Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. szeptember 4. 13:11 Élet, Világ

Automata konténer kisboltokat kezdett telepíteni egy francia cég

A Párizs közvetlen közelében fekvő Gennevilliers kikötőjében 8 ezren dolgoznak, de élelmiszerbolt nincs az ipartelepen. Egy étterem-kávézó egykor működött a környéken, de mára az is bezárt. A telep így tökéletes próbaterepe a Storelift nevű francia startupnak, amely Boxy márkanév alatt automata mobil kisboltok telepítésébe kezdett.

A Boxy boltok egy-egy konténerből vannak kialakítva, könnyen mozgathatók, és a kiszolgálást tekintve teljesen automaták, azaz személyzet nélkül működnek.

Az egyik ötletgazda, David Gabai, a Boxyt kipróbáló francia lapnak, a L’Usine Digitale-nak azt mondta, pont a kikötőhöz hasonló helyeket célozzák meg a szolgáltatással. A konténerbolt éjjel-nappal nyitva tart, telepítéséhez csak egy elektromos csatlakozás kell, fenntartási költsége pedig jóval alacsonyabb, mint egy hagyományos kisboltnak.

Az üzlet mindössze 15 négyzetméteres, 270 árucikket forgalmaz, és természetesen nincs benne kassza sem. A vásárlók a cég mobilapplikációjának letöltése és az azon keresztüli regisztráció után egy QR-kód leolvasásával nyithatják ki a bolt ajtaját, és a mobiljuk segítségével jelezhetik, hogy kiléptek az üzletből, vagyis befejezték a vásárlást.

A Storelift a kivitt áruk értékével megterheli a vásárló számláját, de az összeget csak 24 óra múlva vonja le véglegesen, ha addig technikai problémát vagy egyéb reklamációt nem jelez a vevő.

A szokásos digitális technológiák mellett a Storelift egy új megoldást is beépített a rendszerbe: az ajtón belépő vásárlók sziluettjét egy kamera automatikusan rögzíti, az adatokat hozzárendeli a vevőről alkotott profilhoz, és még arra is képes, hogy a bolton belüli mozgások során a vevőket egyenként figyelje, és ne keverje össze őket. Az adatokat viszont kizárólag helyben kezeli, és a cég azt mondja, hogy teljes mértékben megfelel a szigorú európai (GDPR rövidítéssel ismert) adatvédelmi szabályoknak.

A rendszerünk azt is tudja, ha egy vásárló leemel egy terméket a polcról, megnézi, de nem veszi meg

– mondta Gabai a lapnak.

A Boxy kétéves előkészítő munka után indult el, és a kikötőben már egy hónapja üzemelteti a konténert. Naponta átlagosan 50 vevő tért be az első 30 napban, de a Storelift szerint ennek a kétszerese várható hosszú távon, mert a növekedés üteme hetente 15 százalékos. A kosárérték átlaga mindössze 5 euró, a vevők 75 százaléka azonban visszatérő vásárló.

Gabai azt mondja, nem tekintik magukat tisztán informatikai vállalkozásnak, vagyis nem arra építik az üzleti modellt, hogy az alkalmazott technológiát egy sikeres kezdeti periódus után jó pénzért eladják. A Boxy szeretne önálló kiskereskedelmi márkaként megmaradni a piacon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar boltos azt szeretné, ha kevesebb és kisebb üzletben, de többet vásárolnánkA koronavírus-járvány felerősítette a kiskereskedelem online térbe tolódását, és ez alaposan át fogja alakítani az üzleteket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ élelmiszerbolt kiskereskedelem konténer Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2023. május 26. 20:13 Adat, Élet

Olyan sok magyar él rabszolgasorban, mint Sopron vagy Tatabánya teljes lakossága

Változatos formában, de máig sokan süllyednek rabszolgasorsba, Magyarországon főleg a kiszolgáltatott, alacsony státuszú embereket fenyegeti a kényszermunka.

Pálos Máté
2023. május 26. 04:34 Élet

„Máshol pénz van, itt szeretet” – csodával határos módon megmenekült az ország legnagyobb menekültszállója

Amikor elkészítettük riportunkat a Madridi úton, úgy volt, hogy heteken belül be kell zárniuk, ám tegnap este jött a váratlan és pozitív fordulat.

Fabók Bálint
2023. május 24. 15:07 Élet

Egymás után jönnek ki Orbán-kritikus szövegekkel a legfelkapottabb magyar zenészek

Míg korábban a leghallgatottabb popzenészeket az apolitikusság jellemezte, most egy hónapon belül adott ki rendszerkritikus számot a Carson Coma és Azariah.

Fontos

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.

Váczi István
2023. május 26. 16:49 Világ

Van fontosabb földgáz is az orosznál Kína számára

Miközben az új orosz vezetékkel kapcsolatos döntést halogatják, Közép-Ázsia felé ők szeretnék felgyorsítani a megvalósítást.