Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. január 28. 09:39 Világ

Úszószemüveg az utcán és térddel megnyomott liftgomb, ilyen az élet a járvány gócpontjában

„A vírus teljesen felforgatta a hétköznapjaimat. A kollégiumban ragadtam, magányos vagyok, és kényelmetlenül érzem magam. Ha sokáig nem változik a helyzet, akkor az összes itteni diák étele el fog fogyni” – írta egy Vuhanban élő mongol egyetemista, aki a Facebookon keresztül számolt be arról, hogy milyen hatással van az életére a koronavírus terjedése.

A 11 milliós kínai városban jelent meg először a tüdőgyulladás-járványt okozó koronavírus, amely miatt már több mint egy tucat kínai város került karanténba. Az országban keddig mintegy 4500 fertőzöttet regisztráltak, a halottak száma 106-ra emelkedett; a kínai egészségügyi minisztérium szerint a vírus egyre hevesebben terjed, és már legalább 11 országban megjelent.

A vírus terjedésének megállítása érdekében Vuhanban lelassították az életet. A repülőtér bezárt, az utcákon alig látni embert, a tömegközlekedés nem működik, mindössze néhány taxi van szolgálatban. Ebben az is közrejátszik, hogy a polgármester szerint a város lakosságának közel fele, ötmillió ember elment Vuhanból a karantén kihirdetése előtt.

A helyiek igyekeznek feltölteni a tartalékaikat, és minél kevesebbet mozdulnak ki. „A város lezárása előtt elmentem ételt venni egy hétre, azóta nem voltam az utcán. Mindennap csomó rossz hírt hallok. Most csak azzal foglalkozom, hogy egészséges maradjak” – írta nekem a mongol tanuló.

Gyalogos Vuhanban. Fotó: AFP

Az interneten számos videót találni a város mostani életéről. Egy angoltanár szemléletes videón mutatta be, hogy hogyan kell elképzelni egy vásárlást. A szinte mindenki által hordott szájmaszk mellett kesztyűt és úszószemüveget is felvett magára, a lift gombját pedig a térdével nyomta meg. Egy Vuhanban élő magyar férfi az RTL Híradónak azt mondta, hogy mivel csak szellős helyre hajlandó menni, még a liftbe sem száll be.

A legtöbb bolt bezárt, de a gyógyszertárak és a nagyobb áruházak jellemzően nyitva vannak Vuhanban. Az angoltanár videóján az látható, hogy nincs különösebb áruhiány, azonban több olyan videó is felkerült az internetre, amelyek üres polcokat vagy a termékekért civakodó embereket mutatnak. Sok gyógyszertár pedig arcmaszkból és kézi fertőtlenítőből fogyott ki.

A BBC több külföldi diákkal is beszélt arról, hogy milyenek a hétköznapok most Vuhanban. „Azt javasolták nekünk, hogy minden órában mossunk kezet, ne együnk a kollégiumon kívül, és mindig vegyük fel a maszkot, ha kilépünk a szobánkból” – mondta egy tanuló, aki szinte az egész napját a szobájában tölti, vagy legfeljebb a közeli szobákban lévő barátait látogatja meg. Volt, aki arra panaszkodott, hogy túl sok információ köröz az interneten és a különböző chatszolgáltatóknál, és nehezen eldönthető, hogy melyik igaz vagy hamis.

Az élet mindenesetre nem állt le teljesen, például elképesztő ütemben zajlik egy ezer fős kórház építése, amelyet a tervek szerint egy hét alatt akarnak megépíteni a semmiből a koronavírussal fertőzöttek számára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Kína koronavírus Vuhan Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.