Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 7. 15:06 Világ

Tenger alatti szénbányát engedélyeztek Angliában

Folytatódhat egy tenger alatti, mélyművelésű szénbánya megnyitásának előkészítése az Egyesült Királyságban, miután a kormány nem támadta meg a helyi hatóságok döntését.

A tervek szerint Anglia északnyugati részén, Cumbria grófságban, Whitehaven közelében létesülne a szénbánya, amely az Ír-tenger alatt lévő szénmezőt aknázná ki. A kitermelt szenet egy közeli létesítményben alakítanák koksszá acélipari felhasználás céljából.

A 165 millió fontos beruházást 2017 óta a helyi hatóságok már kétszer is engedélyezték, a kormány pedig most úgy döntött, hogy nem avatkozik közbe – írja a BBC. Környezetvédő szervezetek nem meglepő módon ellenzik a bányanyitást, és jó eséllyel bíróságon fogják megtámadni az engedélyét.

Ha valóban létrejön, ez lesz az ország első új mélyművelésű szénbányája az utóbbi 30 évben, továbbá valószínűleg az egyetlen is, mivel az utolsó ilyen bányát már jó pár évvel ezelőtt bezárták. Az sem véletlen, hogy nem energetikai célra akarnak szenet bányászni, a szénalapú áramtermelés ugyanis már egyre kevésbé éri meg, tavaly már hónapokon keresztül teljesen szénmentesen működött az ország áramrendszere.

Az acéliparban azonban egyelőre nem tudják nélkülözni a kokszot, a beruházást tervező vállalat azzal érvel, hogy évente 3 millió tonnányi amerikai importot váltana ki a tevékenysége. A kormány számára ennél is többet nyom a latba az ígért 500 új munkahely a gazdaságilag hátrányos helyzetű vidéken, amelyet csak nemrég tudott elhódítani a konzervatív párt, miután az itteni választókörzetek több évtizeden keresztül stabil munkáspárti bázisnak számítottak.

Közben azonban Boris Johnson miniszterelnök a klímaváltozás elleni közdelem élharcosának is el szeretné adni magát, ami nyilvánvalóan ellentmondásban van egy új szénbánya megnyitásával, hiszen a klímaváltozás szempontjából leginkább szennyező fosszilis tüzelőanyagról van szó. Persze ha importot vált ki, akkor globális léptékben mindegy, honnan származik a felhasznált szén, végső soron az acélipar dekarbonizálására lenne szükség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzermilliárdokat keresnek az éghajlatváltozás fő felelősévelLassan le kellene mondani a szén elégetéséről, de egyelőre dollár milliárdokat keresnek az energiahordozóval kereskedő vállalatok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ acélipar bányászat éghajlatváltozás szén Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.