Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. május 1. 17:47 Világ

Az oltáspiac egy váltófutás, de a start és a cél között privatizálják a váltóbotot

A világszerte beadott koronavírus-oltások száma pár napja átlépte az egymilliárdot, ami egyrészt látványos mérföldkő, másrészt azonban arra is jó alkalom, hogy ismét elgondolkodjunk azon, hogy ehhez a közegészségügyi és világgazdasági szempontból is nagyon fontos termékhez a világ népessége miért nem fér hozzá egyenlő feltételekkel.

Az egymilliárd dózis 37 százalékát a világ 27 leggazdagabb országában adták be, ezek az államok azonban összességében a népességnek csak 11 százalékát képviselik. „Alulról” nézve ezt az adatsort még inkább látszik az egyenlőtlenség: a világ népességének legszegényebb 11 százaléka csak a vakcinák 1,6 százalékát kapta meg eddig.

A gazdag országok tehát 25-ször gyorsabban szerzik meg az oltást, mint a szegények.

Igazságérzetünk azt sugallja, hogy ezek a számok nincsenek rendben. Valami nem működik jól a globális elosztó mechanizmusokban. Ezúttal ugyanis nem egy olyan termékről van szó, amelynél könnyen elfogadjuk a gazdasági egyenlőtlenségeket, luxusautót például a gazdagok vehetnek, a szegények nem. Most sokkal könnyebben érezhetjük úgy, hogy az oltásokra nem ilyen szabályoknak kellene érvényesülniük. Főleg erkölcsi és humanitárius megfontolásokból, de ha másért nem, hát azért, mert a gazdag országok (e tekintetben Magyarország is ide tartozik) közegészségügyi érdeke is az, hogy a szegény országok is hozzájussanak a vakcinához. (Például azért, hogy utóbbiakban ne alakuljanak ki olyan mutáns vírusok, amelyek aztán a fejlett ország oltási eredményeit is lenullázzák.)

Nem véletlen, hogy az akadémiai szféra egyre nagyobb nyomást helyez a fejlett országok kormányaira annak érdekében, hogy tegyenek valamit ennek az egyenlőtlenségnek a felszámolására. Leginkább azt sürgetik, hogy a szabadalmi védettségek feloldásával és egyéb szabályozói intézkedésekkel tegyék lehetővé, sőt segítsék elő az oltásgyártás technológiájának globális átadását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok fontos ember kéri az amerikai elnököt, hogy tegyen valamit az ellen, hogy a gazdagabb országokon kívül alig oltanakA gyógyszeripar részéről nagy Joe Bidenen a nyomás, hogy ne függessze fel az oltásokat védő szellemi tulajdonjogokat, de az is igaz, hogy elképesztően sok állami pénz ment az alapkutatásokba.

A University College London egyik intézete, az Institute for Innovation and Public Purpose (IIPP) nemzetközi szakértők bevonásával a minap arról szervezett beszélgetést, hogy mi ennek a jelenségnek a jogi és gazdasági háttere.

A lelkiismeretünket ugyanis elsősorban nem egészségügyi, hanem jogi és gazdasági szempontok zavarhatják. Konkrétan leginkább az, hogy a koronavírus-oltások fejlesztéséhez számos olyan szabadalmat és technológiát használnak, amelyeket jelentős részben állami finanszírozású kutatásokban dolgoztak ki, a termékek értékesítéséből azonban magáncégek húznak hasznot. Az ellentmondás leegyszerűsítve az, hogy egy magáncégnek a tulajdonosi (részvényesi, befektetői) érdekek szerint kell működnie, ám ez most nem feltétlenül esik egybe a közérdekkel, amit viszont az állami finanszírozású kutatások vagy kutatóintézetek testesítenek meg.

Miközben a kutatási kockázatokban az állami pénzek révén a köz is szerepet vállalt, ugyanez a köz elvesztette a kontrollt a haszon elosztása felett.

Jobban közelebb megyünk a probléma gyökeréhez, ha az oltás egész ügyét egy hosszabb láncnak képzeljük el, amelynek az elején egy-egy közérdekből fenntartott állami intézet (egyetem, kutatóközpont vagy hasonló) is állhat, a végén pedig egy profitra dolgozó társaság. Ez a lánc meglehetősen hosszú lehet, akár több szereplővel, de valahol a közérdek átalakul magánérdekké, vagyis a szellemi tulajdon valahol valamilyen okból tulajdonost vált.

