Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 31. 11:32 Világ

300 millió tyúk pusztulhat éhen a koronavírus miatt

A legfrissebb összesítés szerint 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma Kínában, miközben a fertőzötteké a 9700-at közelíti. Az ország középső részén lévő Hupej tartományban a legrosszabb a helyzet, ott eddig 204-en haltak meg, a fertőzöttek száma pedig meghaladta az 5800-at.

A kínai hatóságok mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a tartományt elszigeteljék az ország többi részétől, ami – miközben érthető okokból történik – nemcsak sok emberi, hanem állati szenvedést és gazdasági kárt is okot. A Bloomberg cikke szerint a tartomány baromfitartóinak szövetsége arra hívta fel a figyelmet, hogy a takarmányszállítások leállítása miatt 300 millió tyúkot fenyeget az éhhalál. (Magyarországon az állomány körülbelül 35 millió.) Az állatok etetéséhez napi 1800 tonna kukorica és 1200 tonna szója kellene, és az érdekvédelmi szövetség levele szerint a tartomány legtöbb állattartó telepe hétvégére ki fog fogyni a takarmányból.

A kínai állattartók szövetsége csütörtökön arra kérte a szóba jöhető cégeket, hogy azonnal juttassanak el 18 ezer tonna kukoricát és 12 ezer tonna szóját Hupejbe, de erősen kétséges, hogy erre képesek lesznek-e. A tartomány Kínán belül a hatodik legfontosabb baromfihús-előállítójának számít, és normális esetben innen kerül ki a kínai tojástermelés ötöde.

Persze nem csak az állattartók szenvedik gazdaságilag a körülményeket, a tartomány fontos autóipari központnak is számít, ez az ágazat szintén megbénult a korlátozások miatt. De ott legalább minden további nélkül folytatható lesz a munka, ha egyszer sikerül legyőzni a vírust. A baromfitartóknak azonban nulláról kell majd újraépíteniük az állományt, ha most nem sikerül megmenteni az állatokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚszószemüveg az utcán és térddel megnyomott liftgomb, ilyen az élet a járvány gócpontjábanA koronavírus miatt ötmillió ember elhagyta Vuhant, aki pedig ott maradt, leginkább bezárkózik, és csak sürgős esetben megy utcára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ csirke csirkehús Kína koronavírus tojás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2023. június 8. 04:34 Világ

Kína még nem, Tajvan és Dél-Korea már megszenvedte a csipháborút

A folyamatok megmutatják az amerika-kína csipháború korlátjait is.

Kolozsi Ádám
2023. június 6. 15:32 Világ

Miért állhatott az oroszok érdekében a gátrobbanás?

Az ukránok nem nyernek semmit a sártengerrel, Moszkva viszont igen.

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 18:35 Világ

A Fehér Ház magyar származású nehézfiút vet be a szennyezők és az autóipar ellen

Richard Revesz felkészültségét mindkét politikai oldal elismeri.

Fontos

Stubnya Bence
2023. június 8. 11:53 Adat

Májusban újra lassult az infláció, reális az év végi egyszámjegyű adat

2020 novemberében volt utoljára olyan, mint idén májusban: az előző hónaphoz képest csökkentek az árak.

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 04:34 Adat, Élet

Ha úgy vásárolsz, mint mi, akkor február óta 1800 forintot foghattál egy nagy bevásárláson

Nem tudjuk, meddig megy ez, de megint jóval olcsóbb lett a kosarunk értéke, az inflációt most már csak 27,4 százalékosnak mértük.

Pálos Máté
2023. június 6. 18:29 Élet, Közélet

A kormány tényleg levette a kezét a független társulatokról

6 milliárd forintot osztott szét a kormány, de sem a Budapesti Fesztiválzenekarnak, sem a Pintér Béla Társulatnak nem jutott.