A Nature szaklap összefoglaló cikkében azt írja, hogy a nyájimmunitás határának átlépése egyre kevésbé tűnik valószínűnek, és ennek öt fő oka van. Emlékeztetnek, hogy a legtöbb szakmai becslés szerint a népességnek körülbelül 60-70 százalékban kellene immunissá válnia a koronavírussal szemben ahhoz, hogy ezt a határt átlépjük, a világjárvány visszaszoruljon, és az élet visszatérjen a járvány előtti mederbe.
Újabban azonban egyre kevésbé tartják valószínűnek ezt az ideális forgatókönyvet, a szakmai többség kezd egyre inkább azzal számolni, hogy a járvánnyal hosszabb távon is együtt kell élnünk (mint például az influenzával), és a nagyfokú átoltottság ellenére is újabb fellángolásokkal kell majd szembenéznünk.
Egyrészt nagy bizonytalanságot okoz, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, mennyire akadályozzák meg az oltások a fertőzés továbbadását. A beoltott emberek is megfertőződnek, az oltás megvédi őket attól, hogy súlyosabban betegek legyenek, de a fertőzést továbbadhatják.
A most széles körben használt oltásokról tudjuk, hogy jól védik a beoltottat, arról azonban sokkal kevesebb a minőségi információ, hogy mennyire képesek blokkolni a vírus terjesztését. Ha utóbbi csak mérsékelt, akkor a vírusfertőzés terjedni fog a beoltottak között és rajtuk keresztül is, azaz általában nézve is sokkal nehezebben fog visszaszorulni. Ha egy oltás nem akadályozza meg teljesen a vírus terjedését, akkor a nyájimmunitáshoz logikusan 100 százalékos átoltottságra lenne szükség, ez azonban egyelőre elképzelhetetlen.
A második nehézség az oltások egyenlőtlen földrajzi és korosztály szerinti eloszlása. Izrael a legjobb példa erre, ahol a lakosságnak már a fele megkapta az oltás mindkét adagját, mivel azonban más országokhoz hasonlóan ott is az idősektől haladnak a fiatalabbak felé, és utóbbiak kevésbé hajlandóak felvenni az oltást, a nyájimmunitás eléréséhez szükséges tempó csökken.
Azokban az országokban, ahol a fiatalok aránya viszonylag magas – és különösen a 18 év alattiak vannak sokan, akiket egyelőre nem lehet beoltani -, a 18 év felettiek körében csaknem 100 százalékos átoltottságra lenne szükség a nyájimmunitáshoz. Pillanatnyilag ez is lehetetlennek tűnik, az első, gyerekek számára is érvényes engedélyekre pedig még biztosan sok hónapot kell várni.
A legtöbb ország nem képes teljesen elszigetelni magát a környezetétől, Izraelben hiába van 50 százalék felett az egyéni védettség, ha a környező országokban még az egy százalékot sem éri el, a vírust pedig nem lehet megfogni a határokon.
A harmadik ellenünk dolgozó tényező a mutációk folyamatos felbukkanása. Ahogy arról mi is többször írtunk korábban, a brazíliai Manaus városának példája azt mutatja, hogy hiába érik el valahol lokálisan (ezúttal sajnos főleg átfertőződés árán és nem oltással) a nyájimmunitás-közeli állapotot, és hiába szorul vissza a járvány, egy új mutáció szinte ugyanúgy letarolja a népességet.
Az oltásainkkal és azok folyamatosan várható módosításával versenyt futunk a mutációkkal, és az említett földrajzi elszigetelés lehetetlensége nem a mi malmunkra hajtja a vizet.
A negyedik tényező, hogy továbbra sem tudjuk nagy biztonsággal megmondani, mennyi ideig és milyen hatással védi meg a fertőzésen átesett embereket a természetes immunválasz. Ha csak pár hónap védettség biztos, akkor nagy nyomás alatt vagyunk, hogy a felgyógyult népességet is mihamarabb oltsuk be. További bizonytalanság, hogy még az oltások hatását is mérni kell, és dönteni kell arról, hogy milyen időközönként érdemes azokat újra felvenni – az influenza története is azt mutatja, hogy ha rendszeresen meg kell újítani a védelmet, akkor a lokális járványok nem szüntethetők meg.
Végül pedig az is lassíthatja a nyájimmunitáshoz vezető úton a tempót, ha a beoltottak lazítanak a védekező és távolságtartási szokásaikon. Izraelben is látszik a Nature szerint, hogy a beoltottak jóval többet találkoznak egymással és másokkal is, mint korábban, márpedig nincs tökéletes védettség, és a fertőzés terjesztésének lehetősége így megnő.