Most hirtelen azt szeretnénk, ha mindez nem történne meg, vagyis a lánc végén is tiszta formában maradna meg a szellemi tulajdon közérdekű hasznosításának lehetősége. Csakhogy ezzel van egy alapvető probléma:

a fejlett világban mindig így működött a rendszer, és eddig ezt elfogadtuk mint a kapitalizmus egyik alapvetését.

Amit most rendszerhibának tartunk, azt eddig természetesnek vettük, és elfogadtuk. Változtatni pedig nem tudunk gyorsan, olyan gyorsan semmiképpen, ahogy arra a járványban szükség lenne.

A szellemi tulajdonnak ez a finom, olykor megfoghatatlan átalakulása a jogi vetület, de a helyzetet tovább élezi, hogy most a közgazdasági szempontból klasszikus felvetés is sokkal erősebben áll: ha egyszer az állami kutatóintézetek finanszírozásával a köz már kifizette a fejlesztést, akkor miért fizetünk másodszor is a termékért, amikor az oltást megvesszük? (Jelen esetben a kormány a vásárló, de nyilvánvalóan közpénzből vásárol.)

Suerie Moon, a genfi székhelyű Global Health Centre egyik vezetője azt mondja, a koronavírus-járvány alapvető változást hozott azzal, hogy felnyitotta a szemünket. Látványossá vált ugyanis, hogy az eddig elfogadott rendszerben hiba van, mert pont egy olyan példát látunk, amelyben az átlagosnál is jobban benne van a közpénz az alapkutatásokban, és az átlagosnál is jobban belekerült a magáncégek érdeke az értékesítésbe.

Szerinte például akkor lett a király meztelen, amikor a Moderna vezetője egyértelműen jelezte, neki nem lehet a technológiamegosztás az érdeke, ami egyrészt logikus és piaci alapon helyes megállapítás, de Suerie Moon szerint annak fényében érdekes, hogy a cég jelentős amerikai közpénzeket kapott.

Suerie Moon azt mondja, míg korábban elfogadtuk, hogy a gyógyszercégek vertikális modellben dolgoznak, óriási saját k+f részlegekkel, és a fejlesztési kockázatok vállalásával (a gyógyszerkutatások nagyon sokba kerülnek, és döntő részükből sosem lesz profitképes termék), most mintha változna a helyzet. Vertikális (az alapkutatástól a piaci értékesítésig egy kézben lévő) modell helyett mintha egy váltóversenyt látnánk, ahol olyan csapatok vannak a pályán, amelyek együtt dolgoznak, egymás kezébe adják a váltóbotot.

A Biontech egy német, részben kockázati tőkével indult kis társaság volt, amely a koronavírus-vakcina kapcsán bevonta a Pfizert, az Astrazeneca pedig a részben brit állami pénzből fenntartott Oxfordi Egyetem fejlesztését vette át, mint a futók a váltóbotot.

Kérdés azonban, hogy mit tehetünk, ha azt látjuk, hogy a váltóbotot a start és a cél között privatizálták

– mondja Sueri Moon.

Amy Kapczynski, a Yale Law School tanára azt mondja, szerinte azért nézzük tétlenül, ami történik, mert ez a modell a beidegződésünk. Természetesnek és hasznosnak vesszük, hogy az állam egy olyan, meglehetősen bonyolult szabadalmi és piaci mechanizmust alakított ki, amely sokféle módon csökkenti a piaci szereplők üzleti kockázatait, cserébe azonban egyre jobb gyógyszerek készülnek. Ezeket az új gyógymódokat aztán a fejlett világban egy szintén piaci alapon működő mechanizmussal, a köz- és magánbiztosítások bonyolult rendszerével végső soron eljuttatja az állampolgárokhoz.

A lényeg tehát az, hogy ebben a hosszú fejlesztési és piaci értékesítési láncban helyén van-e a felvállalt kockázat és az annak fejében elérhető haszon (ami a köz esetében a gyógyszer vagy a gyógymód, a magánszféra esetében viszont a profit). Ennek az egyensúlynak a felborulását érezzük most erősen a koronavírus-oltásoknál, de lehet, hogy ennek csak az az oka, hogy speciális az eset – világjárványban vagyunk.

