektől, végtelen igény volt és van a dolláreszközökre.

Az amerikaiak nem exportálnak sok mindent, de egyfajta igazán sikeres exportcikkük van, a dollár és a dollárban denominált adósságok.

 

Az utóbbi két évtizedben például hiába kezdett már visszaesni az USA világgazdasági súlya, a feltörekvő országok elitjei továbbra is a leginkább dolláreszközökben szerették volna tudni a megtakarításaikat. Ez igaz a szuverén vagyonalapoktól kezdve a posztszovjet oligarchákon és közel-keleti hercegeken át a kínai nagyvállalatokig. Többször beszéltek arról közgazdászok, hogy például a kínaiak az amerikaiakkal való konfliktus esetén bármikor eladhatják a másfélezer milliárd dollár körüli értékű amerikai államkötvényeiket, ez valójában fel sem merült: máshova nem igazán tehették volna a többletüket, a másik oldalról pedig a zsarolás sem működött volna, mivel valaki más megvette volna ezeket az eszközöket. (Legrosszabb esetben a Fed.) 

A dollár nem csak gazdasági, hanem geopolitikai erőforrása is az amerikaiaknak. Bármelyik országot vagy bármilyen személyeket hatékonyan marginalizálhat az amerikai külpolitika egyszerűen azzal, hogy kizárja őket a dollárrendszerből. De ennél is fontosabb az amerikai hadsereg, amire több pénzt költenek, mint az összes többi nagyhatalom hadseregére együttvéve. Ezt a költségvetési deficitből finanszírozzák, ami szintén nem lenne lehetséges a dollár kiváltsága nélkül. Tehát az amerikai hegemónia, aminek kemény oldala a világ bármelyik pontján bevethető és technológiai szempontból mindenki másnál fejlettebb hadsereg, szimbiotikus viszonyban van a dollárral, az egyik nélkül nem képzelhető el a másik.

Ennek a rendszernek azonban elég nagy problémái vannak. Az egyik az, hogy a dollár kikerülhetetlen szerepe csapdába húzza a világ többi részét, különösen a feltörekvő országokat. Mint Hyun-Song Shin dél-koreai közgazdász ábráján látszik, az erősebb dollár lassabb hitelnövekedéssel és a világkereskedelem lassabb bővülésével jár együtt.

Ez azért van, mert a globális gazdasági kapcsolatok motorját hajtó beszállítói láncokat is dollárban finanszírozzák, ami miatt az erősebb dollár magasabb finanszírozási költségeket okoz. Nem mellesleg az amerikai monetáris politikának is tekintettel kell lennie arra, hogy egy lépés, ami odahaza elvileg indokolt lenne – például egy növekvő időszak tetőpontján egy monetáris szigorítás -, az mellesleg bedöntheti a fél világgazdaságot.

A dollárrendszer másik legnagyobb problémája pedig az, hogy valójában az USA-n belül sem jó mindenkinek. Mint Yakov Feygin és Dominik Leusder levezetik esszéjükben, a dollárkiváltság alapvetően az amerikai tőke tulajdonosainak helyzetét javítja – hiszen dolláreszközökre mindig lesz kereslet -, míg a munkájukból élők relatív helyzetét rontja. Ez szerintük a járadékszedésnek kedvez a termelékenység javításával szemben. Nem csoda, hogy Trump nincs egyedül azzal, hogy gyengébb dollárt követelne: egy demokrata és a republikánus szenátor, Tammy Baldwin és Josh Hawley tavaly közös törvényjavaslatban kezdeményezték a dollárt vásárló külföldiek megadóztatását.

A dollárrendszert mindenesetre hiába próbálják évtizedek óta megreformálni, hiába nyilvánvalóak a hátrányai és hiába tűnik egyre gyengébbnek a hegemón nagyhatalom, egyelőre nehéz elképzelni helyette bármi mást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kőolaj hozhatja el Kína világuralmátVagy nem. Nyakunkon a petrojüan, de nyomós érvekkel kellene előállnia Kínának, ha meg akarja győzni a világot, hogy hagyja el a dollárt.

Pénz Világ dollár Donald Trump globális gazdaság világkereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Avatar
2020. július 8. 18:14 Pénz

Átmeneti a csapás a munkaerőpiacon?

Borúsabbak lettek a kilátások, de annyira talán nem, hogy hosszú távon ne térne vissza a munkaerőhiány.

Pap Iván
2020. július 7. 17:03 Pénz, Támogatói tartalom

Nagyon népszerűek lettek az ETF-ek, de keveset beszélnek a kockázataikról

Éppen akkor lehetnek veszélyesek a tőzsdén kereskedett alapok, amikor stresszhelyzet alakul ki a piacon.

Avatar
2020. július 3. 15:17 Pénz

Infláció: mítosz vagy valóság?

A gazdaságban számtalan mellékfolyamat és párhuzam rejlik, és ezek képesek a jegybankok által teremtett magasabb pénzmennyiség hatásainak elnyelésére.

Fontos

Váczi István
2020. július 7. 17:13 Vállalat

A legnagyobb hirdetők próbálnák észhez téríteni a Facebookot, egyelőre kevés sikerrel

A hirdetők bojkottja nem fogja megroppantani a céget, de ha nem maradnak szövetségesei, könnyen feldarabolhatja egy új amerikai kormányzat.

Stubnya Bence
2020. július 7. 06:29 Közélet, Vállalat

Huszárvágással kedvetlenítenék el a katáztatókat, de ennek sokan nem örülnek

Az adónem létrehozása óta benne volt a pakliban, hogy visszaélnek majd vele. A kormány most lépne, de könnyen lehet, hogy a változtatással valódi vállalkozók is rosszul járnának.

Fabók Bálint
2020. július 6. 06:49 Közélet, Vállalat

Tudják, hogy bezuhanna a turizmus, mégis megfojtanák a rövid távú lakáskiadást

A kormányzat a fővárossal egyetértésben dolgozik az Airbnb-modell korlátozásán, ami mögött - Európában egyedülálló módon - a túlturizmus helyett egy iparági lobbi áll.