Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. augusztus 25. 12:41 Világ

Fehérgalléros bűnözők tucatjai jutottak uniós útlevélhez a ciprusi letelepedési kötvénnyel

Sikkasztással megvádolt csalók, pénzmosásban résztvevők és kétséges hírű politikai szereplők tucatjai jutottak EU-s útlevélhez a ciprusi aranyvízumprogramon keresztül. Ez az Al-Dzsazíra által megszerzett több mint 1400 útlevél-igénylésből derült ki, amelyről vasárnap jelent meg az első cikk.

A ciprusi aranyvízumprogram hasonlóan működik a magyar letelepedési kötvényhez. Aki 2,15 millió euró (755 millió forint) értékben fektet be a ciprusi gazdaságba (leginkább ingatlanvásárlás révén), és nem büntetett előéletű, ciprusi útlevélhez juthat. Az uniós útlevéllel pedig értelemszerűen szabadon utazhat, dolgozhat, vállalkozhat a 27 tagállamban, és könnyedén megúszhatja az esetleges büntetőeljárásokat hazájában.

A 2013-ban induló program révén mintegy 7 milliárd euró (közel 2500 milliárd forint) bevételhez jutott Ciprus. Ennek számottevő hatása volt a gazdaságra, az aranyvízumból származó bevétel a pénzügyminiszer szerint 2016 és 2019 között a GDP-növekedés csaknem 10 százalékát tette ki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFiktív kötvényekkel is üzleteltek a letelepedési programban, amely 162 milliárdot hozott a Fidesz-közeli offshore cégeknekElképesztő kupleráj van a bevándorlási hivatalban, ahol több mint 300 állampapírral nem tudnak elszámolni.

Az EU korábban felszólította Ciprust, hogy az átláthatatlansága miatt hagyjon fel a programmal. A ciprusi vezetés azonban azzal érvelt, hogy valamennyi jelentkező előéletét leellenőrizték. Az Al-Dzsazíra által megszerzett dokumentumok alapján viszont ez nem minden esetben történt meg.

A 2017 és 2019 közötti időszakból származó dokumentumok alapján a legtöbb igénylő Kínából, Oroszországból és Ukrajnából érkezett. A sikeres igénylők között volt a Burisma nevű ukrán gázipari cég tulajdonosa, Mikola Zlocsevszki, aki ellen már az igénylés idején nyomoztak a helyi hatóságok (Joe Biden amerikai elnökjelölt fia ennél a cégnél volt igazgatósági tag). Idén júniusban ukrán ügyészek azt állították, hogy Zlocsevszki hatmillió dollárt ajánlott nekik az ügy elsikálásáért.

Az orosz gázipari óriás, a Gazprom korábbi vezetője, Nyikolaj Gornovszkij szintén eljárás alatt állt hazájában, amikor sikerült EU-s útlevelet kapnia a ciprusi programon keresztül. Az útlevélnek köszönhetően így megúszhatják a felelősségrevonást, mivel Ciprus nem adja ki őket. Többen kaptak útlevelet olyanok is, akiket korábban elítéltek, vagy akár börtönben is voltak már eredeti hazájukban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA letelepedési kötvényprogrammal a kormány mindent megvalósított, ami ellen a Fidesz küzdöttBevándorlás, offshore cégek és korrupció: ezek ellen küzdött a Fidesz, a letelepedési kötvényprogramban ez mind benne van.

Mivel néhány ellentmondásos esetre már korábban fény derült, Ciprus tavaly novemberben bejelentette, hogy visszavonja néhány befektetőtől az aranyvízumot. A jelenség azonban jóval túlmutat Cipruson. Számos uniós országban működik hasonló program, ezekkel az elmúlt tíz évben nagyjából 100 ezren szereztek uniós állampolgárságot. A számos ellentmondásos eset miatt az EU korábban azt tervezte, hogy szigorítja az ilyen programokat.

Korábbi cikkünk szerint Magyarországon húszezer külföldi jutott tartózkodási vagy letelepedési engedélyhez 2013 és 2017 között a letelepedési kötvényprogramon keresztül. A kötvényüzlettel a magyar adófizetők mintegy 17 milliárd forintot buktak, miközben a parlament gazdasági bizottsága által kijelölt cégek a program négy éve alatt 162 milliárd forintos bevételre tettek szert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRogánék nem vétettek a letelepedési program szabályai ellen, mert nem voltak szabályokA letelepedési kötvényprogramba bevont offshore cégek engedélyeztetésére nem is voltak előírások, így a kormánypárti képviselők azt csináltak, amit akartak.

Ahogy a Direkt36 korábban megírta, magyar útlevélhez is jutottak zavaros hátterű emberek. Például egy férfi, aki a hatóságok gyanúja szerint egy olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver-, kábítószer- és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik. Hozzá hasonlóan magyar papírokat kapott a háborús bűntetteket elkövető szíriai Aszad-rezsim egy kulcsfigurája is, aki az amerikai kormány szerint Oroszországból és Libanonból mozgat pénzeket a szír diktatúra számára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Ciprus letelepedési kötvény szervezett bűnözés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Mészáros R. Tamás
2025. május 21. 06:05 Világ

Hatalmas bukást kockáztat azzal, ahogyan Trump a nyersanyagokat hajszolja

Grönland vagy Ukrajna erőforrásainak megszerzése ártana az amerikai olajiparnak és a zöldenergiába fektető republikánus államoknak is, miközben komoly külpolitikai költségekkel jár.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.