Jogi szempontból a képlet leegyszerűsíthető: ha nagyobb beleszólást akarunk kiharcolni a közérdeknek, akkor nagyobb kockázatot kell vállalni a közfinanszírozásban, azaz több finanszírozást kell adni az akadémiai szférának.

Gazdasági megközelítésben azonban ez nem ilyen egyszerű. Ahogy Els Torreele, az IIPP munkatársa is rámutatott, egy akadémiai szférában összehozott kutatási projekt közfinanszírozott támogatása (grant) nyomokban sem hasonlít egy kockázati tőkealap befektetéséhez (vagyis a profitorientált magánszféra világához). Mindkettőnek megvan az előnye, és nem biztos, hogy ez egyik növelésével a másik kiváltható.

A leginkább elgondolkodtató ebből a szempontból a Szputnyik V és a kínai vakcinák esete.

A Szputnyikból ugyanis hiányzik a tisztán kapitalista vonal, az oltást egy állami kutatóintézet fejlesztette, és sem az engedélyeztetésébe, sem a klinikai vizsgálatokba, de még a piacra vitelébe sem szállt be magáncég, a finanszírozást egy állami fejlesztési ügynökség biztosítja.

Itt tehát elvileg biztosítva van, hogy a profitorientált szabadpiac nem zavarja a közérdeket, csakhogy rögtön látszik, hogy ez esetben más zavaró tényezők ütik fel a fejüket. Egyrészt problémák adódnak a gyártással és terjesztéssel, mert nem áll a termék mögött egy olyan gyógyszeripari világcég, mint például a Pfizer vagy az Astrazeneca. Ennek következtében a gyártási technológiát kezdi értékesíteni az orosz állami befektető, ami kétségtelenül közelítés ahhoz, hogy a szegényebb országok is saját oltáshoz jussanak, de nem egyenlő az akadémiai világ által szorgalmazott technológiai transzferrel.

A tisztán állami hátterű oltásoknál ugyanis a geopolitikai árazás egyértelmű jelei látszanak. A tényleges kérdés tehát az, hogy melyik a jobb eset: ha egy szegény ország költségalapon (de számára még így is drágán) vásárol vakcinát, esetleg olyan közérdekű kezdeményezésen keresztül jut hozzá, mint a Covax, vagy geopolitikai játszmákba kényszerül – például egy kínai vagy orosz állami finanszírozású vakcináért.

A fentiektől eltekintve viszont a kínai és az orosz oltások megjelenése sokkal inkább azért fontos, mert arra emlékeztet, hogy a szellemi tulajdonjogról és a köz-, illetve magántársasági érdekekről szóló elmélkedés csak a fejlett nyugati világ megközelítése. Ez most nem elég, globális megoldásokra lenne szükségünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA járvány most elfedi a problémákat, de az oltások piaca egyáltalán nincs rendbenZsákutcába vezetett a vakcinák fejlesztésének és kereskedelmének üzleti modellje. A pénzügyi siker sokszor nem illeszkedik az egészségügyi célokhoz vagy a szolidaritáshoz.

Suerie Moon arra is felhívja a figyelmet, hogy még ha ebben a nyugati világban maradunk, akkor is abból kell kiindulnunk, hogy a koronavírus-oltások fejlesztésébe érdemben csak néhány ország fektetett be nagyobb pénzt (az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság, illetve az Európai Unió egyértelműen viszi a prímet). Miért is gondoljuk akkor azt, hogy ezeknek az országoknak a vezetői nem a saját lakosságuk egészségügyi problémáit akarják a lehető leggyorsabban megoldani, és csak utána foglalkozni a világ többi részével?

Amy Kapczynski mindenesetre úgy véli, a kormányok elvileg jóval keményebb szerződéseket is köthettek volna a gyógyszercégekkel, de szerinte erre azért nem került sor, mert egyszerűen ez nincs benne a mindennapi gyakorlatban. Rohanunk előre a világjárványban, és nincs idő felmérni a kockázatokat, a tárgyalások kimenetele sokkal inkább esetleges, mint járványmentes időkben – a kormányok nem tudják az elvi jogi lehetőségeiket maximálisan kihasználni, a tárgyalási pozíciók nem szokványosak.

