Joe Biden a nyáron a huszadik század legnagyobb hatású amerikai elnökéhez, Franklin Delano Roosevelthez hasonlította terveit a saját elnökségére. FDR volt az az elnök, aki a harmincas évek elején, az akkori gazdsági világválság közepén került hatalomra, és egy széles szavazóbázison állva létrehozta az amerikai jóléti állam alapjait.

Idén nyáron már elfogadták a kétezer milliárd dolláros mentőcsomagot a koronavírus-járvány utáni első gazdasági károk enyhítésére, de Biden arról beszélt, hogy ennél is nagyobb intézkedésekre lenne szükség. Addigra látványosan beállt mögé pártjának baloldala is, az újságok arról írtak, hogy a progresszív technokrata Elizabeth Warren ad neki tanácsokat, sőt, még Bernie Sanders stábjával közösen is kiadtak egy konszenzusszerű akciótervet.

Szükség is lenne nagy lépésekre, hiszen az Egyesült Államok sok ideje megreformálatlan intézményrendszere recseg-ropog, az ország súlya egyre kisebb a világban, most épp minden korábbinál keményebben dúl a járvány és a gazdaság tavaszi összeomlása utáni talpraállás is lelassult. Az amerikai jóléti államból olyan, Európából nézve civilizációs alapfunkciók hiányoznak, mint az általános egészségbiztosítás, a táppénz vagy a családokat segítő intézményrendszer. A demokraták táborában évek óta arról vitatkoznak, hogy hogyan kellene megszüntetni azokat a problémákat (egyenlőtlenség, egyes régiók leszakadása), amelyek életre hívták a Donald Trump jelenséget, és amelyek nem fognak megszűnni az elnökváltással.

Többség helyett ellenszél

Egy ilyen FDR-szintű radikális átalakításhoz azonban valódi felhatalmazást kellet volna nyerni a választóktól. Biden ugyan nyert – a választást eldöntő államokban a vártnál jóval szorosabban -, de a felsőházat a várakozások és az elköltött dollár százmilliók ellenére nem tudták könnyedén megfordítani a demokraták, ráadásul a kongresszusban és az állami törvényhozásokban is visszaszorultak. Az utóbbi évtizedekben az volt a jellemző, hogy az elnök a hatalomra kerülése idején legalább két évig mindkét házban többséget tudhat maga mögött, hogy legalább néhány dolgot meg tudjon valósítani a politikai céljai közül.

A szenátust még kihozhatják döntetlenre a demokraták, ha megnyerik január elején a két georgia-i második fordulós választást, és akkor az 50-50-es szavazásokat Biden alelnöke, Kamala Harris szavazata döntené el. Georgia államot ugyan szűken megnyerte Biden, de a szenátusban nem a demokratákat tartják esélyesnek.

A nagy ívű reformokhoz azonban a mostani szabályok szerint nem is 50, hanem 60 szavazat kellene nekik. Az ezt előíró szabályt ugyan meg lehet szüntetni, és ennek egyre nagyobb a támogatottsága, csakhogy egy 50 fős többséggel talán túlzás lenne ezt megkísérelni. Már csak azért is, mert számos demokrata szenátor húz középre vagy jobbra, de minimális többségnél mindegyik szavazáson szükség lenne mindegyikük szavazatára. Tehát még ebben a helyzetben is minden javaslatnak meg kellene felelnie a legjobboldalibb demokrata szenátornak is.

Ha pedig nem nyerik meg Georgiát másfél hónap múlva a demokrata szenátorjelöltek, akkor marad az egyezkedés a republikánusokkal, illetve szenátusi vezetőjükkel, a magát a Kaszáshoz hasonlító Mitch McConnell kentucky-i szenátorral. Ha Barack Obama nyolc éves elnökségének utolsó hat évét vesszük alapul, akkor ez egy reménytelen vállalkozás lesz, a megszorításokat követelő republikánusok akkor éveken át semmilyen fontos dologban nem voltak hajlandóak megegyezni Obamáékkal, az elfajuló viták miatt az állam többször a mesterséges csőd szélére sodródott.

A szenátus mellett ráadásul ott van a legfelsőbb bíróság is, ahol a Trump-elnökség utolsó heteiben lecserélték a liberális oldal vezéregyéniségét egy mélykonzervatív bírónőre, így 6-3-as konzervatív fölény alakult ki. A bíróság szerepe sokat nőtt az utóbbi évtizedekben, és sokan arra számítanak, hogy az új többség nem hogy Biden kezdeményezéseit fogja ellehetetleníteni, hanem ennél is radikálisabb módon elfogadott precedenseket is célba vesz.

Ezzel együtt Biden sok mindent átvihet, ha határozottan kihasználja a jogköreit: elnöki rendeletekkel, kinevezésekkel és a költségvetés éves elfogadásával sok mindent megvalósíthat az ígért programjából. Ezek egy jelentős része annak a rombolásnak a visszacsinálása lesz, amit Trump a környezetvédelmi szabályozás, a kereskedelempolitika és a bevándorlás területén véghezvitt. De nagy figyelmet kapott az a terv is, hogy például egy rendelettel elengedheti az USA-ban nagy társadalmi problémának számító diákhitelek nagy részét is.

