Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 2. 10:28 Világ

Felére csökkent a repülőgép-szerencsétlenségek áldozatainak száma tavaly

A Boeing 737 Maxokkal kapcsolatos hírek miatt talán meglepő lehet, de sokat javult a légi közlekedés baleseti statisztikája tavaly 2018-hoz képest.

A To70 nevű holland légi ipari tanácsadó cég gyűjtése szerint 2019-ben nagy utasszállító repülőgépekkel 86 baleset történt, amelyek közül nyolc járt halálos áldozatokkal, összesen 257-tel. Egy évvel korábban 160 – köztük 13 halálos – balesetet jegyeztek fel, az áldozatok száma pedig 534 volt – írja a Reuters.

Ez akkor egyébként hatalmas ugrás volt 2017-hez képest, amikor mindössze 13-an haltak meg. (Bár volt olyan statisztika, amely 44-re tette az áldozatok akkori számát.) Az az év azonban a mai formájában ismert repülés történetének legkevesebb áldozatot követelő éve volt, és lehetett sejteni, hogy egyszeri, lefelé kiugró értékről van szó. Nem is olyan régen, 2005-ben 1015-en haltak meg a légi közlekedéssel összefüggésben, pedig akkor még sokkal kevesebben repültek, mint manapság.

Visszatérve a tavalyi statisztikára, egymillió utazásra 0,18 haláleset jutott, amivel természetesen továbbra is a repülés számít a legbiztonságosabb közlekedési módnak. A statisztikába egyébként nemcsak a repülőgépeken tartózkodók számítanak bele, hanem azok is, akik a földön veszítették életüket, mondjuk egy házba csapódó gép miatt. A holland cég ugyanakkor csak az elvileg bárki számára elérhető járatokat vette figyelembe, így a magánrepülőgépeket, helikoptereket, teherszállító járatokat, katonai és kiképző repüléseket nem.

A legtöbb halálos áldozatot, 157-et tavaly az etióp nemzeti légitársaság 737 Maxának lezuhanása okozta, az eset után rendelték el a típus máig tartó repülési tilalmát. (A korábbi hasonló eset még 2018-ban történt Indonéziában.) Az ügy következményeibe végül Dennis Muilenburg Boeing-vezérigazgató is belebukott.

Májusban a moszkvai Seremetyevo repülőtéren 41-en haltak meg egy Szuhoj Superjet 100 kényszerleszállásakor, múlt héten pedig Almati közelében 12 áldozatot követelt a kazah Bek Air Fokker 100-asának balesete.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért üljünk a repülés fekete hete után is nyugodtan repülőre?A légi közlekedés történetében soha olyan kevés életet nem követeltek a balesetek, mint 2017-ben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Boeing 737 MAX Ethiopian Airlines repülésbiztonság repülőgép-szerencsétlenség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Fontos

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.