A járvány azt mutatta meg, hogy a köz- és a magánszféra által felvállalt üzleti kockázatok és a cserébe járó haszon elosztását eddig rendben lévőnek tartottuk, most pedig úgy érezzük, hogy ez az egyensúly még sincs meg. Mivel a gyártók jelenleg még költségalapon értékesítenek, egyelőre csak a tőzsdei árfolyamok szárnyalásán látjuk, hogy a magáncégek milyen értéknövekedést értek el. Könnyen lehet azonban, hogy ezzel kapcsolatban még rosszabb érzéseink támadnak majd, amikor a vakcinákat elkezdik profttartalommal árulni.

Egyre valószínűbb, hogy a koronavírus az influenzához hasonlóan velünk marad, és egy tényleges globális oltási piac alakul ki, ahol folyamatos lesz az értékesítés. Ahogy arról korábban is írtunk, a profit várhatóan akkor kezd el megjelenni az árban, amikor a világjárványnak vége, ám ez egy meglehetősen szabályozatlan terület. A költségalapú árazásban vélhetően nagy szerepet játszik az, hogy heves közutálat tárgya lenne az a nyugati cég, amelyik ma az oltásokon akar meggazdagodni, vagyis a humanitárius okok mellett minden bizonnyal van ebben arculati megfontolás is.

Az eddigi információk alapján azonban úgy tűnik, hogy a gyártó fogja eldönteni, szerinte mikor van vége a világjárványnak, és kezdheti el a haszonnal való kereskedést. Ekkor pedig még inkább el fog válni, hogy melyik ország mennyire fizetőképes, vagyis ha nem ellensúlyozzuk a jelenlegi modell gyengeségeit, akkor az egyenlőtlenség megmarad.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPiaci és a hatalmi érdekek is korlátozzák a szegényebb országok lakosainak oltásátEgy szabadalomnak köszönhetően rá lehetne venni a vakcinagyártókat a tudásuk átadására, mégsem valószínű, hogy ez megtörténik.

Világ egyenlőtlenség haszon kockázat oltás vakcina Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2021. május 7. 11:26 Világ

Százezer forintnak megfelelő alapjövedelemről kezdtek beszélgetni Lengyelországban

A felmérések szerint a lengyelek 91 százaléka nem hagyna fel a munkával, ha megkapná az összeget.

Torontáli Zoltán
2021. május 7. 09:37 Világ

Egy év alatt átlagosan 700 ezer forinttal lettek drágábbak a használt autók Ausztriában

A járvány miatt sokkal kevesebb az eladó, és bizonyos szegmensekben jóval több a potenciális vevő.

Fabók Bálint
2021. május 5. 06:04 Világ

Szijjártó Péter barátja ki van tiltva az USA-ból “hírhedt korruptsága” miatt, de az uniós szankcióktól megmenthetjük

A magyar külügyminiszter azért utazott el Bejrútba, hogy kiálljon a Hezbollah fő szövetségese mellett, aki az uniós szankciók elől próbál kifarolni.

Fontos

Stubnya Bence
2021. május 8. 07:34 Podcast

Miért fogadták el csendben az ápolók, hogy az orvosok helyzete javult, miközben az övék még romlott is?

Hosszú távon a magyar betegek érdeke is az, hogy az egészségügyi reformból kihagyott ápolók összefogjanak a helyzetük javításáért - Szabó Imrével és Fabók Bálinttal erről beszélgettünk az e heti G7 Podcastban.

Jandó Zoltán
2021. május 7. 05:42 Vállalat

A magyar cég, amely kiszívja a hőt a Földből

A Mol nem csapott le az ötletükre, így végül úgy döntöttek, maguk csinálják meg a világszinten is egyedinek számító fűtőművet, amelynek külföldön is lehet piaca.

Avatar
2021. május 6. 16:27 Közélet

A módosított magyar költségvetés tele van átláthatatlan és trükkös számítással

A kormány a saját prognózisától is eltér az előirányzatokban, és még regionális összehasonlításban is gyenge a teljesítménye.