De arra is nagy esély van, hogy a politikai ellenszelet inkább arra használja majd Biden, hogy erre hivatkozva középutasabb és mérsékeltebb programot valósítson meg. Biden talán – kihasználva tapasztalatát és elfogadottságát – túljár valahogy a republikánusok eszén. Bárhogyan is lesz, a mérsékelt és a balosabb demokraták máris egymást okolják a csalódást keltő választási eredmények miatt, és ez a belháború könnyen lehet, hogy csak terebélyesedni fog Biden lépéseit látva.

Biden előélete

Joe Biden egész életét a szenátusban töltötte: harmincévesen iktatták be 1973-ban, mint Delaware állam szenátorát, és ötször újraválasztották, mire 2009-ben Barack Obama alelnöke lett. Alelnökként is az volt a fő feladata, hogy a fontos szavazásoknál mozgósítsa jó kapcsolatait mind a demokrata, mind a republikánus szenátoroknál.

A szenátusban Biden egész karrierje alatt mintha azt célozta volna meg, hogy a lehető legátlagosabb demokrata szenátor legyen, és a legkevésbé lógjon ki a többi képviselő közül. Ezt mutatja az alábbi ábra, amin az látható, hogy Biden végig lekövette pártjának mozgását mind gazdasági, mind kulturális kérdésekben.

Biden középutassága, konszenzuskeresése elég mélyen berögzülhetett, hiszen máig tesz olyan megjegyzéseket, ami szerint arra számít, hogy Trump távozása után a republikánus szenátorok hirtelen megvilágosodnak majd. De nem kizárt, hogy az utóbbi évekből, köztük az Obama-időszak alatti patthelyzetből levonta a következtetéseket, hogy ez már egy teljesen más, sokkal polarizáltabb intézmény. Ráadásul a demokrata párt az utóbbi években tovább folytatja lassú mozgását balra, amit elvileg Bidennek is követnie kellene.

Nem a legjobb jelek

Megválasztása óta Biden nyilvános szereplésein elsősorban a koronavírus-járvány kezelésére, a vakcinák elosztására koncentrált, de – miután január 20-án beiktatják elnöknek – a legnagyobb problémája a gazdaság lesz. A republikánus szenátust még Trump elnök is csak nehezen vette rá, hogy a járvány mélypontján elfogadják a mentőcsomagot, azóta pedig semmi új támogatást nem kap az amerikai gazdaság.

Néhány államban óriási probléma, hogy visszaestek az adóbevételek, ezért az államoknak – amelyeket törvény kötelez a nullszaldós gazdálkodásra – megszorításokat kell tenniük, például ki kell rúgniuk esetenként fontos feladatokat ellátó embereket. Ezzel éppen olyan munkahelyek vesznek el, amelyek válság idején fenntartják a keresletet, stabilitást adnak a gazdaságnak.

Több jelből is arra lehet következtetni, hogy a republikánus szenátorok elkezdték beásni magukat az ellenzéki szerepbe. Például megpróbáltak megszavazni egy olyan Fed-kormányzó-jelöltet, aki nem olyan régen még arról beszélt, hogy vissza kellene térni az aranystandardhoz.

Az államok kisegítését arra hivatva utasítják el a republikánus szenátorok, hogy az csak a “kék államok” kimentése lenne. A Trump-féle durván adósságnövelő adócsökkentések megszavazása után – vagy a Trump kereskedelmi háborúja miatt kisegített mezőgazdasági érdekköröknek juttatott több mint húszmilliárd dollár támogatás – újra eszükbe jutott, hogy a kiegyensúlyozott gazdálkodás fontos, ezért készek leszavazni bármilyen demokrata deficitnövelést. Hogy ez politikai szempontból működni fog-e a covid utáni világban, az nem biztos, de az új elnök törekvéseinek gáncsolására biztosan jó lesz.

A költségvetési gazdaságélénkítés mindenesetre a legfontosabb kérdés lesz mind rövid- és hosszú távon, de politikai és gazdasági szempontból is. Ha Biden valahogyan át tud vinni új jóléti támogatásokat és a gazdaságot költségvetési pénzzel támogató programokat – akár újabb adócsökkentésekért cserébe is -, akkor lehet arra esély, hogy a gazdaság visszatérjen a járvány előtti pálya közelébe, és a 2022-es törvényhozási választásoknak is nagyobb eséllyel fog nekifutni.

Sokat elárul majd az is, hogy Biden végül milyen emberekkel tölti fel kormányát, milyen tanácsadókkal veszi körbe magát. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy kabinetfőnöke a politikai háttérpozíciókat és magángazdasági állásokat hosszú ideje váltogató Ron Klain lesz, és a jól értesültek szerint a korábbi Fed-elnök, Janet Yellen lehet a pénzügyminisztere. Ők mindketten köztiszteletben álló technokraták, ami mindenképpen előrelépés Trump kormányához képest, de az is biztos, hogy a jó kormányzáshoz való visszatérésen túl sok lelkesítő víziót eddig nem kínál a még el sem indult Biden-kormányzat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ joe biden usa Olvasson tovább a kategóriában